"Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást,
ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra,
de közben mindenki csak önmagával törődik,
nemhogy a kisujját is mozdítaná másért."
Wass Albert
ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra,
de közben mindenki csak önmagával törődik,
nemhogy a kisujját is mozdítaná másért."
Wass Albert
A Konda
Avagy az Összetartás Erejéről
Wass Albert
Avagy az Összetartás Erejéről
Wass Albert
Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra.
Aztán folytatta:
Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.
Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
Hát látják, ezért szeretnék disznó lenni.
Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra,
de közben mindenki csak önmagával törődik,
nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.
Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.
Wass Albert
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra.
Aztán folytatta:
Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.
Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
Hát látják, ezért szeretnék disznó lenni.
Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra,
de közben mindenki csak önmagával törődik,
nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.
Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.
Wass Albert
Both Gábor
Háromféle Ember Van az Országban
Háromféle Ember Van az Országban
Wass Albertnek született egy írása néhány évtizeddel ezelőtt. (A konda. Avagy az összetartás erejéről.) Ebben tökéletes társadalomrajzot vázol fel, és azt kell mondanom, hogy a helyzet azóta nem hogy javult volna, de inkább rosszabbodott. Nem véletlen, hogy ma eszembe jutott az az írása:
"Háromféle ember van ebben az országban, ... háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.
Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt,
amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz.
A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint.
De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted?
Ez a nagy tömeg. Ez a nép."
Ma ugyanitt tartunk. Az első csoport alig változott valamit, igaz kettészakadva létezik: nagyjából hárommillió ember egymással acsarkodva élteti vagy a jelenlegi kormány, vagy a négy éve leváltott pribékek hadát, és rendíthetetlenül hisz benne, hogy majd vagy ez, vagy az fogja megváltani a sorsát, jobbá tenni az életét, amiért ő maga nem hajlandó túl sokat tenni. Mindegy, mióta hisznek ebben. Négy éve, huszonöt éve, vagy születésük óta. ...
Aztán még mindig meg van a harmadik, a nagy csoport. Homokba dugja a fejét, és elfordul mindkettőtől. Sunnyog, meghunyászkodik, és talán ezáltal még az elsőnél is rosszabb. Mert noha az első csoport ostoba, de legalább hisznek valamiben, és cselekszenek is valamiért – igaz, vakon és nyálcsorgatva.
A harmadik csoport még erre sem képes. Olyan, mint egy arctalan, nemtelen, hit nélküli massza. Mint a strucc, aki homokba dugja a fejét, és azt hiszi, akkor nem látják, a rossz dolgok elkerülik.
Kedves barátaim, egyre sűrűbben elgondolkodom azon, hogy kikért is harcolunk is valójában – és a harcot a szó nemes értelmében kellene értelmezni. A hárommillióval nincs mit kezdeni. De a jelek szerint a harmadik nagy csoporttal sincs. Pedig harcot sem kértünk tőlük, csak zsengécske támogatást legalább.
Ám ez sem érkezik. Így az a kérdés fogalmazódik meg bennem: érdemes ezekért egyáltalán harcolni? A spirituális bölcs erre csak azt tudja felelni: nem. Mindenki úgyis csak önmagát mentheti meg, senki mást.
Be kell látnom, így igaz. Szomorú, de azoknak, akik amiatt keseregnek, hogy fogy a nemzet, azt kell felelnem: nem baj. Ugyanis a magyar nem egy 15 milliós nemzet. Hanem egy 15 milliós massza, amiből jó, ha van 2-3 millió öntudatos, önmagáért kiálló, sorsáért tenni akaró egyén.
A többi 10 millió csak a “nép”, akik bégetnek, mint a birkák, kereskedelmi csatornákon és olcsó multikon kérődznek, és fogalmuk sincs arról, mi folyik köröttük – és nem is érdekli őket.
Csak a saját kis nyomorult életük, aminek a tere egyre fogy.
De ők olyanok, mint a békák a langyos vízben – az sem zavarja őket, ha szép lassan, fokozatosan megfőzik őket – ahhoz is lusták, hogy kiugorjanak a fazékból.
