Az ALTRUISM vagyis az
ÖNZETLENSÉG azt jelenti ...
... hogy az embernek nincs jogában létezni a saját érdekében.
Mások szolgálata az egyetlen igazolás a létezéséről.
Az önzetlenség a legmagasabb erkölcsi kötelesség, erény és érték.
Ne tévesszük össze az önzetlenséget a kedvességgel,
jóakarattal és a jogaink tiszteletben tartásával.
Ezek nem elsőrendűek, de következményei az önzetlenségnek ...
ÖNZETLENSÉG azt jelenti ...
... hogy az embernek nincs jogában létezni a saját érdekében.
Mások szolgálata az egyetlen igazolás a létezéséről.
Az önzetlenség a legmagasabb erkölcsi kötelesség, erény és érték.
Ne tévesszük össze az önzetlenséget a kedvességgel,
jóakarattal és a jogaink tiszteletben tartásával.
Ezek nem elsőrendűek, de következményei az önzetlenségnek ...
... a kérdés nem az,
hogy adjunk vagy ne adjunk a koldusnak,
hanem az, hogy a létezésem megköveteli, vagyis kötelességem,
hogy adjak és segítsek a koldusnak...
hogy adjunk vagy ne adjunk a koldusnak,
hanem az, hogy a létezésem megköveteli, vagyis kötelességem,
hogy adjak és segítsek a koldusnak...
A Szívtelenség és a Lélektelenség Ereje
Jusson eszedbe, amikor hajléktalant látsz az utcán,
és ha időd engedi, ne csak pár forintot adj neki,
hanem egy jó szót is szólj hozzá,
mert néha ez többet ér, mint a pénz.
és ha időd engedi, ne csak pár forintot adj neki,
hanem egy jó szót is szólj hozzá,
mert néha ez többet ér, mint a pénz.
“Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.”
(Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 25. cikk)
(Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 25. cikk)
Felelünk magunkért,
a családunkért, a barátainkért
és végül minden embertársunkért.
Minden nap találkozunk hajléktalan emberekkel. Hol adunk pénzt hol nem, hol elgondolkodunk egy pillanatra, hol elfordítjuk a fejünket. Sokszor felmerül bennünk a kérdés, a felelősségről.
Ki a felelős azért, hogy ezek az emberek ide jutottak?
Mindenki bajba kerülhet, lehet beteg, elveszítheti az állását, de hol van ezeknek az embernek a családjuk, a feleségük / férjük a szüleik, a gyerekeik, a rokonaik, a barátaik ...
Hogyan lehet hogy senki nem tudott nekik abban az időben segíteni, amikor ép a szakadék szélén álltak és még vissza lehetett volna fordítani a sorsukat? Amikor valaki elveszti a munkáját esetleg megbetegszik vagy amikor elkezdi tönkretenni az emberi kapcsolatait?
Mondhatjuk, az ember elsősorban maga felelős a saját sorsáért, ami nagyjából igaz is.
Éppen csak nem mindenkinek van ugyanannyi erőforrása, képessége ezt a felelősséget gyakorolni.
A hajléktalan emberek többsége mentálisan sérült, nagyon komoly testi és lelki megpróbáltatásokon mentek keresztül, és nincs erejük ezeken felülemelkedni.
Aki intézetben nőtt fel, nem volt szerencséje a nevelőkkel, esetleg verték, erőszakoskodtak vele, viszont soha nem kapott szeretet, fogalma sincs arról, mi az, tartozni valakihez, nem beszéltek hozzá, ingerszegény környezet vette körül... soroljam még? - szóval egy ilyen ember hiába felel magáért, ha nincsenek eszközei. Se erő, se kitartás, se problémamegoldó képesség, se tanulékonyság, se szeretet. Az erőszak a fegyvere és a pia a boldogsága.
Ez a szélsőség, de ez a többség is. Mellettük pedig van a sok egyedi történet, ahol csak valami apróságon csúsztak el a dolgok: egy válás, egy rossz döntés, egy elvesztett állás... stb.
