Az oktatási rendszer,
Hollywood és a média erőfeszítései
egyetlen közös célt szolgálnak:
a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi status quo konzerválását,
ennek érdekében pedig minél több nőies férfi és minél több férfias nő kitenyésztését,
egy androginokból és amazonokból álló társadalomszerkezet tartósítását.
Hollywood és a média erőfeszítései
egyetlen közös célt szolgálnak:
a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi status quo konzerválását,
ennek érdekében pedig minél több nőies férfi és minél több férfias nő kitenyésztését,
egy androginokból és amazonokból álló társadalomszerkezet tartósítását.
A szójafiú,
avagy a nőies fehér férfiak
Gazdag István
avagy a nőies fehér férfiak
Gazdag István
A fehérek túlélését fenyegető tényezők (demográfiai hanyatlás, lakosságcserés gyarmatosítás, meszticizálódás, homoszexualitás, feminizmus, genderizmus stb.)
közül talán az egyik legkárosabb a fehér férfiak folyamatos és fokozatos elnőiesedése.
Ez a folyamat legelőrehaladottabb stádiumba − mint a legtöbb modern civilizációs patológia esetében − az angolszász országokban jutott.
Ezekben „szójafiúknak” (soyboys) titulálják az ennek során létrejött újfajta „bétahímeket”, miközben a helyi szélsőjobboldali szubkultúrában előszeretettel használják a balliberális és feminista férfiak cikizésére a kifejezést, amely abból a tév(?)hitből ered, hogy a szója/szójatej túlzott fogyasztása csökkenti a tesztoszteronszintet és a libidót, valamint károsítja a sperma minőségét, tehát nőiesebbé teszi a férfiakat.
Ami azt illeti, nyugaton egyáltalán nincs szükség szójára a férfiak elnőiesítéséhez,
mivel a munka dandárját már elvégezték különféle szociokulturális toxinok.
Mindenekelőtt a feminizmus, amely mára valóságos intézményesített ginekokráciává változtatta a nyugati országok többségét, elsősorban az angolszász és az észak-európai államokat, amelyekben a férfiakat gyakorlatilag az élet minden területén (a felsőoktatásban, az állások betöltésénél, a bíróságokon stb.) nyíltan és vállaltan hátrányosan diszkriminálják a nőkkel szemben.
Ezzel párhuzamosan a szexizmus és az úgynevezett mérgező férfiasság (toxic masculinity) elleni keresztes hadjárat keretében igyekeznek minden eszközzel már a csírájában elfojtani a hagyományos férfias ösztönök és szerepek bármiféle megnyilvánulását.
Az oktatási rendszer, Hollywood és a média erőfeszítései egyetlen közös célt szolgálnak: a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi status quo konzerválását, ennek érdekében pedig minél több nőies férfi és minél több férfias nő kitenyésztését, egy androginokból és amazonokból álló társadalomszerkezet tartósítását.
Valaha az a tény, hogy a férfiak és a nők már a gyermekkoruktól kezdve különböznek egymástól, nem sokkolt senkit. Mára azonban a genderelméletnek nevezett sarlatánkodás megkérdőjelezte a szexuális dimorfizmus tudományosan bizonyított valóságát.
Ezt a deliráns teóriát lelkesen magukévá tették a libtardált (liberális retardált) szójafiúk is, akik nemcsak a faji öntudatnak vannak teljesen híján, de ráadásul már azt sem tudják, hogy mit jelent férfinak lenni.
Hogyan is lehetne másként, ha egyre inkább hiányzik az apai minta? Amerikában például a fiúk 43 százalékát egyedülálló anya neveli fel, az iskolákban a tanárok 78 százaléka nő, tehát csaknem minden második fiú kizárólag női befolyásnak van kitéve otthon, és tízből nyolc az iskolában is. Ilyen körülmények között nem a mérgező férfiasság vagy a macsóizmus a probléma, hanem éppenséggel a férfiasság hiánya.
