Klára Systane
Huncut Mikulás
Mikuláska töri fejét,
hol hagyhatta el jegyzetét.
Meg is rándul az arcizma,
egy ablakban sok kis csizma:
Kezében egyetlen bábu.
Tán ott lakik a százlábú?
- Manó komám, mondjad nekem:
hol veszthettem el az eszem?
- Figyelmes, kedves télapó,
tán elfeledted, mi a jó?
Magad is voltál kisgyerek,
ezek csak gyermeki cselek.
- Milyen igaz, elfeledtem
és még mekkorát nevettem.
Testvért kértem mikulásra,
levélke jött okulásra:
- Tavasszal megjön a gólya,
csőrében leng majd a pólya.
Addig ne nézzél madárnak,
én már szóltam a mamádnak.
- Nosza, látod - mondja manó:
nálad is volt egy csattanó.
Valamit majd kieszelünk,
nekünk is lehet kis cselünk.
- Íme, ott jön két kiskutya
meg az egész retyerutya,
kérjünk tőlük rutyimutyit,
jól meglepjük vele Julit.
- Jaj, de huncut vagy, Mikulás,
mekkora lesz a pirulás!
- Manó komám, ne nevettess,
legközelebb figyelmeztess!
No, de én mégis jó vagyok:
csokit, bábut is adhatok.
A virgácsot elfelejtem,
továbbmegyünk önfeledten.
Huncut Mikulás
Mikuláska töri fejét,
hol hagyhatta el jegyzetét.
Meg is rándul az arcizma,
egy ablakban sok kis csizma:
Kezében egyetlen bábu.
Tán ott lakik a százlábú?
- Manó komám, mondjad nekem:
hol veszthettem el az eszem?
- Figyelmes, kedves télapó,
tán elfeledted, mi a jó?
Magad is voltál kisgyerek,
ezek csak gyermeki cselek.
- Milyen igaz, elfeledtem
és még mekkorát nevettem.
Testvért kértem mikulásra,
levélke jött okulásra:
- Tavasszal megjön a gólya,
csőrében leng majd a pólya.
Addig ne nézzél madárnak,
én már szóltam a mamádnak.
- Nosza, látod - mondja manó:
nálad is volt egy csattanó.
Valamit majd kieszelünk,
nekünk is lehet kis cselünk.
- Íme, ott jön két kiskutya
meg az egész retyerutya,
kérjünk tőlük rutyimutyit,
jól meglepjük vele Julit.
- Jaj, de huncut vagy, Mikulás,
mekkora lesz a pirulás!
- Manó komám, ne nevettess,
legközelebb figyelmeztess!
No, de én mégis jó vagyok:
csokit, bábut is adhatok.
A virgácsot elfelejtem,
továbbmegyünk önfeledten.
Szederfalu
Így Lett Béla Télapó
Didereg a kémény sarka
tekereg a füstcsík rajta
Mikulásunk nem fér bele
fent akadt a nagy feneke
túl sok kekszet evett tegnap
ha nem jön ki mindjárt megfagy
nézi mókus nézi Béla
megkeresi hol a létra
kirángatja lecipeli
csipketeát főz most neki
el is alszik betakarja
rénszarvasát futni hagyja
ajándékod Béla hozza
felismered nézz csak oda
csálén áll a sapka rajta
és huncut a kacska bajsza.
Így Lett Béla Télapó
Didereg a kémény sarka
tekereg a füstcsík rajta
Mikulásunk nem fér bele
fent akadt a nagy feneke
túl sok kekszet evett tegnap
ha nem jön ki mindjárt megfagy
nézi mókus nézi Béla
megkeresi hol a létra
kirángatja lecipeli
csipketeát főz most neki
el is alszik betakarja
rénszarvasát futni hagyja
ajándékod Béla hozza
felismered nézz csak oda
csálén áll a sapka rajta
és huncut a kacska bajsza.
Molnár Jolán
Migráns Télapu
Télapu migrál,
készül az útra,
szánja az nincs már,
zsákja a púpja.
Rudolfnak alma
bétömi száját,
pár bála szalma,
s int neki pá-pát.
Félre mélabú,
jó Jolopukki,
avagy Télapu
felköti cuki
békauszonyát,
közben legyőzi
a víziszonyát.
Szeretne ő is
menekült státuszt,
illegálisan
tengeren átúsz,
parton már kivan.
Zöld kerítésen,
határőr rászól -
jaj, le ne késsen,
múlik az óra!
Felköti övét,
csörren telója,
a Migration Aid
szállást ad grátisz,
hogy ne cidrizzen,
tüzelőfát is.