Mindannyiunknak vannak gyengeségei, kinek kisebb, kinek nagyobb. A bajokban ott van a családi és a társadalmi háló, ami megvédhet a zuhanástól. A családi háló viszont nem mindenkinél van meg, a társadalmi pedig nagyon rosszul működik. Pedig a végső háló csak a társadalom lehet.
Szóval felelünk magunkért, a családunkért, a barátainkért
és végül minden embertársunkért.
www.homelessofbudapest.hu hozzászólásaiból / Kis Ervin Egon és Attila hozzászólása
a családunkért, a barátainkért
és végül minden embertársunkért.
Minden nap találkozunk hajléktalan emberekkel. Hol adunk pénzt hol nem, hol elgondolkodunk egy pillanatra, hol elfordítjuk a fejünket. Sokszor felmerül bennünk a kérdés, a felelősségről.
Ki a felelős azért, hogy ezek az emberek ide jutottak?
Mindenki bajba kerülhet, lehet beteg, elveszítheti az állását, de hol van ezeknek az embernek a családjuk, a feleségük / férjük a szüleik, a gyerekeik, a rokonaik, a barátaik ...
Hogyan lehet hogy senki nem tudott nekik abban az időben segíteni, amikor ép a szakadék szélén álltak és még vissza lehetett volna fordítani a sorsukat? Amikor valaki elveszti a munkáját esetleg megbetegszik vagy amikor elkezdi tönkretenni az emberi kapcsolatait?
Mondhatjuk, az ember elsősorban maga felelős a saját sorsáért, ami nagyjából igaz is.
Éppen csak nem mindenkinek van ugyanannyi erőforrása, képessége ezt a felelősséget gyakorolni.
A hajléktalan emberek többsége mentálisan sérült, nagyon komoly testi és lelki megpróbáltatásokon mentek keresztül, és nincs erejük ezeken felülemelkedni.
Aki intézetben nőtt fel, nem volt szerencséje a nevelőkkel, esetleg verték, erőszakoskodtak vele, viszont soha nem kapott szeretet, fogalma sincs arról, mi az, tartozni valakihez, nem beszéltek hozzá, ingerszegény környezet vette körül... soroljam még? - szóval egy ilyen ember hiába felel magáért, ha nincsenek eszközei. Se erő, se kitartás, se problémamegoldó képesség, se tanulékonyság, se szeretet. Az erőszak a fegyvere és a pia a boldogsága.
Ez a szélsőség, de ez a többség is. Mellettük pedig van a sok egyedi történet, ahol csak valami apróságon csúsztak el a dolgok: egy válás, egy rossz döntés, egy elvesztett állás... stb.
Mindannyiunknak vannak gyengeségei, kinek kisebb, kinek nagyobb. A bajokban ott van a családi és a társadalmi háló, ami megvédhet a zuhanástól. A családi háló viszont nem mindenkinél van meg, a társadalmi pedig nagyon rosszul működik. Pedig a végső háló csak a társadalom lehet.
Szóval felelünk magunkért, a családunkért, a barátainkért
és végül minden embertársunkért.
www.homelessofbudapest.hu hozzászólásaiból / Kis Ervin Egon és Attila hozzászólása
Az Öltözet Ereje
Mit Csinált a Hajléktalan az Ajándék 100 Dollárral?
A Hajléktalan Pénzt Kínál a Járó - Kelőknek
A Karma Ereje ...
... a gyermek aki a Colát el akarta lopni édesanyja betegsége miatt,
évekkel később orvos lett és az üzlet tulajdonosnak fedezte a kórházi költségeit.
... a gyermek aki a Colát el akarta lopni édesanyja betegsége miatt,
évekkel később orvos lett és az üzlet tulajdonosnak fedezte a kórházi költségeit.
A Szavak Ereje
A Szeretet Ereje
Egy hajléktalan vacsorája...
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/egy-hajlektalan-vacsoraja-meghato-tortenet-terjed-a-fb-on/
Ma karácsonyi nagybevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsit tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Megkérdezte, adnék-e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes, azon segíthetek.