A feminizmus káros következményei a politika területén is mindinkább érzékelhetőek. Nyugaton egyre több nő jelenti ki nyíltan, hogy többé már nincs szükségük férfiakra, egyre többen tartják közülük a gyűlölt patriarchátus relikviájának a hagyományos női szerepeket, különösen az anyaságot, egyre többen akarnak mindig újabb és újabb „jogokat” (valójában kiváltságokat) meghódítani maguknak, és egyre többen tartanak igényt a gondviselő állam támogatására szükségleteik kielégítéséhez.
Ráadásul a nyugat-európai országok többségében a fehérek nőközpontú társadalma a bevándorlók iszlamizált társadalmával konfrontálódik, amelyben szigorú patriarchátus uralkodik, a nőket szinte tárgyiasítják, akiknek gyakran csak egyetlen joguk van: az, hogy befogják a szájukat.
Mivel a nőközpontúság a gyöngeséget táplálja, ez a fajta társadalom akarva-akaratlanul is kiszolgáltatja magát a hódító és ragadozó rasszok kénye-kedvének. Nyugaton a fehér közösség egyre inkább elveszíti a férfiasságát, az iszlámra áttérő fehéreket is kétségtelenül ez motiválja, miközben egyre növekszik a fenyegetés a bevándorló tömegek részéről, amelyek a brutális férfiasságot értékelik.
A nőknek csak homályos fogalmuk van a területről, a nemzetről, a szuverenitásról és a határokról, egyszerűen azért, mert a területvédelem nem az ő biológiai feladatuk. Éppen ellenkezőleg, a nők evolúciósan arra tervezettek, hogy alfahímekkel párosodjanak, például sikeres hódítókkal.
A bevándorlók újrastimulálják ezt az ősi női túlélési ösztönt. Ezért támogatják a feminista pártok teljes mellszélességgel a bevándorlást. Jellemző módon, ha csak a nők szavaznának, Németország vezető ereje a korlátlan bevándorlásért kampányoló Zöld párt lenne. A multikulturalizmus és a világkormány felé vezető sötét ösvény tehát elsősorban női szavazatokkal van kikövezve.
Meg persze a feminista-egalitarista, fizikailag és lelkileg is gyönge, általában túlsúlyos és tesztoszteronhiányos szójafiúkéval, akik különböző felmérések szerint (a nőkhöz hasonlóan) sokkal inkább hajlanak egy szocialisztikus, gondviselő, a vagyoni egyenlőtlenségeket fosztogatással és osztogatással kompenzáló államtípus támogatására, mint férfias, sportos és fitt, a fizikai erőkifejtéstől sem visszariadó, reakciós férfitársaik.
(Obesity: Unhealthy and unmanly, health.harvard.edu, 2011. március; Study: Physically weak men more likely to be socialist, strong men more likely to be capitalist, theblaze.com, 2017. május 25.)
Az egyik szélsőliberális internetes média négyfős hímnemű stábja önmagán demonstrálta az előbbiek helytállóságát azzal, hogy tesztoszterontesztnek vetette alá magát, és csöppet sem meglepő módon közülük hárman „veszélyesen alacsony” tesztoszteronszintet produkáltak. Mindnyájan huszonéves fehérek.
Csupán egyikük érte el az átlagos tartomány alját. Ő kínai származású. (75% Of Buzzfeed Male Staff Have „Dangerously Low” Testosterone Levels, newspunch.com, 2017. október 29.)
Legszebb az egészben, hogy teljesen elégedettek voltak a saját eredményükkel, haladónak és jónak tartva azt. Tipikus szójafiúk.
http://www.verseskonyv.com/facebook-kiraacutelyn337k.html
közül talán az egyik legkárosabb a fehér férfiak folyamatos és fokozatos elnőiesedése.