Tedd fel magadnak a kérdést, melyikbe tartozol. És válaszold is meg! Magadnak… engem nem érdekel. - Both Gábor
"Háromféle ember van ebben az országban, ... háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.
Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt,
amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz.
A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint.
De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted?
Ez a nagy tömeg. Ez a nép."
Ma ugyanitt tartunk. Az első csoport alig változott valamit, igaz kettészakadva létezik: nagyjából hárommillió ember egymással acsarkodva élteti vagy a jelenlegi kormány, vagy a négy éve leváltott pribékek hadát, és rendíthetetlenül hisz benne, hogy majd vagy ez, vagy az fogja megváltani a sorsát, jobbá tenni az életét, amiért ő maga nem hajlandó túl sokat tenni. Mindegy, mióta hisznek ebben. Négy éve, huszonöt éve, vagy születésük óta. ...
Aztán még mindig meg van a harmadik, a nagy csoport. Homokba dugja a fejét, és elfordul mindkettőtől. Sunnyog, meghunyászkodik, és talán ezáltal még az elsőnél is rosszabb. Mert noha az első csoport ostoba, de legalább hisznek valamiben, és cselekszenek is valamiért – igaz, vakon és nyálcsorgatva.
A harmadik csoport még erre sem képes. Olyan, mint egy arctalan, nemtelen, hit nélküli massza. Mint a strucc, aki homokba dugja a fejét, és azt hiszi, akkor nem látják, a rossz dolgok elkerülik.
Kedves barátaim, egyre sűrűbben elgondolkodom azon, hogy kikért is harcolunk is valójában – és a harcot a szó nemes értelmében kellene értelmezni. A hárommillióval nincs mit kezdeni. De a jelek szerint a harmadik nagy csoporttal sincs. Pedig harcot sem kértünk tőlük, csak zsengécske támogatást legalább.
Ám ez sem érkezik. Így az a kérdés fogalmazódik meg bennem: érdemes ezekért egyáltalán harcolni? A spirituális bölcs erre csak azt tudja felelni: nem. Mindenki úgyis csak önmagát mentheti meg, senki mást.
Be kell látnom, így igaz. Szomorú, de azoknak, akik amiatt keseregnek, hogy fogy a nemzet, azt kell felelnem: nem baj. Ugyanis a magyar nem egy 15 milliós nemzet. Hanem egy 15 milliós massza, amiből jó, ha van 2-3 millió öntudatos, önmagáért kiálló, sorsáért tenni akaró egyén.
A többi 10 millió csak a “nép”, akik bégetnek, mint a birkák, kereskedelmi csatornákon és olcsó multikon kérődznek, és fogalmuk sincs arról, mi folyik köröttük – és nem is érdekli őket.
Csak a saját kis nyomorult életük, aminek a tere egyre fogy.
De ők olyanok, mint a békák a langyos vízben – az sem zavarja őket, ha szép lassan, fokozatosan megfőzik őket – ahhoz is lusták, hogy kiugorjanak a fazékból.
Tedd fel magadnak a kérdést, melyikbe tartozol. És válaszold is meg! Magadnak… engem nem érdekel. - Both Gábor
Kapcsolódó Idézetek
"VANNAK:
ÁTLAGEMBEREK,
CÉLTALANUL TÉVELYGŐK,
KÁRTÉKONY ROSSZAK,
HASZNOS JÓK,
MINŐSÉGI HASZNOS JÓK.."
(BRINDZA ANDRÁS.)
"VANNAK:
ÁTLAGEMBEREK,
CÉLTALANUL TÉVELYGŐK,
KÁRTÉKONY ROSSZAK,
HASZNOS JÓK,
MINŐSÉGI HASZNOS JÓK.."
(BRINDZA ANDRÁS.)
"AZ TESZ BENNÜNKET EMBERRÉ,
HOGY KÉPESEK VAGYUNK ÁLDOZATOKAT HOZNI NEMES CÉLOK ÉRDEKÉBEN !"