Pénze már nincsen,
odalett zsákja,
Panka és Pista
hiába várja,
ajándék nyista.
2015. december
Migráns Télapu
Télapu migrál,
készül az útra,
szánja az nincs már,
zsákja a púpja.
Rudolfnak alma
bétömi száját,
pár bála szalma,
s int neki pá-pát.
Félre mélabú,
jó Jolopukki,
avagy Télapu
felköti cuki
békauszonyát,
közben legyőzi
a víziszonyát.
Szeretne ő is
menekült státuszt,
illegálisan
tengeren átúsz,
parton már kivan.
Zöld kerítésen,
határőr rászól -
jaj, le ne késsen,
múlik az óra!
Felköti övét,
csörren telója,
a Migration Aid
szállást ad grátisz,
hogy ne cidrizzen,
tüzelőfát is.
Pénze már nincsen,
odalett zsákja,
Panka és Pista
hiába várja,
ajándék nyista.
2015. december
Kolozsvári Olga
A Mikulás
Szánon siklik a mikulás,
nagy, hószakállú figurás,
almát, diót osztogat,
virgácsot ő sosem ad.
Gyöngyözik a kacaja,
ettől remeg nagy hasa.
Kedvenc itala meleg tej,
s körötte csüng sok gyerekfej.
Sok mindenben sántít ez a mese,
télapó nem fehér, hanem kese,
nem pocakos, hanem délceg,
s járása sem igen félszeg.
Tejet soha meg nem issza,
neve nem is Bornemissza,
puttonyában édes helyett
likőr s pálesz foglal helyet,
ölébe sem gyerekeket vonz,
inkább fehérnépet ostromoz.
Nem is szán a verdája,
neki jaguár járja,
persze, nem ez a vadállati,
ahogy ő fest, az az állati.
Csupa izom, mindenhol kőkemény,
agya is van, egy kész főnyeremény.
A Mikulás
Szánon siklik a mikulás,
nagy, hószakállú figurás,
almát, diót osztogat,
virgácsot ő sosem ad.
Gyöngyözik a kacaja,
ettől remeg nagy hasa.
Kedvenc itala meleg tej,
s körötte csüng sok gyerekfej.
Sok mindenben sántít ez a mese,
télapó nem fehér, hanem kese,
nem pocakos, hanem délceg,
s járása sem igen félszeg.
Tejet soha meg nem issza,
neve nem is Bornemissza,
puttonyában édes helyett
likőr s pálesz foglal helyet,
ölébe sem gyerekeket vonz,
inkább fehérnépet ostromoz.
Nem is szán a verdája,
neki jaguár járja,
persze, nem ez a vadállati,
ahogy ő fest, az az állati.
Csupa izom, mindenhol kőkemény,
agya is van, egy kész főnyeremény.
Pumerschein Éva
A Fa Tetején
"- Hé, látod, amit én?" - szólt a Nagyfülű,
"- Mit kell látni?" - szólt a Nagyszemű.
"- Ott, ni, alattunk!" - ismét a Nagyfülű,
"- Mit akarsz ezzel?!" - horkan fel a Nagyszemű.
"-Megállt és minket figyel!"
"- Tényleg, most ezért ébresztettél fel?
Elég zajos ez az utca nélküled is,
Az elmúlt éjszakát még alig hevertem ki!"
"- Elhiszem, és igazad is van,
De nem azért bújtunk a lombkoronába,
Hogy bámuló szemeit belénk fúrja!
A város így is az övé, nincs nyugtunk miatta!"
"- Jól van na, ne morogj, majd csak elmegy,
Elég magasan vagyunk, mit foglalkozol vele?!
De, ha mégis zavar, hunyorogj rá párszor,
Hadd higgye, nem vigyáz, még ma megvacsorázod!"
A késő őszi idő hideg téllel fenyeget,
Beűzte a városba az erdei népeket.
A nyírfán bagoly kompánia kuksol,
Tíznél is többet számoltam, - de azt hiszem, zavarok.
A Fa Tetején
"- Hé, látod, amit én?" - szólt a Nagyfülű,
"- Mit kell látni?" - szólt a Nagyszemű.
"- Ott, ni, alattunk!" - ismét a Nagyfülű,
"- Mit akarsz ezzel?!" - horkan fel a Nagyszemű.
"-Megállt és minket figyel!"
"- Tényleg, most ezért ébresztettél fel?
Elég zajos ez az utca nélküled is,
Az elmúlt éjszakát még alig hevertem ki!"
