A Magyar Himnusz
A mostani időszakban minél többször énekeljük el nemzeti imánkat,
a Himnuszt.
A Magyar Himnusz az különleges.
Pap Gábor Tanár Úr szokta mondani,
hogy talán mi vagyunk az egyetlen nemzet,
amely himnuszának rögtön az első szavával
a Teremtő Atyát szólítja meg,
áldását kérve.
Nemzeti Imánk egy nagyon erős fohász a Jó Istenhez.
Aki egyetért és aki teheti, énekelje,
vagy mondja el Himnuszunk első két versszakát,
mert azok így együtt nagyon felemelő erejűek.
Talán a legalkalmasabb a déli 12 óra - minden nap.
Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
A mostani időszakban minél többször énekeljük el nemzeti imánkat,
a Himnuszt.
A Magyar Himnusz az különleges.
Pap Gábor Tanár Úr szokta mondani,
hogy talán mi vagyunk az egyetlen nemzet,
amely himnuszának rögtön az első szavával
a Teremtő Atyát szólítja meg,
áldását kérve.
Nemzeti Imánk egy nagyon erős fohász a Jó Istenhez.
Aki egyetért és aki teheti, énekelje,
vagy mondja el Himnuszunk első két versszakát,
mert azok így együtt nagyon felemelő erejűek.
Talán a legalkalmasabb a déli 12 óra - minden nap.
Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Egy ismert anekdota:
Az 50-es években Rákosi Mátyás megbízta
Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt
egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, mondván:
„Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza,
vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.”
E célból magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással,
hogy írjon egy másikat, a szocializmushoz illőt.
Kodály rövid választ adott: „Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.”
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is,
és a külföldön is, különösen Franciaországban.
Írjon egy új himnusz – szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: „Meg van az már írva.”
Az 50-es években Rákosi Mátyás megbízta
Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt
egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, mondván:
„Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza,
vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.”
E célból magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással,
hogy írjon egy másikat, a szocializmushoz illőt.
Kodály rövid választ adott: „Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.”
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is,
és a külföldön is, különösen Franciaországban.
Írjon egy új himnusz – szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: „Meg van az már írva.”
"Szebb jövőben hinni, jobbá válni,
a Jó Istent hagyni belénk szállni."
"Imádkozom, Istennel beszélek,
hálás vagyok neki, miért élek,"
a Jó Istent hagyni belénk szállni."
"Imádkozom, Istennel beszélek,
hálás vagyok neki, miért élek,"
Aranyosi Ervin
Imádság az …
Imádság az, ha Istennel beszélek,
s hazug vagyok, amikor tőle félek,
hisz szeretetben, s tiszta fényben élek,
és megkapom, amit hittel remélek!
De imádság-e, amit mások írtak,
kik rettegtek, amíg csak élni bírtak?
Isten keresve félelemben sírtak,
s bután adták át testüket a sírnak?
Vagy hatalmukhoz az Istent használták,
bort ittak, s a vizet prédikálták,
mások lelkét bűnökkel traktálták,
de az életvízét sehol sem találták!
Ha hinnéd Istent, tőle sose félnél,
ám nap, mint nap az ő fényében élnél,
szeretetet másokkal cserélnél,
s már a Földön mennyországba érnél.
Ha imádkozom, Istennel beszélek,
hozzá együtt száll a szó, a lélek.
Ha engednéd, téged is vinnélek,
ha jól hinnél, én is értenélek!
Egy az Isten, de túl sok a vallás,
ebből ered a sok félrehallás.
Szentekkel rég tele már a padlás,
elvenném a pénzt, hogy végre hadd láss!
Templomokból kórházak lennének,
s élelemhez jutnának szegények,
végre örülhetnének, hogy élnek,
rájuk is ragyognának a fények.
Mindegyiknek lenne takarója,
és nem csak takargatni valója,
ha a Földnek mindegyik lakója,
a háláját egyformán lerója.
Ám a hálát nem fizetik pénzben!
Földünk kincse mért van magán kézben?
Mindenkinek jár egyenlő részben,
aki részt vesz földi küldetésben.
