Siklós József
Macedón Férfi
Kitárt karokkal,
sóvár szemekkel,
remegő lábbal a tengerparton áll -
Pál!
Jöjj Macedóniába,
Jöjj Európába,
segíts!
Mert bajok vannak Európában.
Szárnyaló filozófiánk van,
de utcáinkon koldusok.
Gitár zeng márványpalotákban,
rabszolgák hátán szíj suhog.
Bálványokkal tele a város,
lelkekben űr, riadt magány.
Mi újság? - kérdik, s bomba robban
Athén vagy Belfast piacán.
Lázasan kutat a tudós,
szuperbombát kotyvaszt az üstje,
égnek mered a Kölni dóm,
és ég felé száll Krematórium füstje.
Futnak tőzsdébe, mulatóba,
itt könny, amott közömbös arcok,
trágár, pálinka-szülte nóta,
hazug békék, valódi harcok . . .
Metróval száguldunk a mélyben,
sebes huzat szemünkbe vág;
de a mélyből felszínre robban
az elfojtott ösztönvilág . ..
összkomfortos tömbházainkban
ezrivel élünk — egyedül,
és gyűlöli a gyalogjárót,
ki sietve, autóban ül.
Többé egymásra rá se nézünk,
szemünk a képernyőt lesi.
„Hálás vagyok, elég, amim van"
e szót vajon ki ismeri?
Mint éjjel-nappali robot
gyümölcse — készen áll a ház,
de máris zörget ajtaján
az idegösszeroppanás . . .
Autója és luxuslakása,
szép fia van az ifjú párnak,
de mire szól: apu-anyu,
már árva lett, — szülei válnak.
Kollégiumban a diák
fejében már tudás-őzön,
— szalámis zsemlét eldobál
és szüleinek nem köszön,
öregotthonban él a néni,
mi csak kell, megvan mindene,
évszám jön-e valaki hozzá,
hogy elbeszélgessen vele?
Kórházakban, szakrendelésen
kiadnak sokszáz leletet --
e tevékenység mozgatója
ügyintézés — vagy szeretet?
Milliós világvárosokban
minden agyafúrt kényelem
titkát sejtjük, mindent tudunk már,
csak egymást elviselni nem.
Rakéta-röptű életünket
streptomicin, gyomirtó vegyszer
könnyíti — és hány emberünk
volt életében boldog egyszer?
Van-e értelme életünknek?
Semmibe hajló büszke ív . . .
Művészetünk is irodalmunk
absztrakt és nonfiguratív . . .
S amikor végre úgy tűnik:
Tökéletesen szép az élet --
mint váratlan befejezés:
Nyitott gázcsap, revolver, méreg . . .
Új szexbombát a sztriptizbárba!
Beatzenét, jógát, heroint!
Horoszkópot, mágia titkát!
Új mámor kellene megint!
Mámorok láncreakciója:
lelkünkön rettentő bilincs . . .
Ennek a gyötrő szomjúságnak
már enyhülése, vége nincs?
Szomjasan várjuk, hogy segítsen
rajtunk az Ismeretlen Isten!
Akartak segíteni már
vad eszmékkel, féldeci rummal -
Pál!
Jöjj át, segíts Jézussal, Evangéliummal!
Macedón Férfi
Kitárt karokkal,
sóvár szemekkel,
remegő lábbal a tengerparton áll -
Pál!
Jöjj Macedóniába,
Jöjj Európába,
segíts!
Mert bajok vannak Európában.
Szárnyaló filozófiánk van,
de utcáinkon koldusok.
Gitár zeng márványpalotákban,
rabszolgák hátán szíj suhog.
Bálványokkal tele a város,
lelkekben űr, riadt magány.
Mi újság? - kérdik, s bomba robban
Athén vagy Belfast piacán.
Lázasan kutat a tudós,
szuperbombát kotyvaszt az üstje,
égnek mered a Kölni dóm,
és ég felé száll Krematórium füstje.
Futnak tőzsdébe, mulatóba,
itt könny, amott közömbös arcok,
trágár, pálinka-szülte nóta,
hazug békék, valódi harcok . . .
Metróval száguldunk a mélyben,
sebes huzat szemünkbe vág;
de a mélyből felszínre robban
az elfojtott ösztönvilág . ..
összkomfortos tömbházainkban
ezrivel élünk — egyedül,
és gyűlöli a gyalogjárót,
ki sietve, autóban ül.
Többé egymásra rá se nézünk,
szemünk a képernyőt lesi.
„Hálás vagyok, elég, amim van"
e szót vajon ki ismeri?
Mint éjjel-nappali robot
gyümölcse — készen áll a ház,
de máris zörget ajtaján
az idegösszeroppanás . . .
Autója és luxuslakása,
szép fia van az ifjú párnak,
de mire szól: apu-anyu,
már árva lett, — szülei válnak.
Kollégiumban a diák
fejében már tudás-őzön,
— szalámis zsemlét eldobál
és szüleinek nem köszön,
öregotthonban él a néni,
mi csak kell, megvan mindene,
évszám jön-e valaki hozzá,
hogy elbeszélgessen vele?
Kórházakban, szakrendelésen
kiadnak sokszáz leletet --
e tevékenység mozgatója
ügyintézés — vagy szeretet?
Milliós világvárosokban
minden agyafúrt kényelem
titkát sejtjük, mindent tudunk már,
csak egymást elviselni nem.
Rakéta-röptű életünket
streptomicin, gyomirtó vegyszer
könnyíti — és hány emberünk
volt életében boldog egyszer?
Van-e értelme életünknek?
Semmibe hajló büszke ív . . .
Művészetünk is irodalmunk
absztrakt és nonfiguratív . . .
S amikor végre úgy tűnik:
Tökéletesen szép az élet --
mint váratlan befejezés:
Nyitott gázcsap, revolver, méreg . . .
Új szexbombát a sztriptizbárba!
Beatzenét, jógát, heroint!
Horoszkópot, mágia titkát!
Új mámor kellene megint!
Mámorok láncreakciója:
lelkünkön rettentő bilincs . . .
Ennek a gyötrő szomjúságnak
már enyhülése, vége nincs?
Szomjasan várjuk, hogy segítsen
rajtunk az Ismeretlen Isten!
Akartak segíteni már
vad eszmékkel, féldeci rummal -
Pál!
Jöjj át, segíts Jézussal, Evangéliummal!