Jordániai keresztények magyarul,
énekben magasztalják Magyarországot!
énekben magasztalják Magyarországot!
Istenem, kik ők,
akik a számukra nyelvtörően nehéz magyar szavakkal
minket dicsérnek, ilyen végletes elfogultsággal?
akik a számukra nyelvtörően nehéz magyar szavakkal
minket dicsérnek, ilyen végletes elfogultsággal?
"Magyarország a dicsőség földje,
Magyarország a nemzetek kincse"
„Magyarország, a földi mennyország…”,
„Mint egy szerető anya, mindenkit átölelsz.”
🌸
Lyrics : Nader Awaad
Melody : Tomah Jbarah
🌸
Arrangement Murad Demrjian
Performance : Merna Murad & Tomah Jbarah
Fountain of Love Choir.
Magyarország a nemzetek kincse"
„Magyarország, a földi mennyország…”,
„Mint egy szerető anya, mindenkit átölelsz.”
🌸
Lyrics : Nader Awaad
Melody : Tomah Jbarah
🌸
Arrangement Murad Demrjian
Performance : Merna Murad & Tomah Jbarah
Fountain of Love Choir.
Jordániai keresztények magyarul,
énekben magasztalják Magyarországot!
Nem csak a magyarokat, hanem a magyar hagyományokat,
a kultúránkat és az egész nemzetünket dicséri.
Ez egy tényleg csodálatos, elképesztően megható, egyben gyönyörű dal.
Az egészben még megdöbbentőbb és becsülendőbb az,
hogy Jordániaiak énekelték el, magyarul ...
A szívhez szóló előadott mű szerzője és előadója Tomeh Jbara,
a Szeretet forrása kórus vezetője,
aki civil foglalkozását tekintve a
Jordániai Karitász katolikus segélyszervezet egyik vezetője.
Tomeh, a felemelő dal előadó-szerzője elmondta,
hogy az ihletet számára a magyar kultúra gazdagsága,
az ország szépsége adta, és az az együtt érző szeretet,
amivel a magyarok kiállnak az üldözött, szenvedő keresztények mellett.
Tényleg nincsenek szavak a műalkotásra.
Külföldi "hangok"
soha nem magasztalták még így kis, és bátor nemzetünket .
énekben magasztalják Magyarországot!
Nem csak a magyarokat, hanem a magyar hagyományokat,
a kultúránkat és az egész nemzetünket dicséri.
Ez egy tényleg csodálatos, elképesztően megható, egyben gyönyörű dal.
Az egészben még megdöbbentőbb és becsülendőbb az,
hogy Jordániaiak énekelték el, magyarul ...
A szívhez szóló előadott mű szerzője és előadója Tomeh Jbara,
a Szeretet forrása kórus vezetője,
aki civil foglalkozását tekintve a
Jordániai Karitász katolikus segélyszervezet egyik vezetője.
Tomeh, a felemelő dal előadó-szerzője elmondta,
hogy az ihletet számára a magyar kultúra gazdagsága,
az ország szépsége adta, és az az együtt érző szeretet,
amivel a magyarok kiállnak az üldözött, szenvedő keresztények mellett.
Tényleg nincsenek szavak a műalkotásra.
Külföldi "hangok"
soha nem magasztalták még így kis, és bátor nemzetünket .
Egy különös szó:
Hazaszerelem
Várkonyi Balázs
Gondolatok a Jordániai keresztények énekéhez.
Facebook - https://dunaujvaros.com
„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma.
Szabadság nélkül csak nyomorúlt tengődés lehet – élet nem.”
Fontos üzenet ez, régen íródott, hogy mi okán született, majd kicsit később, most szolgáljon csak „kísérőzeneként” egy bizarr látvány értelmezéséhez, amit a net elém sodort.
A képernyőn megjelenik a szépséges országházunk képe, megszólal valamilyen zene is – keleties, számunkra idegen, disszonanciában van a látvánnyal, fővárosunk jelképével meg az előtűnő Lánchíddal, templomaink felülnézeti képével.
Stílustörés ez, mi késztette vajon a videómontázs alkotóját az egymáshoz nem illő dolgok erőltetett párosítására? Türelmem azért egyelőre megőrzöm.
A képsort a ligeti fák zárják, szép befejezés,
de ehhez se passzol ez a fülünknek szokatlan zene.