"- Elhiszem, és igazad is van,
De nem azért bújtunk a lombkoronába,
Hogy bámuló szemeit belénk fúrja!
A város így is az övé, nincs nyugtunk miatta!"
"- Jól van na, ne morogj, majd csak elmegy,
Elég magasan vagyunk, mit foglalkozol vele?!
De, ha mégis zavar, hunyorogj rá párszor,
Hadd higgye, nem vigyáz, még ma megvacsorázod!"
A késő őszi idő hideg téllel fenyeget,
Beűzte a városba az erdei népeket.
A nyírfán bagoly kompánia kuksol,
Tíznél is többet számoltam, - de azt hiszem, zavarok.
Pásku Erzsébet
Magamnak Magamról
Szobamérlegen állok,
szöveteket mázsálok,
majd vállon verem magam,
már nem hullik a hajam.
Nem hullik biz, mert már nincs,
ami maradt tincs, az kincs,
melyet fésülök jobbra,
majd tupírozom balra.
Tükörben vigyorgok rám,
bár kissé ferde a szám,
beszélek össze s vissza,
postás a kávém issza.
Hattól hétig kesergek,
vágyálmokat kergetek,
tévé-híreket hallok,
nevetőgörcsöt kapok.
Jaj! Becsúszott egy malőr,
szétmállott a kutyabőr,
fals a családi fáma,
én nem vagyok egy dáma.
Nem untatom magamat,
kergetem az álmomat,
rövid távon én nyerek,
maradok egy nagy gyerek!
Tatabánya, 2019. november 19.
Magamnak Magamról
Szobamérlegen állok,
szöveteket mázsálok,
majd vállon verem magam,
már nem hullik a hajam.
Nem hullik biz, mert már nincs,
ami maradt tincs, az kincs,
melyet fésülök jobbra,
majd tupírozom balra.
Tükörben vigyorgok rám,
bár kissé ferde a szám,
beszélek össze s vissza,
postás a kávém issza.
Hattól hétig kesergek,
vágyálmokat kergetek,
tévé-híreket hallok,
nevetőgörcsöt kapok.
Jaj! Becsúszott egy malőr,
szétmállott a kutyabőr,
fals a családi fáma,
én nem vagyok egy dáma.
Nem untatom magamat,
kergetem az álmomat,
rövid távon én nyerek,
maradok egy nagy gyerek!
Tatabánya, 2019. november 19.
Rónay György:
Mondd, Szereted az Állatokat?
Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, macskát, csacsit, lovat
s a madarakat: a verebeket,
rigót, galambot, pintyeket,
akik a Földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében
nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek?
Mondd, szereted az állatokat,
s figyelted őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor komor
csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?
Én szeretem az állatokat,
Elnézem őket,
ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik.
Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg
a bennük szorongó miértet;
segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik a testük
vaksi lelkében – vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket.
S mi is őket, kisebb testvéreinket
🌸
Békés Márta:
Hétfőn a Hetes Még Nagyúr
Hétfőn még nagy úr a hetes,
hatalma is félelmetes,
mindenkit felír, aki rossz,
mert hétfőn még minden tilos,
elbánik bárki csibésszel,
még a barát sem kivétel,
ablakot nyit, csak neki jár,
táblát ő mos, ez a szabály,
ülni senki sem merészel,
osztály vigyázzt, ha vezényel,
jelenti a napot s időt,
és hogy ki nem váltott cipőt,
meg hogy ki hiányzik s miért,
és hány fő, akit tetten ért
titokban galacsint, ha gyúr;
Hétfőn a hetes még nagy úr.
Kedden a hetes már kedvesebb,
segíthetsz neki egy keveset,
ha e kegyért cukrot kaphatott,
tőle bárki tárhat ablakot,
ám naplóhoz nem nyúl, csak barát,
és még büszkén kihúzza magát,
de későket nem ír föl menten;
Kedvesebb már a hetes kedden.
Szerdán a hetes már lustul,
miénk a tábla krétástul,
hatszor is lemossuk mi magunk,
dátumot ingyen írhatunk,
legyintünk, mikor fegyelmez,
végül úgyis megkegyelmez,
már nem olyan félelmetes;
Lustul már szerdán a hetes.
Csütörtökön a hetes is másol
elmaradt házit valaki másról,
ám ezalatt dolga lenne tenger,
a hetes is valahol csak ember,
mi segítünk, ez a rend minálunk,
matricáért mindent megcsinálunk,
csak a jelentésre legyen gondja:
Ma egy kicsit csütörtök van, mondja.