Ez a folyamat legelőrehaladottabb stádiumba − mint a legtöbb modern civilizációs patológia esetében − az angolszász országokban jutott.
Ezekben „szójafiúknak” (soyboys) titulálják az ennek során létrejött újfajta „bétahímeket”, miközben a helyi szélsőjobboldali szubkultúrában előszeretettel használják a balliberális és feminista férfiak cikizésére a kifejezést, amely abból a tév(?)hitből ered, hogy a szója/szójatej túlzott fogyasztása csökkenti a tesztoszteronszintet és a libidót, valamint károsítja a sperma minőségét, tehát nőiesebbé teszi a férfiakat.
Ami azt illeti, nyugaton egyáltalán nincs szükség szójára a férfiak elnőiesítéséhez,
mivel a munka dandárját már elvégezték különféle szociokulturális toxinok.
Mindenekelőtt a feminizmus, amely mára valóságos intézményesített ginekokráciává változtatta a nyugati országok többségét, elsősorban az angolszász és az észak-európai államokat, amelyekben a férfiakat gyakorlatilag az élet minden területén (a felsőoktatásban, az állások betöltésénél, a bíróságokon stb.) nyíltan és vállaltan hátrányosan diszkriminálják a nőkkel szemben.
Ezzel párhuzamosan a szexizmus és az úgynevezett mérgező férfiasság (toxic masculinity) elleni keresztes hadjárat keretében igyekeznek minden eszközzel már a csírájában elfojtani a hagyományos férfias ösztönök és szerepek bármiféle megnyilvánulását.
Az oktatási rendszer, Hollywood és a média erőfeszítései egyetlen közös célt szolgálnak: a jelenlegi politikai-gazdasági-társadalmi status quo konzerválását, ennek érdekében pedig minél több nőies férfi és minél több férfias nő kitenyésztését, egy androginokból és amazonokból álló társadalomszerkezet tartósítását.
Valaha az a tény, hogy a férfiak és a nők már a gyermekkoruktól kezdve különböznek egymástól, nem sokkolt senkit. Mára azonban a genderelméletnek nevezett sarlatánkodás megkérdőjelezte a szexuális dimorfizmus tudományosan bizonyított valóságát.
Ezt a deliráns teóriát lelkesen magukévá tették a libtardált (liberális retardált) szójafiúk is, akik nemcsak a faji öntudatnak vannak teljesen híján, de ráadásul már azt sem tudják, hogy mit jelent férfinak lenni.
Hogyan is lehetne másként, ha egyre inkább hiányzik az apai minta? Amerikában például a fiúk 43 százalékát egyedülálló anya neveli fel, az iskolákban a tanárok 78 százaléka nő, tehát csaknem minden második fiú kizárólag női befolyásnak van kitéve otthon, és tízből nyolc az iskolában is. Ilyen körülmények között nem a mérgező férfiasság vagy a macsóizmus a probléma, hanem éppenséggel a férfiasság hiánya.
A feminizmus káros következményei a politika területén is mindinkább érzékelhetőek. Nyugaton egyre több nő jelenti ki nyíltan, hogy többé már nincs szükségük férfiakra, egyre többen tartják közülük a gyűlölt patriarchátus relikviájának a hagyományos női szerepeket, különösen az anyaságot, egyre többen akarnak mindig újabb és újabb „jogokat” (valójában kiváltságokat) meghódítani maguknak, és egyre többen tartanak igényt a gondviselő állam támogatására szükségleteik kielégítéséhez.
Ráadásul a nyugat-európai országok többségében a fehérek nőközpontú társadalma a bevándorlók iszlamizált társadalmával konfrontálódik, amelyben szigorú patriarchátus uralkodik, a nőket szinte tárgyiasítják, akiknek gyakran csak egyetlen joguk van: az, hogy befogják a szájukat.