Gyors képváltás: koncertterem, a kóristák alkotta háttér előtt fiatal nő és férfi,
félsoronként egymást váltva ezt éneklik:
„Magyarország, a dicsőség földje, / Magyarország, a nemzetek kincse”.
Ha vonásaikon nem látnánk, a kiejtésükből nyilvánvaló lenne,
hogy nem magyarok ők, akik ilyen emelkedett mondatokat énekelnek ki magukból:
„Magyarország, a földi mennyország…”,
és azt, hogy „Mint egy szerető anya, mindenkit átölelsz.”
Istenem, kik ők, akik a számukra nyelvtörően nehéz magyar szavakkal minket dicsérnek,
ilyen végletes elfogultsággal?
A videóhoz mellékelt ismertető mindent megmagyaráz: jordániai keresztények ők, akik püspökük kíséretében nálunk jártak,
vendéglátóiktól jó szót, együttérzést, bátorítást kaptak – rájuk fért, hiszen egy döntően muszlim ország szinte másodrendű polgárai ők, akiknek szerencséje,
hogy az „arab tavasz” nem ért el hozzájuk.
De háborús övezet közelében élnek, ahol a szabadság nagyon relatív. Itt jártak, majd hazamentek emlékeikkel és a jóérzéssel, hogy a jövőbeli támogatási programokban együtt fogunk működni – magyar és jordán keresztények.
Abban a szellemben, amit a közelgő ünnepünk, a mi kegyeletes márciusunk üzen: az európai népek 1848-as tavasza is álmot hozott, s mi a leghosszabb ideig, kis híján másfél évig őrizni tudtuk ezt az álmot, amiről Kossuth Lajos írta üzenetét,
ezzel a különös szóalkotással zárva:
hazaszerelem.
„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma.
Szabadság nélkül csak nyomoru tengődés lehet, – élet nem.
Midőn hazánk szent földének birtokára vágyó rabló ellenségeink nyiltan elkáromlották,
– hogy ki akarnak törülni az élő nemzet sorából, – midőn tehát arról van szó:
Hazaszerelem
Várkonyi Balázs
Gondolatok a Jordániai keresztények énekéhez.
Facebook - https://dunaujvaros.com
„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma.
Szabadság nélkül csak nyomorúlt tengődés lehet – élet nem.”
Fontos üzenet ez, régen íródott, hogy mi okán született, majd kicsit később, most szolgáljon csak „kísérőzeneként” egy bizarr látvány értelmezéséhez, amit a net elém sodort.
A képernyőn megjelenik a szépséges országházunk képe, megszólal valamilyen zene is – keleties, számunkra idegen, disszonanciában van a látvánnyal, fővárosunk jelképével meg az előtűnő Lánchíddal, templomaink felülnézeti képével.
Stílustörés ez, mi késztette vajon a videómontázs alkotóját az egymáshoz nem illő dolgok erőltetett párosítására? Türelmem azért egyelőre megőrzöm.
A képsort a ligeti fák zárják, szép befejezés,
de ehhez se passzol ez a fülünknek szokatlan zene.
Gyors képváltás: koncertterem, a kóristák alkotta háttér előtt fiatal nő és férfi,
félsoronként egymást váltva ezt éneklik:
„Magyarország, a dicsőség földje, / Magyarország, a nemzetek kincse”.
Ha vonásaikon nem látnánk, a kiejtésükből nyilvánvaló lenne,
hogy nem magyarok ők, akik ilyen emelkedett mondatokat énekelnek ki magukból:
„Magyarország, a földi mennyország…”,
és azt, hogy „Mint egy szerető anya, mindenkit átölelsz.”
Istenem, kik ők, akik a számukra nyelvtörően nehéz magyar szavakkal minket dicsérnek,
ilyen végletes elfogultsággal?
A videóhoz mellékelt ismertető mindent megmagyaráz: jordániai keresztények ők, akik püspökük kíséretében nálunk jártak,
vendéglátóiktól jó szót, együttérzést, bátorítást kaptak – rájuk fért, hiszen egy döntően muszlim ország szinte másodrendű polgárai ők, akiknek szerencséje,
hogy az „arab tavasz” nem ért el hozzájuk.