"MINDEN EMBER ANNYIT ÉR, AMENNYIT A CSALÁDJÁÉRT, ÖNMAGÁÉRT,
MUNKÁJÁÉRT, A NEMZETÉRT, A HAZÁÉRT, AZ EMBEREKÉRT, AZ ÁLLATOKÉRT,
A VILÁGÉRT, A KÖRNYEZETÉRT TESZ, ÉS AMENNYIT AZ ADOTT SZAVA."
( Brindza András )
HOGY KÉPESEK VAGYUNK ÁLDOZATOKAT HOZNI NEMES CÉLOK ÉRDEKÉBEN !"
"MINDEN EMBER ANNYIT ÉR, AMENNYIT A CSALÁDJÁÉRT, ÖNMAGÁÉRT,
MUNKÁJÁÉRT, A NEMZETÉRT, A HAZÁÉRT, AZ EMBEREKÉRT, AZ ÁLLATOKÉRT,
A VILÁGÉRT, A KÖRNYEZETÉRT TESZ, ÉS AMENNYIT AZ ADOTT SZAVA."
( Brindza András )
Szederfalu
Halotti Beszéd a Hátsó Udvarból
Visít egy disznó
ma meghalni készül,
bár tette nem önszándékú,
többszörös reinkarnáción esik át.
Megperzselt testén csillan a hajnal,
mit gyilkosa gondosan lesikált.
Vérét adja a reggelihez,
a pálinkást hagymásan szereti,
mint gondos anya a csecsemőt,
a ház lakóit testéből eteti.
Feláldozva az életét semmiért cserébe,
citrommal szájában kacsint az új évre, ha
halotti tort ül este a nép:
kolbászok közt búcsúzik kétezer tizenhét.
Röfinek amúgy sem hozott szerencsét.
És az ólban a többiek
egymásra néznek:
Látjátok, testvérek,
ennyi az élet.
Halotti Beszéd a Hátsó Udvarból
Visít egy disznó
ma meghalni készül,
bár tette nem önszándékú,
többszörös reinkarnáción esik át.
Megperzselt testén csillan a hajnal,
mit gyilkosa gondosan lesikált.
Vérét adja a reggelihez,
a pálinkást hagymásan szereti,
mint gondos anya a csecsemőt,
a ház lakóit testéből eteti.
Feláldozva az életét semmiért cserébe,
citrommal szájában kacsint az új évre, ha
halotti tort ül este a nép:
kolbászok közt búcsúzik kétezer tizenhét.
Röfinek amúgy sem hozott szerencsét.
És az ólban a többiek
egymásra néznek:
Látjátok, testvérek,
ennyi az élet.
Kolmonth Attila
Disznóölés a Disznó Szemszögéből
Disznóölő Szent András (Nov. 30.) emlékére.
Vásári forgatag? De nagy most a lárma,
mire készülsz, gazdám, tor lesz tán a házban?
Szóra sem méltatja ő kedvenc sertését,
meglékeli nyakam, spriccelek szerteszét.
Csuklik a lábam, süllyed a vérem,
letelt az időm, már nem kéne félnem.
Lerogyok visítva, elnyúlok fájón,
nem ez az első ölés e tájon.
Mocsaras rónán bércekre vágytam,
lesepert placcra hozott a lábam.
Perzselnek vígan, vakargatják hátam,
a világot jelentő(?) deszkákra vágnak.
Mindezt már kívülről, felülről nézem,
fellocsolnak végre, de már azt hiszem, végem.
Disznóölés a Disznó Szemszögéből
Disznóölő Szent András (Nov. 30.) emlékére.
Vásári forgatag? De nagy most a lárma,
mire készülsz, gazdám, tor lesz tán a házban?
Szóra sem méltatja ő kedvenc sertését,
meglékeli nyakam, spriccelek szerteszét.
Csuklik a lábam, süllyed a vérem,
letelt az időm, már nem kéne félnem.
Lerogyok visítva, elnyúlok fájón,
nem ez az első ölés e tájon.
Mocsaras rónán bércekre vágytam,
lesepert placcra hozott a lábam.
Perzselnek vígan, vakargatják hátam,
a világot jelentő(?) deszkákra vágnak.
Mindezt már kívülről, felülről nézem,
fellocsolnak végre, de már azt hiszem, végem.