Mondta, hát ő tegnap este óta nem evett, most 17:10 van. Megkértem, várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárlóközpontba enni.
Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Megértettem vele, addig még velem van, ez nem történhet meg. Na, mintha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített, és közben beszélgettünk. Elmesélte: ács volt, maszek. Mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített. A családot, otthont, munkát.
Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni. Miután bepakoltunk, mondom neki, mehetünk. Ő erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, még nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott.
Belépünk a bevásárlóközpontba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet rá, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet, a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire odalép a biztonsági őr. Megkérdezte, minden rendben van e...
Mondom neki, igen, és hogy milyen figyelmes, hogy minden vendégnek ugyanezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek az áruház megszokott közönségéhez.
Tudattam vele, velünk minden rendben, legyen szíves hagyni, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk, várjuk, hogy megkapjuk az ételt, erre becsomagoltan oda akarják adni. Én nagyon néztem és megkérdeztem, hallotta-e tőlem azt a kérést, hogy elvitelre. Ő nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre.
Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt. Hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja-e őket, ha egy hajléktalan, aki tegnap este óta nem evett, és a hidegben éjjel-nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt.
Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott bent együnk.
Kicsomagolták az ételt, és ahogyan azt megszoktuk, megkaptuk, leültünk.
A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett, az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem, a mellettem lévő asztalnál a hölgy a 2 gyermekével ugyanazt tette, mint én. És aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest, hozzálátott a rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete. Alig kezdte a másodikat enni, egy kedves úr odajött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne.
Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000 Ft-ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt. Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom.
Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, odajött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki: ne sírj, bácsi. Erre felállt az édesanyja, ő is oda jött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot...
Péter rám nézett és azt mondta, a három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most 1 óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből kijött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest.
Erre én ledöbbentem. Ahol még 1 órája kiszolgálni sem szolgálták volna ki, most ingyen levest kap minden nap.
Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert nagyon köszönöm.
Erika M.
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/egy-hajlektalan-vacsoraja-meghato-tortenet-terjed-a-fb-on/
Ma karácsonyi nagybevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsit tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Megkérdezte, adnék-e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes, azon segíthetek.
Mondta, hát ő tegnap este óta nem evett, most 17:10 van. Megkértem, várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárlóközpontba enni.
Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Megértettem vele, addig még velem van, ez nem történhet meg. Na, mintha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített, és közben beszélgettünk. Elmesélte: ács volt, maszek. Mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített. A családot, otthont, munkát.
Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni. Miután bepakoltunk, mondom neki, mehetünk. Ő erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, még nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott.
Belépünk a bevásárlóközpontba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet rá, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet, a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire odalép a biztonsági őr. Megkérdezte, minden rendben van e...
Mondom neki, igen, és hogy milyen figyelmes, hogy minden vendégnek ugyanezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek az áruház megszokott közönségéhez.
Tudattam vele, velünk minden rendben, legyen szíves hagyni, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk, várjuk, hogy megkapjuk az ételt, erre becsomagoltan oda akarják adni. Én nagyon néztem és megkérdeztem, hallotta-e tőlem azt a kérést, hogy elvitelre. Ő nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre.
Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt. Hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja-e őket, ha egy hajléktalan, aki tegnap este óta nem evett, és a hidegben éjjel-nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt.
Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott bent együnk.
Kicsomagolták az ételt, és ahogyan azt megszoktuk, megkaptuk, leültünk.
A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett, az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem, a mellettem lévő asztalnál a hölgy a 2 gyermekével ugyanazt tette, mint én. És aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest, hozzálátott a rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete. Alig kezdte a másodikat enni, egy kedves úr odajött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne.
Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000 Ft-ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt. Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom.
Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, odajött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki: ne sírj, bácsi. Erre felállt az édesanyja, ő is oda jött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot...
Péter rám nézett és azt mondta, a három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most 1 óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből kijött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest.
Erre én ledöbbentem. Ahol még 1 órája kiszolgálni sem szolgálták volna ki, most ingyen levest kap minden nap.
Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert nagyon köszönöm.
Erika M.
