A Legszebb Szó - Édesanyám
Ezen az Oldalon
http://www.verseskonyv.com/a-legszebb-szoacute.html
http://www.verseskonyv.com/a-legszebb-szoacute.html
Az Eredeti Zene - Music - Kitaro - Caravansary
https://www.youtube.com/watch?time_continue=69&v=bfHH6YImnZs
https://www.youtube.com/watch?v=BIVrHI20s4c
https://en.wikipedia.org/wiki/Kitarō
https://www.youtube.com/watch?time_continue=69&v=bfHH6YImnZs
https://www.youtube.com/watch?v=BIVrHI20s4c
https://en.wikipedia.org/wiki/Kitarō
Csepregi Éva
Mama
Köd előttem, köd utánam,
valahol az éjszakában
rohanok a fátyolból szőtt utakon.
Mama, kérlek, vigyázz még rám,
előttem hosszú út áll,
te tudod, honnan jött és hova tart.
Már ismered a végtelent,
szférák zenéje dalol neked,
és tiéd lett a fény, az a fény.
Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, s nincs már többé fájdalom.
Vár az éj, mely könnyű álmot ád,
te legyél, ki új mesét talál.
Köd előttem, köd utánam,
rohanok az éjszakában,
emléked kísér most az utamon.
Odafönn már semmi sem véges,
meséld el az új meséket,
ha az álom engem is örökre betakar.
Már ismered a végtelent,
szférák zenéje dalol neked,
és tiéd lett a fény, az a fény.
Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, s nincs már többé fájdalom.
Vár az éj, mely könnyű álmot ád,
te legyél, ki új mesét talál
nekem
majd.
Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, elmúlik a fádalom.
Vár az éj, mely könnyű álmot ád,
te legyél, ki új mesét talál
nekem majd
talán...
Mama
Köd előttem, köd utánam,
valahol az éjszakában
rohanok a fátyolból szőtt utakon.
Mama, kérlek, vigyázz még rám,
előttem hosszú út áll,
te tudod, honnan jött és hova tart.
Már ismered a végtelent,
szférák zenéje dalol neked,
és tiéd lett a fény, az a fény.
Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, s nincs már többé fájdalom.
Vár az éj, mely könnyű álmot ád,
te legyél, ki új mesét talál.
Köd előttem, köd utánam,
rohanok az éjszakában,
emléked kísér most az utamon.
Odafönn már semmi sem véges,
meséld el az új meséket,
ha az álom engem is örökre betakar.
Már ismered a végtelent,
szférák zenéje dalol neked,
és tiéd lett a fény, az a fény.
Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, s nincs már többé fájdalom.
Vár az éj, mely könnyű álmot ád,
te legyél, ki új mesét talál
nekem
majd.
Szállj, angyalszárnyakon,
az idő tengerén várnak rád a csillagok.
Szállj a messzeség felé,
hol véget ér a gond, elmúlik a fádalom.
Vár az éj, mely könnyű álmot ád,
te legyél, ki új mesét talál
nekem majd
talán...
Kibédi Ervin
Ahogy a Napok Rövidülnek
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.
Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.
Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.
Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.
A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.
S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.
Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.
Forrás: Kibédi variációk, Budapest, 1989
Ahogy a Napok Rövidülnek
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.
Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.
Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.
Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.
A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.
S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.
Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.
Forrás: Kibédi variációk, Budapest, 1989
Turmezei Erzsébet
Hiába Vár
Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott aki eddig hazavárt.
Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között
Óh hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért, csendesen ült melettem.
S belesűrítve minden féltő gondot
Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:
Vigyázz magadra gyermekem!
Azután egyszer Ő is útrakelt...
Végső tekintetével átölelt és indult
hangtalanul, csendesen...
Elment! Elment! Hiába keresem
Ő utazott el - ismételgetem.
Tudta hogy örök hajlék hívja fenn
És most előrement és hazavár
Csak egy kevés idő van hátra már!
S ha véget érnek próbák, földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott hol nem választ el soha semmi
És soha többé nem kell búcsút venni.
Kicsiny szobánk most csendesen fogad
De csendje is tud drága titkokat
Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!
Hazavár most is az Édesanyám.
Hiába Vár
Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott aki eddig hazavárt.
Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között
Óh hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért, csendesen ült melettem.
S belesűrítve minden féltő gondot
Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:
Vigyázz magadra gyermekem!
Azután egyszer Ő is útrakelt...
Végső tekintetével átölelt és indult
hangtalanul, csendesen...
Elment! Elment! Hiába keresem
Ő utazott el - ismételgetem.
Tudta hogy örök hajlék hívja fenn
És most előrement és hazavár
Csak egy kevés idő van hátra már!
S ha véget érnek próbák, földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott hol nem választ el soha semmi
És soha többé nem kell búcsút venni.
Kicsiny szobánk most csendesen fogad
De csendje is tud drága titkokat
Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!
Hazavár most is az Édesanyám.