Pénteken a hetes is már fárad,
kicsit késett, azért piheg párat,
szenvedései ma véget értek;
A hetesnek legszebb nap a péntek!
🌸
Ladányi-Turóczy Csilla:
A Repülő Majom
Ült a majom feketében
Afrikának erdejében,
Már ugrálni sem volt kedve,
Társait is kinevette.
Ugyan, mit ül feketében
a rengeteg sűrűjében?
Miről álmod, mit szeretne?
Hogy repül, fejébe vette.
Az se baj, hogy szárnya nincsen,
„csak szerencse megsegítsen!”
Szúnyogot fog ő magának,
S nekirepül a világnak.
Szúnyog arra, szúnyog erre,
De mind rosszul volt nevelve:
Belecsípett, tovazúgott,
A majomhoz egy se húzott.
Ült az tovább feketében,
Szúnyograjnak erdejében,
Bundáját itt-ott vakarta,
Belefáradt már a karma.
„Nem segíttek, beste lények?
Meglátjátok, nagylegények,
Köztetek majd rendet vágok!”
„Nem legények vagyunk, lányok!”
Vérrel telve, nagy kövéren,
Egy szúnyoglány szállt kevélyen
A majom busó orrára,
Utó-utó vacsorára.
„Most megfoglak, nem eresztlek,
Magánrepülőmmé teszlek:
Zúgva szállsz majd fenn az égen,
Onnan nézem nemzetségem.”
Szólt a majom, míg a vére
Átcsorgott a kövérkébe,
Az meg, orrából jóllakva
Úgy gondolta, szárnyra kapna.
Nekilendült, de hiába,
Testét már nem bírta szárnya.
Ám a mi majmunk azt hitte,
Hogy most igen sokra vitte.
Megfogta a szúnyog lábát,
Mint repülőmasináját
Feje fölé, úgy emelte.
A fa ágát elengedte.
Hú, a majom feketében
Csak úgy zúgott! – nem is néztem,
Hogy ért földet. Csak hallottam:
Nagyot nyekkent a csatakban.
Szerencse, hogy nem tört tagja,
Nem volt ott, ki összerakja.
De többet se tesz oly lóra,
Ahol szúnyog a pilóta.
🌸
Szabó T. Anna:
Hópihe
December van, ünnep-hónap:
itt az ideje a hónak!
Pár pihe is elég lenne,
ide hullna tenyerembe.
Rövid a fény, gyorsan halad,
későn kel fel reggel a nap,
paplanomba gömbölyödök,
szuszmorászni, mint a sünök,
burkolózni jó melegbe,
fütyülni a fergetegre,
akarva vagy nem akarva
jót aludni betakarva.
Úgy vágyódom csupa jóra,
mint a mező puha hóra –
vár, mintha a napra várna,
paplan alatt lágy az álma.
🌸
Szabó T. Anna:
A Belső Mosoly…
A belső MOSOLY nem beszél,
csak SZAVAK NÉLKÜL simogat,
biztat, melegít, benned él,
szívdobogással támogat,
a belső mosoly jó meleg,
jut másnak is, sosem fogy el,
MINDVÉGIG ott marad veled,
amíg lélegzel, nem hagy el,
a belső mosoly ellazít,
végigvezet az életen,
minden kötelet elszakít,
ha fojtogat a FÉLELEM,
a belső mosoly megsegít,
átölel, nem vagy egymagad –
felsugárzik az arcodon:
már bentről melegít a nap
🌸
Szabó T. Anna:
Jó Reggelt!
Apa, apa, apa, a paplan!
Ne húzd a fejedre, jó?
Tudom, hogy hajnali hat van,
de a vasárnap nekünk való!
Játssz velem, jó? Apa, kérlek!
Bújj ki az ágyból, gyere!
Hoztam a robotom, nézd meg!
Most végre játszhatsz vele!
Apa, apa! A papucs itt van:
húzd fel, és adj kakaót!
Apa, apa, a palacsinta!
Megég, ha sokat hagyod!
Apa, apa, a papír, látod?
Rajzoltam apa-palotát!
Ez lesz a saját világod,
ahol minden csupa apaság.
Van benne íróasztal,
műhelyt is festek neked,
meg szőnyeget, azon fekszel,
és rajtad ugrál,
és téged gyomroz
az összes gya-gya-gya,
az összes gye-gye-gye,
az összes gye-gye-gyereked!
🌸
Tóth Krisztina:
Lusták Dala
Gyere lusta, feküdj mellém,
kezdjünk együtt lustálkodni,
és csak lógjunk itt egész nap,
mint kötélen fél pár zokni!