Mivel a nőközpontúság a gyöngeséget táplálja, ez a fajta társadalom akarva-akaratlanul is kiszolgáltatja magát a hódító és ragadozó rasszok kénye-kedvének. Nyugaton a fehér közösség egyre inkább elveszíti a férfiasságát, az iszlámra áttérő fehéreket is kétségtelenül ez motiválja, miközben egyre növekszik a fenyegetés a bevándorló tömegek részéről, amelyek a brutális férfiasságot értékelik.
A nőknek csak homályos fogalmuk van a területről, a nemzetről, a szuverenitásról és a határokról, egyszerűen azért, mert a területvédelem nem az ő biológiai feladatuk. Éppen ellenkezőleg, a nők evolúciósan arra tervezettek, hogy alfahímekkel párosodjanak, például sikeres hódítókkal.
A bevándorlók újrastimulálják ezt az ősi női túlélési ösztönt. Ezért támogatják a feminista pártok teljes mellszélességgel a bevándorlást. Jellemző módon, ha csak a nők szavaznának, Németország vezető ereje a korlátlan bevándorlásért kampányoló Zöld párt lenne. A multikulturalizmus és a világkormány felé vezető sötét ösvény tehát elsősorban női szavazatokkal van kikövezve.
Meg persze a feminista-egalitarista, fizikailag és lelkileg is gyönge, általában túlsúlyos és tesztoszteronhiányos szójafiúkéval, akik különböző felmérések szerint (a nőkhöz hasonlóan) sokkal inkább hajlanak egy szocialisztikus, gondviselő, a vagyoni egyenlőtlenségeket fosztogatással és osztogatással kompenzáló államtípus támogatására, mint férfias, sportos és fitt, a fizikai erőkifejtéstől sem visszariadó, reakciós férfitársaik.
(Obesity: Unhealthy and unmanly, health.harvard.edu, 2011. március; Study: Physically weak men more likely to be socialist, strong men more likely to be capitalist, theblaze.com, 2017. május 25.)
Az egyik szélsőliberális internetes média négyfős hímnemű stábja önmagán demonstrálta az előbbiek helytállóságát azzal, hogy tesztoszterontesztnek vetette alá magát, és csöppet sem meglepő módon közülük hárman „veszélyesen alacsony” tesztoszteronszintet produkáltak. Mindnyájan huszonéves fehérek.
Csupán egyikük érte el az átlagos tartomány alját. Ő kínai származású. (75% Of Buzzfeed Male Staff Have „Dangerously Low” Testosterone Levels, newspunch.com, 2017. október 29.)
Legszebb az egészben, hogy teljesen elégedettek voltak a saját eredményükkel, haladónak és jónak tartva azt. Tipikus szójafiúk.
http://www.verseskonyv.com/facebook-kiraacutelyn337k.html
A Tévé (és média)
szerepe a férfi - női szerepcserében
HUNTER J. STEFAN
szerepe a férfi - női szerepcserében
HUNTER J. STEFAN
Már jó néhány évtizede zajlik a klasszikus férfi és női szerepek felcserélődése. Ennek több oka is van, az egyik kiemelt jelentőségű a televízió hatása.
Hogyan változtak a férfi-nő szerepek az elmúlt évtizedekben, hogyan cserélődtek fel a nemekhez tartozó viselkedésformák? Mi köze ehhez a televíziónak azon túl, hogy egy ideálisnak vélt testképet közvetít mindkét nem irányába?
Azt tudjuk, hogy igen nagy különbségek lehetnek női és férfi szerepek között a különféle kultúráktól függően, ám van néhány egyetemes jellemző már az ősidők óta. Például a gyermeknevelés és az otthon fenntartása elsődlegesen a nők feladata a legtöbb kultúrában, míg a fizikai munka a férfiaké.
Ugyanígy a szépítkezés, a test csinosítása a nők privilégiuma volt eredetileg, azonban néhány évtizede ezen a területen is változott a férfi-női szerepviszony. Lássuk hogyan és miért.
