Törő Zsóka
Élni Akarok
Eltöprengek olykor-olykor,
mit tartogat még az élet...
Várhatok-e új szárnyalást,
vad álmokat, perzselő tüzeket,
vagy belesüllyedek
a mindennapok posványába,
mint oly' sokan mások.
Ifjú lelkem tiltakozik,
nem kell az unalom,
nem kell a szürkeség,
színes tollakkal akarok
az egekbe szállni.
Szelek hátán ringatózom
egyre feljebb, magasabbra,
ha kell, meg is perzselődöm,
szárnyaimat Nap csókolja.
Aztán lehullok aléltan,
nem lesz már több repülésem,
de amíg élek, élni akarok,
megélni minden földi ajándékot,
aztán nem bánom, ha vége.
Életem szivárványos,
hosszú, gyönyörű álom volt…
Élni Akarok
Eltöprengek olykor-olykor,
mit tartogat még az élet...
Várhatok-e új szárnyalást,
vad álmokat, perzselő tüzeket,
vagy belesüllyedek
a mindennapok posványába,
mint oly' sokan mások.
Ifjú lelkem tiltakozik,
nem kell az unalom,
nem kell a szürkeség,
színes tollakkal akarok
az egekbe szállni.
Szelek hátán ringatózom
egyre feljebb, magasabbra,
ha kell, meg is perzselődöm,
szárnyaimat Nap csókolja.
Aztán lehullok aléltan,
nem lesz már több repülésem,
de amíg élek, élni akarok,
megélni minden földi ajándékot,
aztán nem bánom, ha vége.
Életem szivárványos,
hosszú, gyönyörű álom volt…
Szelek hátán ringatózom
egyre feljebb, magasabbra ...
egyre feljebb, magasabbra ...
... de amíg élek, élni akarok,
megélni minden földi ajándékot, ...
megélni minden földi ajándékot, ...
Törő Zsóka
ÖRÜLJ!
Hát kinyíltál végre nekem!
Ez az élet szép csodája.
Ragadd meg kinyújtott kezem,
nevess velem a világra!
Fogadd be a sok szépséget,
mit eddig észre sem vettél,
be ne zárd a lelked kérlek,
hidd el, boldog ember lettél!
Észreveszed az ég kékjét,
a mosolygó napsugarat,
ezer virág színességét,
a daloló madarakat.
Sok a gondod? Tedd most félre!
Majd megoldod őket holnap .
Nevess emberek szemébe,
vedd észre a csillagokat!
Tárd ki szíved a világra,
neked is jár egy kis öröm,
ne bántson a múlt hibája,
dalolj velem, megköszönöm!
Mosoly nemesíti arcod,
magasba szárnyal a kedved...
Tedd félre kicsit a harcot,
öleld meg azt, aki szeret!
Meglásd, könnyebb lesz az élet,
ha egy kicsit megpihentél,
raktározz el minden szépet,
amivel gazdagabb lettél!
Tudod te is, egyszer élünk,
nem tudni, mit hoz a holnap.
Nagy hiba, ha mindig félünk,
kérlek, felejtsd el a rosszat!
Barátságod legyen áldás,
ne érezz soha kétséget,
legyél bátor, a megváltás
kíván némi merészséget!
Vedd a kezedbe a sorsod,
jár a boldogság is neked,
küzdeni kell, ez a dolgod,
s öröm lehet az életed...
ÖRÜLJ!
Hát kinyíltál végre nekem!
Ez az élet szép csodája.
Ragadd meg kinyújtott kezem,
nevess velem a világra!
Fogadd be a sok szépséget,
mit eddig észre sem vettél,
be ne zárd a lelked kérlek,
hidd el, boldog ember lettél!
Észreveszed az ég kékjét,
a mosolygó napsugarat,
ezer virág színességét,
a daloló madarakat.
Sok a gondod? Tedd most félre!
Majd megoldod őket holnap .
Nevess emberek szemébe,
vedd észre a csillagokat!
Tárd ki szíved a világra,
neked is jár egy kis öröm,
ne bántson a múlt hibája,
dalolj velem, megköszönöm!
Mosoly nemesíti arcod,
magasba szárnyal a kedved...
Tedd félre kicsit a harcot,
öleld meg azt, aki szeret!
Meglásd, könnyebb lesz az élet,
ha egy kicsit megpihentél,
raktározz el minden szépet,
amivel gazdagabb lettél!
Tudod te is, egyszer élünk,
nem tudni, mit hoz a holnap.
Nagy hiba, ha mindig félünk,
kérlek, felejtsd el a rosszat!
Barátságod legyen áldás,
ne érezz soha kétséget,
legyél bátor, a megváltás
kíván némi merészséget!
Vedd a kezedbe a sorsod,
jár a boldogság is neked,
küzdeni kell, ez a dolgod,
s öröm lehet az életed...
Törő Zsóka
Örömök kertje
Öt kis Drága Csillag
ragyogott fel nékem,
gyönyörű gyermekek
szívem közepében.