Gyere, bújj be mellém, lusta,
mondjuk el, mit nem csinálunk!
Most arról készüljön lista,
mi minden nem lesz ma nálunk!
Nem lesz itt ma nyelvtanlecke,
olyat lusták nem csinálnak.
Cerka se lesz kihegyezve,
és az öltözés is várhat.
Lego nem lesz itt ma rendben,
nem lesz mosdás, nem lesz séta!
Nehogy már mozdulni kelljen!
Elterülünk, mint a béka.
Szemetet ma nem viszünk le,
piszkos edényt nem mosunk el.
Aki fel próbálna hívni,
csak csöngessen, annak úgy kell!
Ez a lusták napja, vagy mi,
átalusszuk az egészet,
tessék minket békén hagyni,
ágyba kérjük az ebédet!
🌸
Lackfi János:
Dinók és Emberek
Tudjuk, a dinoszauruszok
mind irdatlan nagy állatok.
Voltak.
Agyuk viszont alig nagyobb
mint egy tojás.
Kihaltak.
Mondják, elfelejtettek bután
enni és még inni is
talán.
És hát akik ilyen buták,
azoknak nincsen hátra más,
mint a kihalás.
De egy könyvben azt olvasom
most mutatta a kisfiam
Simon:
„A dinók kihaltak csakugyan,
de negyvenmillió év után
csupán.”
Na most, húszmillió éve él
ember a Földön, hát kérdem én:
hol leszünk,
mi, emberek, még egyszer ennyi év
után, megtart-e még
a nagy eszünk?
Ezt a kérdést eldönteni
húszmillió év múlva ugyanitt
találkozzunk mindannyian!
🌸
Lackfi János:
Ricsajozók
Mondja az apukám: – Ne zajongj, kincsem,
Hát már egy cseppnyi nyugtom sincsen?
Ám ha körülnézek, ugye, látom,
Minden zajt csap e kerge világon.
Rádiózik a kertben a szomszéd,
Kíváncsi, veszt-e a kispesti Honvéd.
Zenél az iskolában a portás,
Zenéje ellen nincs védőoltás.
Zaj van a boltban, a liftben, a bálban,
Képtárban, a bárban, a várban, a gyárban,
Zene szól véges-végig a buszban,
Zenél a sofőr, nincs mód, hogy megússzam.
Fülzenével járunk az utcán,
Mindenki zenét hallgat a cuccán:
Mobilon, walkmanen, MP3-on.
Zenebúrát hord mindenki, látom.
Zajong a vendéglőben a tévé,
Zajong a kávégépben a kávé,
Zajjal töltve az este a hangár,
Mindenki hip-hopra riszálva flangál.
Zajong a rigó a bodzabokorban,
Zajong a tücsök a földben: hol van?
Zajong a tetőn vernyogva a macska,
Zümmög a méh meg a méhné a kasban.
Zümmög a fának a lombja a szélben,
Harsog a tenger, a lúdhad az égen.
Zajdul a lábam, aszfaltra ha csattan,
Zörömböl a vérem az érben, az agyban.
Kertkapu, varroda, villamos, autó
Hilti, betonkeverő, mozi, diszkó.
Zajong a Föld kerekén ma minden,
Mért pont én legyek egyedül csendben?
🌸
Lackfi János:
Bújócska
Bújócskázik velünk az Isten,
mindenhol van és sehol sincsen.
A templomban, ostya-alakban
úgy látható, hogy láthatatlan.
Boldog, aki ismerte, látta,
de ki nem látta, jobb barátja.
Tudja, hol van elveszett gombom,
s minden porszemet völgyön-dombon.
Ő, ha akarja, nyárfa bolyha,
vagy gépdaru és sok-sok tonna.
Elfújja őt egy kis fújásod,
mégis, a tetejét se látod.
Elcseréli a fentet-lentet,
repül lefelé, zuhan feljebb.
A plafonon is gyalogolhat,
elszopogathatja a Holdat,
s lám, ott masíroz tenyeredben,
mint egy térképen, csöppnyi ember.
Lohol, messzebb a csillagoknál,
ám ha megfordulsz, máris ott áll.
🌸
Lackfi János:
Isten Rajzol
Ha a szememet lehunyom,
Isten rajzol szemhéjamon.
Bonyolultak a rajzai,
Látom már őket rajzani.
Jönnek villogó darazsak,
Neon-firkák, fény-parazsak,
A táncuk olyan verdeső,
Mint zsibbadás vagy mint eső.
Úgy szurkálják a szememet,
Mint parányi tűlevelek,
Csiklandozzák a szemgolyót,
Surrogó pamutgomolyok.