A kiindulópont, mint az élet sok más területén is a hatalom, illetve az annak a megszerzésére és megtartására való törekvés. Ez a férfi nem esetében jelentősen lényegesebb, mint a nőknél. A rangsorképzés, versengés egyik legfőbb eszköze, ami azt jelenti, hogy a hatalmat (ideértve a tudás-, kapcsolat- és pénzharácsolást is) használják arra, hogy feltűnjenek az ellenkező nem képviselőinek és a társaik közül kiemelkedjenek.
A nőknél ugyanez a rangsorképzés elsősorban nem hatalmi síkon zajlik, hanem a külsőségek mentén alapvetően. Az attraktivitás az, amire a nő már kezdetektől fogva odafigyel, amivel felhívja magára a figyelmet és amit – nem utolsósorban – a konkurens személyeknél (más nők) kikezd, támad (persze mindezt a legkifinomultabb módszerekkel).
Az előbbi rangsorképző „küzdelem” célja eredetileg mindkét nem esetében a másik félnek való imponálás, tetszéskeltés volt. Azonban valahol ez elkezdett megváltozni, a küzdelem elszakadni látszódik eredeti céljától. Ebben a folyamatban pedig megkérdőjelezhetetlen a média, elsődleges a televízió szerepe.
Mindez a nők esetében a testképzavarokban érhető tetten a leginkább. A televízióban sorra tűntek fel azok a szépségideálok, melyek az olyan betegségek tömeges kialakulását segítették elő, mint például az anorexia.
Ezzel párhuzamosan már nem a férfiak elbűvölése, hanem a verseny maga vált fontossá: ki a soványabb, nem pedig, hogy ki a vonzóbb a másik nem számára. Természetesen ezt támogatta egy olyan, média által sugallt képzet, hogy a (kóros) soványság vonzó. De nem csupán a nőknél jelent meg egy ilyen irányú változás.
A fentiekben említett hatalom-attraktivitás szembenállása a két nemnél elkezdett elhalványulni, az attraktivitás jelentősége fokozatosan megjelent a férfinál is. Nagyjából a 70-es évektől kezdődően felbukkan egyfajta feminin férfiideál a televízióban, ami az ismert férfiszínészek által remekül nyomon követhető.
Valószínűleg Arnold Schwarzenegger volt az első, aki a kigyúrt testével (avagy: annak ellenére) férfiideálnak számított, azzal együtt pedig egészen szép karriert futott be. Schwarzenegger előtt az ilyesmi nem igazán volt jellemző a filmiparra (l. John Wayne, Alain Delon, Gary Cooper, Sean Coonery): a férfi – habár nyilvánvalóan lehetett jóképű – szemmel láthatóan nem tett erőfeszítéseket a külső attraktivitásának növelése érdekében.
Az, hogy a férfi foglalkozik a testével, egy alapvetően feminin vonás. A férfi a társadalmi szerepének megfelelően évezredeken keresztül nem foglalkozott olyan dolgokkal, mint a teste – egyszerűen nem volt erre szüksége, mivel nem ez számított a két fő szükséglet, a túlélés és szaporodás szempontjából.
Nem gyúrt, nem formálta-faragta tökéletesre az egyes izomcsoportjait, csak végezte a dolgát. Azonban napjainkban más a helyzet: a kidolgozott test ideálisnak vagy legalábbis vonzónak számít. Ehhez természetesen társul, társulni kell a női ízlésvilág, azzal együtt a nők törekvéseinek megváltozásának is.
A nő kb. a XX. század derekától már nem csupán mint háziasszony, hanem mint kenyérkereső és önfenntartó is jelen van a társadalomban, ami eredendően egy hatalmas fejlődés, pozitívum. Csakhogy, ezáltal a férfi szépen lassan elvesztette, elveszti egyedüli családfenntartó szerepét, ezzel párhuzamosan egyfajta alacsonyabbrendűségi vagy fölöslegesség- érzés környékezi meg.
