TÉLI ÉNEKEM
KARÁCSONYOMRÓL
Tánczos Katalin
Aki hajléktalanként élte le utosó éveit.
1942 - 2O17
http://www.verseskonyv.com/mi-atyaacutenk--2.html
🌸
Fehérre fagytak ablakok, folyók,
Jégrügyekkel borítva mind a fák.
Dühöng a szél, űzi a hógolyót,
És gyöngyfüzérnek ráz a ház nyakába
Zúzmarát.
Én a padon a hóban élem át a Karácsony éjszakát.
Sű… sí, süvít a téli szél,
Becsap kaput, bezörget ablakon,
Vadul kiált, vagy lágyan döngicsél,
Kinek hogyan, és én a tél beszédet
Hallgatom.
Élet – mezőn, vihar – vad áradatban
Dühöng a harc, süvölt a vérszirén,
Bent a szívemben meleg virradat van,
Csodálkozva pihen meg padomnál
A téli rém.
És rám mosolyog. Szívem remeg belé,
És belefázik félős agyvelőm.
Sóhajtozom az álmos föld felé,
Óh, ha nekem, meleg szívet dalolni
Volna erőm!
Megint mosolyog és szól: Legyen szíved dagálya
Csendbefordult szent orgonaszó,
És hangodnak szelídre vált apálya,
Belső tüzednek szunnyadása altató.
Tovább dalol: Eljön szelíd zenével
A harc után a nagy barátkozás,
Ha átsüvít a ház felett az éber!
Szél viharja, áldás mosolyra fordul
Az átkozás.
És akkor átmegy Isten meleg mosollyal,
Tavaszra váró fázós fák alatt.
Lehullt levél, fagyba fulladt patak,
Meredt folyók, egy élet lélegzetet
Magukba fojtanak.
E szent napon barlangba tér a medve,
Béke álom borítja két szemét,
Nem tér az őzike előtte el, remegve.
Az alvó vadat éden felé vezérlik az új zenék.
E szent napon csendet szitál az ég le,
Nem ordít az ordas, nem csörtet a vadkan,
Erdőn, havon, a jajj, amit sír az égre.
Bárányszívünk megül édes hangulatban.
Padomnál mosolyogva éjbe rebben
A téli rém. Merőn utána nézek.
Hárfa sem zeng ma szebben, szelídebben,
Mint a szél, amit az égre hangolt
A karácsonyi szent igézet.
KARÁCSONYOMRÓL
Tánczos Katalin
Aki hajléktalanként élte le utosó éveit.
1942 - 2O17
http://www.verseskonyv.com/mi-atyaacutenk--2.html
🌸
Fehérre fagytak ablakok, folyók,
Jégrügyekkel borítva mind a fák.
Dühöng a szél, űzi a hógolyót,
És gyöngyfüzérnek ráz a ház nyakába
Zúzmarát.
Én a padon a hóban élem át a Karácsony éjszakát.
Sű… sí, süvít a téli szél,
Becsap kaput, bezörget ablakon,
Vadul kiált, vagy lágyan döngicsél,
Kinek hogyan, és én a tél beszédet
Hallgatom.
Élet – mezőn, vihar – vad áradatban
Dühöng a harc, süvölt a vérszirén,
Bent a szívemben meleg virradat van,
Csodálkozva pihen meg padomnál
A téli rém.
És rám mosolyog. Szívem remeg belé,
És belefázik félős agyvelőm.
Sóhajtozom az álmos föld felé,
Óh, ha nekem, meleg szívet dalolni
Volna erőm!
Megint mosolyog és szól: Legyen szíved dagálya
Csendbefordult szent orgonaszó,
És hangodnak szelídre vált apálya,
Belső tüzednek szunnyadása altató.
Tovább dalol: Eljön szelíd zenével
A harc után a nagy barátkozás,
Ha átsüvít a ház felett az éber!
Szél viharja, áldás mosolyra fordul
Az átkozás.
És akkor átmegy Isten meleg mosollyal,
Tavaszra váró fázós fák alatt.
Lehullt levél, fagyba fulladt patak,
Meredt folyók, egy élet lélegzetet
Magukba fojtanak.
E szent napon barlangba tér a medve,
Béke álom borítja két szemét,
Nem tér az őzike előtte el, remegve.
Az alvó vadat éden felé vezérlik az új zenék.
E szent napon csendet szitál az ég le,
Nem ordít az ordas, nem csörtet a vadkan,
Erdőn, havon, a jajj, amit sír az égre.
Bárányszívünk megül édes hangulatban.
Padomnál mosolyogva éjbe rebben
A téli rém. Merőn utána nézek.