Tűzijátékuk sárga-kék,
Piros-zölden pislog az ég,
Lézerfényt hunyorog szemem,
És rajzol Isten ügyesen.
🌸
Kovács Barbara:
A Csacsi
Kéne egy csacsi, egy olyan igazi!
Azt hiszem, vele jót tudnék játszani.
Mufurcnak hívnám,s adnék neki enni
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.
Apa kinevetett, és vett egy videót.
Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot.
“Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira”
Nyafogtam, hogy “jó, de miért nem csacsira?”
“Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,
mihez is kezdenénk e makacs jószággal?
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd?
És hol aludna? az ágyadba vinnéd?”
“Lemértem. A szobámba épp befér egy csacsi,
Csak az ágyamat kéne kicsit arrébb tolni.
És igen. Aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna.”
Anya mondta: “ne légy ilyen buti,
lakásba nem való egy igazi csacsi!”
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek majd kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, s végre vehetek egy csacsit!
🌸
Romhányi József:
Interjú a Farkassal,
Aki Állítólag Megette Piroskát
Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
– Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
– Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
– Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát!
– Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
– Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
– Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
– Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
– Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
– És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
– Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!
Mondd, Szereted az Állatokat?
Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, macskát, csacsit, lovat
s a madarakat: a verebeket,
rigót, galambot, pintyeket,
akik a Földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében
nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek?
Mondd, szereted az állatokat,
s figyelted őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor komor
csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?
Én szeretem az állatokat,
Elnézem őket,
ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik.
Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg
a bennük szorongó miértet;
segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik a testük
vaksi lelkében – vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket.
S mi is őket, kisebb testvéreinket
🌸
Békés Márta:
Hétfőn a Hetes Még Nagyúr
Hétfőn még nagy úr a hetes,
hatalma is félelmetes,
mindenkit felír, aki rossz,
mert hétfőn még minden tilos,
elbánik bárki csibésszel,
még a barát sem kivétel,
ablakot nyit, csak neki jár,
táblát ő mos, ez a szabály,
ülni senki sem merészel,
osztály vigyázzt, ha vezényel,
jelenti a napot s időt,
és hogy ki nem váltott cipőt,
meg hogy ki hiányzik s miért,
és hány fő, akit tetten ért
titokban galacsint, ha gyúr;
Hétfőn a hetes még nagy úr.
Kedden a hetes már kedvesebb,
segíthetsz neki egy keveset,
ha e kegyért cukrot kaphatott,
tőle bárki tárhat ablakot,
ám naplóhoz nem nyúl, csak barát,
és még büszkén kihúzza magát,
de későket nem ír föl menten;
Kedvesebb már a hetes kedden.
Szerdán a hetes már lustul,
miénk a tábla krétástul,
hatszor is lemossuk mi magunk,
dátumot ingyen írhatunk,
legyintünk, mikor fegyelmez,
végül úgyis megkegyelmez,
már nem olyan félelmetes;
Lustul már szerdán a hetes.
Csütörtökön a hetes is másol
elmaradt házit valaki másról,
ám ezalatt dolga lenne tenger,
a hetes is valahol csak ember,
mi segítünk, ez a rend minálunk,
matricáért mindent megcsinálunk,
csak a jelentésre legyen gondja:
Ma egy kicsit csütörtök van, mondja.
Pénteken a hetes is már fárad,
kicsit késett, azért piheg párat,
szenvedései ma véget értek;
A hetesnek legszebb nap a péntek!
🌸
Ladányi-Turóczy Csilla:
A Repülő Majom
Ült a majom feketében
Afrikának erdejében,
Már ugrálni sem volt kedve,
Társait is kinevette.
Ugyan, mit ül feketében
a rengeteg sűrűjében?
Miről álmod, mit szeretne?
Hogy repül, fejébe vette.
Az se baj, hogy szárnya nincsen,
„csak szerencse megsegítsen!”
Szúnyogot fog ő magának,
S nekirepül a világnak.
Szúnyog arra, szúnyog erre,
De mind rosszul volt nevelve:
Belecsípett, tovazúgott,
A majomhoz egy se húzott.
Ült az tovább feketében,
Szúnyograjnak erdejében,
Bundáját itt-ott vakarta,
Belefáradt már a karma.
„Nem segíttek, beste lények?
Meglátjátok, nagylegények,
Köztetek majd rendet vágok!”
„Nem legények vagyunk, lányok!”
Vérrel telve, nagy kövéren,
Egy szúnyoglány szállt kevélyen
A majom busó orrára,
Utó-utó vacsorára.