De háborús övezet közelében élnek, ahol a szabadság nagyon relatív. Itt jártak, majd hazamentek emlékeikkel és a jóérzéssel, hogy a jövőbeli támogatási programokban együtt fogunk működni – magyar és jordán keresztények.
Abban a szellemben, amit a közelgő ünnepünk, a mi kegyeletes márciusunk üzen: az európai népek 1848-as tavasza is álmot hozott, s mi a leghosszabb ideig, kis híján másfél évig őrizni tudtuk ezt az álmot, amiről Kossuth Lajos írta üzenetét,
ezzel a különös szóalkotással zárva:
hazaszerelem.
„A szabadság a népek aratása, kincse, nyugalma.
Szabadság nélkül csak nyomoru tengődés lehet, – élet nem.
Midőn hazánk szent földének birtokára vágyó rabló ellenségeink nyiltan elkáromlották,
– hogy ki akarnak törülni az élő nemzet sorából, – midőn tehát arról van szó:
Szabadság - e, vagy rabság,
– szellemi és anyagi élet, vagy zsarnoki önkény alatt görbedező nyomor?
– akkor ember előtt kinek, kinek lelke a mindenható Istenével rokon,
magyar előtt, kit Isten dicsőségre – ellenségeink ostorául ha kell,
de nem szolgaságra teremtett – nem lehet semmi szent, mint a szabadság! (…)
És Önök szabadok leendenek,
– mert nem lehet, hogy a népek Istene rabszíjra engedje fűzni népét,
mely a szabadság érzet magasztosságával imádkozik hozzá.
Fogadják önök a nemzet háláját magasztos hazaszerelmükért!
A honvédelmi bizottmány elnöke: Kossuth Lajos sk.”
https://www.eletesegeszseg.com/a-mai-rabszolgasaacuteg.html
– szellemi és anyagi élet, vagy zsarnoki önkény alatt görbedező nyomor?
– akkor ember előtt kinek, kinek lelke a mindenható Istenével rokon,
magyar előtt, kit Isten dicsőségre – ellenségeink ostorául ha kell,
de nem szolgaságra teremtett – nem lehet semmi szent, mint a szabadság! (…)
És Önök szabadok leendenek,
– mert nem lehet, hogy a népek Istene rabszíjra engedje fűzni népét,
mely a szabadság érzet magasztosságával imádkozik hozzá.
Fogadják önök a nemzet háláját magasztos hazaszerelmükért!
A honvédelmi bizottmány elnöke: Kossuth Lajos sk.”
https://www.eletesegeszseg.com/a-mai-rabszolgasaacuteg.html
OLASZTELEK SIMOGATÁSA
Sze 14, 2018 | publicisztika | 1
Tiszta időben, esténként, gyakran nézem az eget. Mindig megkeresem a két göncölszekeret, és próbálom őket olyan szögből nézni,
ahogy otthon is látni szoktam.
Ez egy kicsit mindig megnyugtat …
Nézem az eget, és a csillagok közt nagyapám mosolyog. Id. Márkó Gábor tíz esztendeje nincs közöttünk, de minden évben mégis itt van. Mert csak az nincs itt, akire senki nem gondol. Mert mindig itt vannak azok, akik szeretetet, ragaszkodást, családi összetartozást vittek a falu életébe, és hagytak itt örökségül nekünk, utánuk következőknek.
Id. Márkó Gábor ma ugyanúgy mosolyog ránk huncut bajusza alatt, mint évtizedekkel ezelőtt. Ugyanúgy oltja belénk a szeretetet, mint egykor gyümölcsfáiba a szemet. Ó, hogy szerettem nézni gyermekfejjel, ahogy apró bicskájával bemetszi a fiatal fa kérgét! Tanulgattam tőle, szigorú felügyelete mellett néha megengedte nekem is. Aztán meg toporzékoltam, hogy miért nem hajtott ki rögtön…
Id. Márkó Gábor nagybányai koporsójára tíz évvel ezelőtt olaszteleki földet hozott a család. A Márkó Lőrinc és Fodor Julianna gyermekei minden ágáról egy-egy keveset. Így vannak most együtt, a tíz testvér, ahogy együtt voltak életükben is, és ahogy lelket vittek olyannyira szeretett szülőfalujukba is.
