Szabó Gyula

Egy Szép Reggelre Gondolok

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap,
mentem sötét fenyők alatt;
Kezemet fogta jó apám,
sárgarigó fütyült a fán.

Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyülte, hogy élni jó,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek.
Sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyülni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép -

Ha fogják az ember kezét.
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek sötét fenyők alatt
kezemet fogja holt apám,
sárgarigó fütyül a fán.

Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó -
De halni szebb és halni jobb,
​s én mosolygok és meghalok.