„Most megfoglak, nem eresztlek,
Magánrepülőmmé teszlek:
Zúgva szállsz majd fenn az égen,
Onnan nézem nemzetségem.”
Szólt a majom, míg a vére
Átcsorgott a kövérkébe,
Az meg, orrából jóllakva
Úgy gondolta, szárnyra kapna.
Nekilendült, de hiába,
Testét már nem bírta szárnya.
Ám a mi majmunk azt hitte,
Hogy most igen sokra vitte.
Megfogta a szúnyog lábát,
Mint repülőmasináját
Feje fölé, úgy emelte.
A fa ágát elengedte.
Hú, a majom feketében
Csak úgy zúgott! – nem is néztem,
Hogy ért földet. Csak hallottam:
Nagyot nyekkent a csatakban.
Szerencse, hogy nem tört tagja,
Nem volt ott, ki összerakja.
De többet se tesz oly lóra,
Ahol szúnyog a pilóta.
🌸
Szabó T. Anna:
Hópihe
December van, ünnep-hónap:
itt az ideje a hónak!
Pár pihe is elég lenne,
ide hullna tenyerembe.
Rövid a fény, gyorsan halad,
későn kel fel reggel a nap,
paplanomba gömbölyödök,
szuszmorászni, mint a sünök,
burkolózni jó melegbe,
fütyülni a fergetegre,
akarva vagy nem akarva
jót aludni betakarva.
Úgy vágyódom csupa jóra,
mint a mező puha hóra –
vár, mintha a napra várna,
paplan alatt lágy az álma.
🌸
Szabó T. Anna:
A Belső Mosoly…
A belső MOSOLY nem beszél,
csak SZAVAK NÉLKÜL simogat,
biztat, melegít, benned él,
szívdobogással támogat,
a belső mosoly jó meleg,
jut másnak is, sosem fogy el,
MINDVÉGIG ott marad veled,
amíg lélegzel, nem hagy el,
a belső mosoly ellazít,
végigvezet az életen,
minden kötelet elszakít,
ha fojtogat a FÉLELEM,
a belső mosoly megsegít,
átölel, nem vagy egymagad –
felsugárzik az arcodon:
már bentről melegít a nap
🌸
Szabó T. Anna:
Jó Reggelt!
Apa, apa, apa, a paplan!
Ne húzd a fejedre, jó?
Tudom, hogy hajnali hat van,
de a vasárnap nekünk való!
Játssz velem, jó? Apa, kérlek!
Bújj ki az ágyból, gyere!
Hoztam a robotom, nézd meg!
Most végre játszhatsz vele!
Apa, apa! A papucs itt van:
húzd fel, és adj kakaót!
Apa, apa, a palacsinta!
Megég, ha sokat hagyod!
Apa, apa, a papír, látod?
Rajzoltam apa-palotát!
Ez lesz a saját világod,
ahol minden csupa apaság.
Van benne íróasztal,
műhelyt is festek neked,
meg szőnyeget, azon fekszel,
és rajtad ugrál,
és téged gyomroz
az összes gya-gya-gya,
az összes gye-gye-gye,
az összes gye-gye-gyereked!
🌸
Tóth Krisztina:
Lusták Dala
Gyere lusta, feküdj mellém,
kezdjünk együtt lustálkodni,
és csak lógjunk itt egész nap,
mint kötélen fél pár zokni!
Gyere, bújj be mellém, lusta,
mondjuk el, mit nem csinálunk!
Most arról készüljön lista,
mi minden nem lesz ma nálunk!
Nem lesz itt ma nyelvtanlecke,
olyat lusták nem csinálnak.
Cerka se lesz kihegyezve,
és az öltözés is várhat.
Lego nem lesz itt ma rendben,
nem lesz mosdás, nem lesz séta!
Nehogy már mozdulni kelljen!
Elterülünk, mint a béka.
Szemetet ma nem viszünk le,
piszkos edényt nem mosunk el.
Aki fel próbálna hívni,
csak csöngessen, annak úgy kell!
Ez a lusták napja, vagy mi,
átalusszuk az egészet,
tessék minket békén hagyni,
ágyba kérjük az ebédet!
🌸
Lackfi János:
Dinók és Emberek
Tudjuk, a dinoszauruszok
mind irdatlan nagy állatok.
Voltak.
Agyuk viszont alig nagyobb
mint egy tojás.
Kihaltak.
Mondják, elfelejtettek bután
enni és még inni is
talán.
És hát akik ilyen buták,
azoknak nincsen hátra más,
mint a kihalás.