Itt vagyok hát magam is, tíz év után, és keresem a pillantását a csillagok között. Itt vagyok hát, ötvenévesen, és nagy szeretettel gondolok azokra is, akik most itt ülnek az első padban. Ötven év távlatából is érzem: belém égett Olasztelek, mint öreg tepsi fenekébe a feketeség. Belém égett a falu, a templom, az erdővidéki kirándulások, amelyeken nagyapám szavain csüngtem, ahogy mesélt Réka királyné sírjáról, Csala tornyáról.
Ötven év után is mindig tudok újra gyerek lenni, és látni önmagam az unokatestvéreim gyermekeinek szemében. Akik lassan már maguk is családot alapítanak, és viszik majd tovább mindazt, ami bennem is, mindannyiunkban az egykori örökséget jelenti: egy falu szívdobogását, mely – ha legurulsz Barót felől a dombról – olyan, mintha a gondviselés külön figyelméből öltözne mindig békés, simogató köntösbe.
Ezért jó néha felnézni tiszta időben a csillagokra – persze mindig az otthoni szögben – és megkeresni a magunk csillagát, nagyapáink mosolyát, gyermekeink nevetését, Olasztelek hívogató simogatását…
Tudom: ott fenn mindezek mellett ott van az én igazságom is, mely egyszer majd úgyis hazavezet.
Isten éltessen benneteket, kortársaim! Isten éltessen, Olasztelek!
Markó Attila / Háromszék
Sze 14, 2018 | publicisztika | 1
Tiszta időben, esténként, gyakran nézem az eget. Mindig megkeresem a két göncölszekeret, és próbálom őket olyan szögből nézni,
ahogy otthon is látni szoktam.
Ez egy kicsit mindig megnyugtat …
Nézem az eget, és a csillagok közt nagyapám mosolyog. Id. Márkó Gábor tíz esztendeje nincs közöttünk, de minden évben mégis itt van. Mert csak az nincs itt, akire senki nem gondol. Mert mindig itt vannak azok, akik szeretetet, ragaszkodást, családi összetartozást vittek a falu életébe, és hagytak itt örökségül nekünk, utánuk következőknek.
Id. Márkó Gábor ma ugyanúgy mosolyog ránk huncut bajusza alatt, mint évtizedekkel ezelőtt. Ugyanúgy oltja belénk a szeretetet, mint egykor gyümölcsfáiba a szemet. Ó, hogy szerettem nézni gyermekfejjel, ahogy apró bicskájával bemetszi a fiatal fa kérgét! Tanulgattam tőle, szigorú felügyelete mellett néha megengedte nekem is. Aztán meg toporzékoltam, hogy miért nem hajtott ki rögtön…
Id. Márkó Gábor nagybányai koporsójára tíz évvel ezelőtt olaszteleki földet hozott a család. A Márkó Lőrinc és Fodor Julianna gyermekei minden ágáról egy-egy keveset. Így vannak most együtt, a tíz testvér, ahogy együtt voltak életükben is, és ahogy lelket vittek olyannyira szeretett szülőfalujukba is.
Itt vagyok hát magam is, tíz év után, és keresem a pillantását a csillagok között. Itt vagyok hát, ötvenévesen, és nagy szeretettel gondolok azokra is, akik most itt ülnek az első padban. Ötven év távlatából is érzem: belém égett Olasztelek, mint öreg tepsi fenekébe a feketeség. Belém égett a falu, a templom, az erdővidéki kirándulások, amelyeken nagyapám szavain csüngtem, ahogy mesélt Réka királyné sírjáról, Csala tornyáról.
Ötven év után is mindig tudok újra gyerek lenni, és látni önmagam az unokatestvéreim gyermekeinek szemében. Akik lassan már maguk is családot alapítanak, és viszik majd tovább mindazt, ami bennem is, mindannyiunkban az egykori örökséget jelenti: egy falu szívdobogását, mely – ha legurulsz Barót felől a dombról – olyan, mintha a gondviselés külön figyelméből öltözne mindig békés, simogató köntösbe.
Ezért jó néha felnézni tiszta időben a csillagokra – persze mindig az otthoni szögben – és megkeresni a magunk csillagát, nagyapáink mosolyát, gyermekeink nevetését, Olasztelek hívogató simogatását…
Tudom: ott fenn mindezek mellett ott van az én igazságom is, mely egyszer majd úgyis hazavezet.
Isten éltessen benneteket, kortársaim! Isten éltessen, Olasztelek!
Markó Attila / Háromszék