Mivel a háztartáson belül a nőnek többnyire megmaradt az eredeti pozíciója, plusz kiegészült azzal, hogy nemcsak megszüli, hanem már el is tart(hat)ja a gyerekét, önállóan, így a férfinek sérül/megszűnik az eddigi szerepköre – vagyis: egyszerűen nem találja a helyét. Ilyen értelemben a nő elkezd férfiasodni (szerepét illetően), míg a férfi elkezd nőiesedni.
Ezt pedig a tévé (és média) testképideálja előszeretettel támogatja, ugyanúgy, mint a 70-es években schwarzeneggeri testképépítést (gondoljunk az olyan, napjainkban is meghatározó idolokra, mint Brad Pitt vagy Zac Efron).
Végül fontos megjegyezni, hogy a férfiak elnőiesedése pozitív hozadékokkal is jár, legalábbis, ami a lelki részét illeti. Kétségtelen ugyanis, hogy ezekkel a szerepváltozásokkal nemcsak a külsőségekhez való viszonyulásban, hanem a lelkiek tekintetében is bekövetkeztek változások.
A férfi is kimutathatja érzéseit, beszélhet róluk, kitárulkozhat, ami a lelki fejlődését és belső harmóniájának fejlődését nagyban elősegíti, ezáltal a (pár)kapcsolati viselkedésére is kedvezően hat.
https://mindenkimaskeppegyforma.reblog.hu/a-teve-es-media-szerepe-a-ferfi-noi-szerepcsereben
Hogyan változtak a férfi-nő szerepek az elmúlt évtizedekben, hogyan cserélődtek fel a nemekhez tartozó viselkedésformák? Mi köze ehhez a televíziónak azon túl, hogy egy ideálisnak vélt testképet közvetít mindkét nem irányába?
Azt tudjuk, hogy igen nagy különbségek lehetnek női és férfi szerepek között a különféle kultúráktól függően, ám van néhány egyetemes jellemző már az ősidők óta. Például a gyermeknevelés és az otthon fenntartása elsődlegesen a nők feladata a legtöbb kultúrában, míg a fizikai munka a férfiaké.
Ugyanígy a szépítkezés, a test csinosítása a nők privilégiuma volt eredetileg, azonban néhány évtizede ezen a területen is változott a férfi-női szerepviszony. Lássuk hogyan és miért.
A kiindulópont, mint az élet sok más területén is a hatalom, illetve az annak a megszerzésére és megtartására való törekvés. Ez a férfi nem esetében jelentősen lényegesebb, mint a nőknél. A rangsorképzés, versengés egyik legfőbb eszköze, ami azt jelenti, hogy a hatalmat (ideértve a tudás-, kapcsolat- és pénzharácsolást is) használják arra, hogy feltűnjenek az ellenkező nem képviselőinek és a társaik közül kiemelkedjenek.
A nőknél ugyanez a rangsorképzés elsősorban nem hatalmi síkon zajlik, hanem a külsőségek mentén alapvetően. Az attraktivitás az, amire a nő már kezdetektől fogva odafigyel, amivel felhívja magára a figyelmet és amit – nem utolsósorban – a konkurens személyeknél (más nők) kikezd, támad (persze mindezt a legkifinomultabb módszerekkel).
Az előbbi rangsorképző „küzdelem” célja eredetileg mindkét nem esetében a másik félnek való imponálás, tetszéskeltés volt. Azonban valahol ez elkezdett megváltozni, a küzdelem elszakadni látszódik eredeti céljától. Ebben a folyamatban pedig megkérdőjelezhetetlen a média, elsődleges a televízió szerepe.
Mindez a nők esetében a testképzavarokban érhető tetten a leginkább. A televízióban sorra tűntek fel azok a szépségideálok, melyek az olyan betegségek tömeges kialakulását segítették elő, mint például az anorexia.