De egy könyvben azt olvasom
most mutatta a kisfiam
Simon:
„A dinók kihaltak csakugyan,
de negyvenmillió év után
csupán.”
Na most, húszmillió éve él
ember a Földön, hát kérdem én:
hol leszünk,
mi, emberek, még egyszer ennyi év
után, megtart-e még
a nagy eszünk?
Ezt a kérdést eldönteni
húszmillió év múlva ugyanitt
találkozzunk mindannyian!
🌸
Lackfi János:
Ricsajozók
Mondja az apukám: – Ne zajongj, kincsem,
Hát már egy cseppnyi nyugtom sincsen?
Ám ha körülnézek, ugye, látom,
Minden zajt csap e kerge világon.
Rádiózik a kertben a szomszéd,
Kíváncsi, veszt-e a kispesti Honvéd.
Zenél az iskolában a portás,
Zenéje ellen nincs védőoltás.
Zaj van a boltban, a liftben, a bálban,
Képtárban, a bárban, a várban, a gyárban,
Zene szól véges-végig a buszban,
Zenél a sofőr, nincs mód, hogy megússzam.
Fülzenével járunk az utcán,
Mindenki zenét hallgat a cuccán:
Mobilon, walkmanen, MP3-on.
Zenebúrát hord mindenki, látom.
Zajong a vendéglőben a tévé,
Zajong a kávégépben a kávé,
Zajjal töltve az este a hangár,
Mindenki hip-hopra riszálva flangál.
Zajong a rigó a bodzabokorban,
Zajong a tücsök a földben: hol van?
Zajong a tetőn vernyogva a macska,
Zümmög a méh meg a méhné a kasban.
Zümmög a fának a lombja a szélben,
Harsog a tenger, a lúdhad az égen.
Zajdul a lábam, aszfaltra ha csattan,
Zörömböl a vérem az érben, az agyban.
Kertkapu, varroda, villamos, autó
Hilti, betonkeverő, mozi, diszkó.
Zajong a Föld kerekén ma minden,
Mért pont én legyek egyedül csendben?
🌸
Lackfi János:
Bújócska
Bújócskázik velünk az Isten,
mindenhol van és sehol sincsen.
A templomban, ostya-alakban
úgy látható, hogy láthatatlan.
Boldog, aki ismerte, látta,
de ki nem látta, jobb barátja.
Tudja, hol van elveszett gombom,
s minden porszemet völgyön-dombon.
Ő, ha akarja, nyárfa bolyha,
vagy gépdaru és sok-sok tonna.
Elfújja őt egy kis fújásod,
mégis, a tetejét se látod.
Elcseréli a fentet-lentet,
repül lefelé, zuhan feljebb.
A plafonon is gyalogolhat,
elszopogathatja a Holdat,
s lám, ott masíroz tenyeredben,
mint egy térképen, csöppnyi ember.
Lohol, messzebb a csillagoknál,
ám ha megfordulsz, máris ott áll.
🌸
Lackfi János:
Isten Rajzol
Ha a szememet lehunyom,
Isten rajzol szemhéjamon.
Bonyolultak a rajzai,
Látom már őket rajzani.
Jönnek villogó darazsak,
Neon-firkák, fény-parazsak,
A táncuk olyan verdeső,
Mint zsibbadás vagy mint eső.
Úgy szurkálják a szememet,
Mint parányi tűlevelek,
Csiklandozzák a szemgolyót,
Surrogó pamutgomolyok.
Tűzijátékuk sárga-kék,
Piros-zölden pislog az ég,
Lézerfényt hunyorog szemem,
És rajzol Isten ügyesen.
🌸
Kovács Barbara:
A Csacsi
Kéne egy csacsi, egy olyan igazi!
Azt hiszem, vele jót tudnék játszani.
Mufurcnak hívnám,s adnék neki enni
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.
Apa kinevetett, és vett egy videót.
Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot.
“Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira”
Nyafogtam, hogy “jó, de miért nem csacsira?”
“Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,
mihez is kezdenénk e makacs jószággal?
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd?
És hol aludna? az ágyadba vinnéd?”
“Lemértem. A szobámba épp befér egy csacsi,
Csak az ágyamat kéne kicsit arrébb tolni.
És igen. Aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna.”
Anya mondta: “ne légy ilyen buti,
lakásba nem való egy igazi csacsi!”
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek majd kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, s végre vehetek egy csacsit!
🌸
Romhányi József:
Interjú a Farkassal,
Aki Állítólag Megette Piroskát
Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
– Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
– Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
– Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát!
– Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
– Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
– Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
– Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
– Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
– És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
– Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!