Fábián József
Disznó
Egy éves volt. Göndör, két mázsa és szőke.
Utcáig hallatszott boldog röfögése,
amikor esténként megkapta a darát,
hogy a házigazda hizlalja a farát.
Királynő volt ő: az udvarban a legszebb.
Talán csak a kakas volt nála is még szebb.
Legalábbis erről fecsegtek a tyúkok,
míg a gazdaasszony szétszórta a magot.
Jól tartották nagyon, reggel, délben, este.
Aki csak ránézett elromlott a kedve:
irigykedett rá az udvar egész népe,
hogy mindig többet kap, mint amennyi kéne.
Beköszöntött a tél, jöttek hideg szelek,
az aprónép ilyenkor egész nap didereg.
Kaparna hiába, nincsen finom falat,
ami kipótolná kis fejadagodat.
Bezzeg a disznónak most is jó a kedve!
Előtte a vályú most is félig telve,
pedig már csak szuszog, elhever a jámbor,
lába szinte ki sem látszik a hasából.
Aztán egyik reggel pár pálinka után
nyílik az ólajtó, rángatják ki durván.
Rohanna a koca, futna életéért,
nincs hova futnia: útját állja böllér.
Piros vére elfolyt, előbb ki a hóra
- így fejeződött be az utolsó óra -
majd egy nagy lavórba gyűjtötték a nedűt,
aztán az asztalra még pálinka került.
Sürögtek-forogtak serény gazdasszonyok,
fazekakban húsa meg vére rotyogott.
Saját belét, gyomrát töltötték meg vele,
estére kéményben lógott már mindene.
Hogy mi a tanulság? Nincsen ebben semmi.
S az sem biztos még, hogy rossz disznónak lenni.
Disznó
Egy éves volt. Göndör, két mázsa és szőke.
Utcáig hallatszott boldog röfögése,
amikor esténként megkapta a darát,
hogy a házigazda hizlalja a farát.
Királynő volt ő: az udvarban a legszebb.
Talán csak a kakas volt nála is még szebb.
Legalábbis erről fecsegtek a tyúkok,
míg a gazdaasszony szétszórta a magot.
Jól tartották nagyon, reggel, délben, este.
Aki csak ránézett elromlott a kedve:
irigykedett rá az udvar egész népe,
hogy mindig többet kap, mint amennyi kéne.
Beköszöntött a tél, jöttek hideg szelek,
az aprónép ilyenkor egész nap didereg.
Kaparna hiába, nincsen finom falat,
ami kipótolná kis fejadagodat.
Bezzeg a disznónak most is jó a kedve!
Előtte a vályú most is félig telve,
pedig már csak szuszog, elhever a jámbor,
lába szinte ki sem látszik a hasából.
Aztán egyik reggel pár pálinka után
nyílik az ólajtó, rángatják ki durván.
Rohanna a koca, futna életéért,
nincs hova futnia: útját állja böllér.
Piros vére elfolyt, előbb ki a hóra
- így fejeződött be az utolsó óra -
majd egy nagy lavórba gyűjtötték a nedűt,
aztán az asztalra még pálinka került.
Sürögtek-forogtak serény gazdasszonyok,
fazekakban húsa meg vére rotyogott.
Saját belét, gyomrát töltötték meg vele,
estére kéményben lógott már mindene.
Hogy mi a tanulság? Nincsen ebben semmi.
S az sem biztos még, hogy rossz disznónak lenni.
Éhségsztrájk
Úgy döntött a szomszéd malaca,
hogy ne hízzon a gazda valaga,
éhségsztrájkot tart.
A döntés fejből érkezett a gyomorhoz,
de kinek van kedve a nyomorhoz?
Igy a moslékot mind megette.
Nem is volt Ö szocialista...
Rácz János - 1980
Úgy döntött a szomszéd malaca,
hogy ne hízzon a gazda valaga,
éhségsztrájkot tart.
A döntés fejből érkezett a gyomorhoz,
de kinek van kedve a nyomorhoz?
Igy a moslékot mind megette.
Nem is volt Ö szocialista...
Rácz János - 1980