Öröm volt, hogy láttam
arcuk mosolygását,
önfeledten játszva
kedvük áradását.
Gyermek lettem én is,
nagyokat nevettem,
Istenem, de jó volt,
oly’ nagyon szerettem.
Drága kicsi testük
magamhoz öleltem,
szemük csillogását
lelkembe bevéstem.
Örömöknek kertje
unokavirággal,
felér ez a szépség
az egész világgal!
Örömök kertje
Öt kis Drága Csillag
ragyogott fel nékem,
gyönyörű gyermekek
szívem közepében.
Öröm volt, hogy láttam
arcuk mosolygását,
önfeledten játszva
kedvük áradását.
Gyermek lettem én is,
nagyokat nevettem,
Istenem, de jó volt,
oly’ nagyon szerettem.
Drága kicsi testük
magamhoz öleltem,
szemük csillogását
lelkembe bevéstem.
Örömöknek kertje
unokavirággal,
felér ez a szépség
az egész világgal!
Alex Tamás
Csak a Jók Mennek El
Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tűnik fel, míg együtt vagyunk,
Csak a jók ünnepén ha az égben vagyunk.
A jók mennek el, s ránk száll az éj,
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tűnik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
Csak a Jók Mennek El
Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tűnik fel, míg együtt vagyunk,
Csak a jók ünnepén ha az égben vagyunk.
A jók mennek el, s ránk száll az éj,
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tűnik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
Törő Zsóka
Elmentél
(Férjem halálának emlékére)
Írta: Törő Zsóka
Akkor régen...januárban,
rettegve egy hírre vártam,
rideg orvosi szobában,
titkon reszketett a lábam.
Elhangzott a zord igazság,
hallgattam halálra válva.
Nem, ez nem lehet valóság:
"Már csak hetek vannak hátra."
Egy rossz álom, azt gondoltam,
ez csak mással történhet meg,
rémült szívvel tiltakoztam,
nem lehet...te nem halhatsz meg!
Drága tested kín gyötörte,
könnyem árja jéggé dermedt,
önuralmam összetörte,
égő szemed reám meredt.
Tehetetlen harag rázott,
rombolni lett volna kedvem,
elátkoztam a világot!
Mindhiába...elvesztettem.
Pár nap múlva üres ágy várt,
már csak hűlt helyét találtam,
ő elhagyott, már messze járt...
Emlékét szívembe zártam.
(Férjem halálának emlékére)
Írta: Törő Zsóka
Akkor régen...januárban,
rettegve egy hírre vártam,
rideg orvosi szobában,
titkon reszketett a lábam.
Elhangzott a zord igazság,
hallgattam halálra válva.
Nem, ez nem lehet valóság:
"Már csak hetek vannak hátra."
Egy rossz álom, azt gondoltam,
ez csak mással történhet meg,
rémült szívvel tiltakoztam,
nem lehet...te nem halhatsz meg!
Drága tested kín gyötörte,
könnyem árja jéggé dermedt,
önuralmam összetörte,
égő szemed reám meredt.
Tehetetlen harag rázott,
rombolni lett volna kedvem,
elátkoztam a világot!
Mindhiába...elvesztettem.
Pár nap múlva üres ágy várt,
már csak hűlt helyét találtam,
ő elhagyott, már messze járt...
Emlékét szívembe zártam.
Utolsó Közös Karácsony
Írta: Törő Zsóka
Utolsó közös karácsony,
amikor még élt a párom,
öröm töltötte be szívem,
közös játékukat néztem.
Csilingelt a kacagásuk,
határtalan boldogságuk
felverte az egész házat.
Nem tudtuk még, mi a bánat...
Élveztük e szép ünnepet,
körülölelt a szeretet,
örömkönnyem törölgettem,
gyermekeim ölelgettem.
Férjem arca csupa derű,
feledtük, hogy oly' keserű,
kegyetlen lehet az élet,
hittük, e nap nem ér véget.
Nem gondoltuk, az utolsó
együtt töltött, boldogító,
szeretetet adó ünnep,
melyet szívünk sosem feled.
Azóta, ha karácsony van,
ha a gyertya lángja lobban,
tudom, lelke velünk örül,
száll a karácsonyfa körül.
Írta: Törő Zsóka
Utolsó közös karácsony,
amikor még élt a párom,
öröm töltötte be szívem,
közös játékukat néztem.
Csilingelt a kacagásuk,
határtalan boldogságuk
felverte az egész házat.
Nem tudtuk még, mi a bánat...
Élveztük e szép ünnepet,
körülölelt a szeretet,
örömkönnyem törölgettem,
gyermekeim ölelgettem.
Férjem arca csupa derű,
feledtük, hogy oly' keserű,
kegyetlen lehet az élet,
hittük, e nap nem ér véget.
Nem gondoltuk, az utolsó
együtt töltött, boldogító,
szeretetet adó ünnep,
melyet szívünk sosem feled.
Azóta, ha karácsony van,
ha a gyertya lángja lobban,
tudom, lelke velünk örül,
száll a karácsonyfa körül.