Vagyon, birtok mérgezik az embert,
szétszórt szemét gyilkolja a tengert,
a szegény nép szembeszállni nem mert,
munkájával szabadságot nem nyert.
A léleknek sincsen szabadsága,
túlvilágon van csak mennyországa,
s nem hiszi, hogy teljesülhet vágya,
hogy jólét száll erre a világra.
A háború nem Isten teremtménye,
ahol szenved sok teremtett lénye,
bár sokaknak ez a véleménye,
de ez csak a hatalom szeszélye!
Erőszakkal béke nem teremhet,
csak lélekkel teremthetünk rendet!
Hisz a jóság életeket menthet,
ha a lélek szebb jövőn merenghet.
Kezdjünk hát el a sarkunkra állni,
kézen fogva együtt meditálni!
Szebb jövőben hinni, jobbá válni,
a Jó Istent hagyni belénk szállni.
Imádkozzunk együtt és teremtsünk,
jó szándékkal egy világot mentsünk!
Ha a Földre csodás békét festünk,
meggyógyul majd lelkünk és a testünk!
Imádkozom, Istennel beszélek,
hálás vagyok neki, miért élek,
nincsen bűnöm, így hát nem is félek,
a lelkemmel békében megférek…
Imádság az …
Imádság az, ha Istennel beszélek,
s hazug vagyok, amikor tőle félek,
hisz szeretetben, s tiszta fényben élek,
és megkapom, amit hittel remélek!
De imádság-e, amit mások írtak,
kik rettegtek, amíg csak élni bírtak?
Isten keresve félelemben sírtak,
s bután adták át testüket a sírnak?
Vagy hatalmukhoz az Istent használták,
bort ittak, s a vizet prédikálták,
mások lelkét bűnökkel traktálták,
de az életvízét sehol sem találták!
Ha hinnéd Istent, tőle sose félnél,
ám nap, mint nap az ő fényében élnél,
szeretetet másokkal cserélnél,
s már a Földön mennyországba érnél.
Ha imádkozom, Istennel beszélek,
hozzá együtt száll a szó, a lélek.
Ha engednéd, téged is vinnélek,
ha jól hinnél, én is értenélek!
Egy az Isten, de túl sok a vallás,
ebből ered a sok félrehallás.
Szentekkel rég tele már a padlás,
elvenném a pénzt, hogy végre hadd láss!
Templomokból kórházak lennének,
s élelemhez jutnának szegények,
végre örülhetnének, hogy élnek,
rájuk is ragyognának a fények.
Mindegyiknek lenne takarója,
és nem csak takargatni valója,
ha a Földnek mindegyik lakója,
a háláját egyformán lerója.
Ám a hálát nem fizetik pénzben!
Földünk kincse mért van magán kézben?
Mindenkinek jár egyenlő részben,
aki részt vesz földi küldetésben.
Vagyon, birtok mérgezik az embert,
szétszórt szemét gyilkolja a tengert,
a szegény nép szembeszállni nem mert,
munkájával szabadságot nem nyert.
A léleknek sincsen szabadsága,
túlvilágon van csak mennyországa,
s nem hiszi, hogy teljesülhet vágya,
hogy jólét száll erre a világra.
A háború nem Isten teremtménye,
ahol szenved sok teremtett lénye,
bár sokaknak ez a véleménye,
de ez csak a hatalom szeszélye!
Erőszakkal béke nem teremhet,
csak lélekkel teremthetünk rendet!
Hisz a jóság életeket menthet,
ha a lélek szebb jövőn merenghet.
Kezdjünk hát el a sarkunkra állni,
kézen fogva együtt meditálni!
Szebb jövőben hinni, jobbá válni,
a Jó Istent hagyni belénk szállni.
Imádkozzunk együtt és teremtsünk,
jó szándékkal egy világot mentsünk!
Ha a Földre csodás békét festünk,
meggyógyul majd lelkünk és a testünk!
Imádkozom, Istennel beszélek,
hálás vagyok neki, miért élek,
nincsen bűnöm, így hát nem is félek,
a lelkemmel békében megférek…