Hárfa sem zeng ma szebben, szelídebben,
Mint a szél, amit az égre hangolt
A karácsonyi szent igézet.
Keresztre Feszített
Karácsonyunkat ...
Liebe Attila
Keresztre feszített Karácsonyunkat
ki szenteli meg,
ha nem áll tömeg
az álmodók mögött,
s mint a gyöngy a disznók között,
úgy tűnik el a lényeg a színfalak mögött.
Keresztre feszített világunkban
ki ad egy szelet kenyeret,
ahol pénztárcák állnak sorban, nem emberek,
ahol pénzre váltják a szeretetet,
csillogás csillogásnak integet,
s elmennek az utcán fekvő mellett.
Keresztre feszített démonainkat
ki űzi el,
ha igazság s becsület kell
a jóban megmaradáshoz,
a szánalmak oltalmához,
Jézus oltárához.
Keresztre feszített árnyainkat
ki viszi ki a fényre,
ki tesz pontot az elégre,
ha egymástól elzárkózva,
magunkba roskadva
csak kuporgunk jajongva.
Keresztre feszített értékeinket
ki árazza újra,
s teszi fel a polcra,
lesöpörve onnan a szemetet,
az érdemteleneket,
a magukban öntelteket.
Keresztre feszített napjainkat
ki áldja meg,
ha mindegy,
hogy hamis papjainkat,
kicsavart vágyainkat
kineveti majd a holnap.
Keresztre feszített tévedéseinket
ki teszi jóvá,
egyetlen őszinte szóvá,
mely csak a bocsánat lehet
tőlem neked,
s mindenkitől mindenkinek.
Keresztre feszített ünnepünket
ki teszi hétköznappá,
hogy jóságos pappá,
mosolygós adakozóvá
minden nap lehessünk,
s az éhezők szájával ehessünk.
Keresztre feszített tüzünket
ki táplálja tovább,
ki fúj harsonát
az égiek felé,
s mint a valóság a tükör elé,
úgy megy a fázók közé.
Keresztre feszített álmainkból
ki ébreszt fel,
ki ad pofont ha kell,
hogy merjünk szeretni,
önzés nélkül embernek lenni,
s hinni, hinni, hinni...
Karácsonyunkat ...
Liebe Attila
Keresztre feszített Karácsonyunkat
ki szenteli meg,
ha nem áll tömeg
az álmodók mögött,
s mint a gyöngy a disznók között,
úgy tűnik el a lényeg a színfalak mögött.
Keresztre feszített világunkban
ki ad egy szelet kenyeret,
ahol pénztárcák állnak sorban, nem emberek,
ahol pénzre váltják a szeretetet,
csillogás csillogásnak integet,
s elmennek az utcán fekvő mellett.
Keresztre feszített démonainkat
ki űzi el,
ha igazság s becsület kell
a jóban megmaradáshoz,
a szánalmak oltalmához,
Jézus oltárához.
Keresztre feszített árnyainkat
ki viszi ki a fényre,
ki tesz pontot az elégre,
ha egymástól elzárkózva,
magunkba roskadva
csak kuporgunk jajongva.
Keresztre feszített értékeinket
ki árazza újra,
s teszi fel a polcra,
lesöpörve onnan a szemetet,
az érdemteleneket,
a magukban öntelteket.
Keresztre feszített napjainkat
ki áldja meg,
ha mindegy,
hogy hamis papjainkat,
kicsavart vágyainkat
kineveti majd a holnap.
Keresztre feszített tévedéseinket
ki teszi jóvá,
egyetlen őszinte szóvá,
mely csak a bocsánat lehet
tőlem neked,
s mindenkitől mindenkinek.
Keresztre feszített ünnepünket
ki teszi hétköznappá,
hogy jóságos pappá,
mosolygós adakozóvá
minden nap lehessünk,
s az éhezők szájával ehessünk.
Keresztre feszített tüzünket
ki táplálja tovább,
ki fúj harsonát
az égiek felé,
s mint a valóság a tükör elé,
úgy megy a fázók közé.
Keresztre feszített álmainkból
ki ébreszt fel,
ki ad pofont ha kell,
hogy merjünk szeretni,
önzés nélkül embernek lenni,
s hinni, hinni, hinni...
TÁNCZOS KATALIN
ISTEN ELJÖN KARÁCSONYKOR
Ma tegyétek le mindannyian a fegyvert,
Halálmezőn szorongó harcosok,
Ne legyen ma sem győzelem, sem megvert.
A gyűlöletben tobzódó új időknek
Szíve mélyén, ma békedal zokog.
Ma tedd le a tollat a sarokba
Ember, bánaton búsongó lelkű költő.
Nem jár az ember mindig marakodva.