Ezzel párhuzamosan már nem a férfiak elbűvölése, hanem a verseny maga vált fontossá: ki a soványabb, nem pedig, hogy ki a vonzóbb a másik nem számára. Természetesen ezt támogatta egy olyan, média által sugallt képzet, hogy a (kóros) soványság vonzó. De nem csupán a nőknél jelent meg egy ilyen irányú változás.
A fentiekben említett hatalom-attraktivitás szembenállása a két nemnél elkezdett elhalványulni, az attraktivitás jelentősége fokozatosan megjelent a férfinál is. Nagyjából a 70-es évektől kezdődően felbukkan egyfajta feminin férfiideál a televízióban, ami az ismert férfiszínészek által remekül nyomon követhető.
Valószínűleg Arnold Schwarzenegger volt az első, aki a kigyúrt testével (avagy: annak ellenére) férfiideálnak számított, azzal együtt pedig egészen szép karriert futott be. Schwarzenegger előtt az ilyesmi nem igazán volt jellemző a filmiparra (l. John Wayne, Alain Delon, Gary Cooper, Sean Coonery): a férfi – habár nyilvánvalóan lehetett jóképű – szemmel láthatóan nem tett erőfeszítéseket a külső attraktivitásának növelése érdekében.
Az, hogy a férfi foglalkozik a testével, egy alapvetően feminin vonás. A férfi a társadalmi szerepének megfelelően évezredeken keresztül nem foglalkozott olyan dolgokkal, mint a teste – egyszerűen nem volt erre szüksége, mivel nem ez számított a két fő szükséglet, a túlélés és szaporodás szempontjából.
Nem gyúrt, nem formálta-faragta tökéletesre az egyes izomcsoportjait, csak végezte a dolgát. Azonban napjainkban más a helyzet: a kidolgozott test ideálisnak vagy legalábbis vonzónak számít. Ehhez természetesen társul, társulni kell a női ízlésvilág, azzal együtt a nők törekvéseinek megváltozásának is.
A nő kb. a XX. század derekától már nem csupán mint háziasszony, hanem mint kenyérkereső és önfenntartó is jelen van a társadalomban, ami eredendően egy hatalmas fejlődés, pozitívum. Csakhogy, ezáltal a férfi szépen lassan elvesztette, elveszti egyedüli családfenntartó szerepét, ezzel párhuzamosan egyfajta alacsonyabbrendűségi vagy fölöslegesség- érzés környékezi meg.
Mivel a háztartáson belül a nőnek többnyire megmaradt az eredeti pozíciója, plusz kiegészült azzal, hogy nemcsak megszüli, hanem már el is tart(hat)ja a gyerekét, önállóan, így a férfinek sérül/megszűnik az eddigi szerepköre – vagyis: egyszerűen nem találja a helyét. Ilyen értelemben a nő elkezd férfiasodni (szerepét illetően), míg a férfi elkezd nőiesedni.
Ezt pedig a tévé (és média) testképideálja előszeretettel támogatja, ugyanúgy, mint a 70-es években schwarzeneggeri testképépítést (gondoljunk az olyan, napjainkban is meghatározó idolokra, mint Brad Pitt vagy Zac Efron).
Végül fontos megjegyezni, hogy a férfiak elnőiesedése pozitív hozadékokkal is jár, legalábbis, ami a lelki részét illeti. Kétségtelen ugyanis, hogy ezekkel a szerepváltozásokkal nemcsak a külsőségekhez való viszonyulásban, hanem a lelkiek tekintetében is bekövetkeztek változások.
A férfi is kimutathatja érzéseit, beszélhet róluk, kitárulkozhat, ami a lelki fejlődését és belső harmóniájának fejlődését nagyban elősegíti, ezáltal a (pár)kapcsolati viselkedésére is kedvezően hat.
https://mindenkimaskeppegyforma.reblog.hu/a-teve-es-media-szerepe-a-ferfi-noi-szerepcsereben