Ma itt a Karácsony. Szelídre dermed egyszer
Rohanó láb, tolongó, dühöngő emberöltő.
Sötét talárod tedd ma nyugalomba
Földi bíró, pihenni hagyd a vétkest
Börtönében, lásd a napra lomha
Éjszaka száll, kis ágya előtt a kisgyermek
Rab apjának sírva pihenést esd.
Ma csendet intsen ajkad, szörnyű szónok,
Izgága hangú gyűlöletet szító.
Vedd szívedbe a béke szót, ha szólok,
És add tovább az emberekhez.
Dal legyél ma, lelket andalító.
Ne zúgjatok sóhajba zárt remények,
A rossz sors porába kegyetlenül eltiportak.
Nem tartanak örökkön a sötét éjek,
A hosszú éjszakát felváltja majd a hajnal.
Minden mára biztosan eljön a holnap.
Ma minden utcát hóval terít az ég.
Ma minden ajtón békét kopog az Isten.
Ilyenkor a hajléktalanokat is megsegíti
az Isten.
A kicsi Jézus mosolyogva tárja szét
Apró kis kezét, és hullajtja ránk az áldást,
Hogy gondráncot szelídre simítson,
És minden fájdalmas jajt
vigaszra édesítsen az Isten.
ISTEN ELJÖN KARÁCSONYKOR
Ma tegyétek le mindannyian a fegyvert,
Halálmezőn szorongó harcosok,
Ne legyen ma sem győzelem, sem megvert.
A gyűlöletben tobzódó új időknek
Szíve mélyén, ma békedal zokog.
Ma tedd le a tollat a sarokba
Ember, bánaton búsongó lelkű költő.
Nem jár az ember mindig marakodva.
Ma itt a Karácsony. Szelídre dermed egyszer
Rohanó láb, tolongó, dühöngő emberöltő.
Sötét talárod tedd ma nyugalomba
Földi bíró, pihenni hagyd a vétkest
Börtönében, lásd a napra lomha
Éjszaka száll, kis ágya előtt a kisgyermek
Rab apjának sírva pihenést esd.
Ma csendet intsen ajkad, szörnyű szónok,
Izgága hangú gyűlöletet szító.
Vedd szívedbe a béke szót, ha szólok,
És add tovább az emberekhez.
Dal legyél ma, lelket andalító.
Ne zúgjatok sóhajba zárt remények,
A rossz sors porába kegyetlenül eltiportak.
Nem tartanak örökkön a sötét éjek,
A hosszú éjszakát felváltja majd a hajnal.
Minden mára biztosan eljön a holnap.
Ma minden utcát hóval terít az ég.
Ma minden ajtón békét kopog az Isten.
Ilyenkor a hajléktalanokat is megsegíti
az Isten.
A kicsi Jézus mosolyogva tárja szét
Apró kis kezét, és hullajtja ránk az áldást,
Hogy gondráncot szelídre simítson,
És minden fájdalmas jajt
vigaszra édesítsen az Isten.
Különös Karácsony - 2O2O
✴︎
Az ember egy sötét szobában áll,
Félelmében egy kicsit rúg - kapál ...
Ott bent: csak egy fa asztalt talál.
Van rajta gyufa, gyertya és egy alma,
Gyertya ... Nagy itt a fény hatalma,
Mert mindent elemészt a sötétség malma.
Gyertyát gyújt az ember,
Mert fél és remeg,
Sír ... a lelke üres és beteg,
Az ember és a láng is remeg.
Az asztalon van egy alma.
Fele piros: az élet oltalma.
Fele rothadt: a halál hatalma.
A mai emberek is ilyenek.
Felük él, felük holt: mert nagyon betegek.
Hogy is jön ide a Karácsony?
Igen talán ilyen lesz az ez évi Karácsony.
Egy szomorú, egy beteg, egy magányos Karácsony.
✴︎
✴︎
Az ember egy sötét szobában áll,
Félelmében egy kicsit rúg - kapál ...
Ott bent: csak egy fa asztalt talál.
Van rajta gyufa, gyertya és egy alma,
Gyertya ... Nagy itt a fény hatalma,
Mert mindent elemészt a sötétség malma.
Gyertyát gyújt az ember,
Mert fél és remeg,
Sír ... a lelke üres és beteg,
Az ember és a láng is remeg.
Az asztalon van egy alma.
Fele piros: az élet oltalma.
Fele rothadt: a halál hatalma.
A mai emberek is ilyenek.
Felük él, felük holt: mert nagyon betegek.
Hogy is jön ide a Karácsony?
Igen talán ilyen lesz az ez évi Karácsony.
Egy szomorú, egy beteg, egy magányos Karácsony.
✴︎
