Műsorvezető: Egely György
Vendég: Dr. Horváth István, MTA doktora
Vendég: Dr. Horváth István, MTA doktora
A brit választók arról döntöttek, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon-e. A demokrácia, mint politikai konstrukció. Milyen folyamatok indulhatnak el Európában?
Kiknek is áll érdekében a mai Európa meggyengítése. Érdekesség: Egy 16 évvel ezelőtti ENSZ-tanulmány szerint Európának 2025-ig 150 millió bevándorlót kell befogadnia!
Kiknek is áll érdekében a mai Európa meggyengítése. Érdekesség: Egy 16 évvel ezelőtti ENSZ-tanulmány szerint Európának 2025-ig 150 millió bevándorlót kell befogadnia!
Vörösmarty 1847-ben még a Duna eltérítését, elrekesztését, a szlovák vízlépcsőt és a szerb-román vaskapui Dunarekesztést is megjósolta: „És volna szép Dunád – de berekedt.
Végén egy jó barát hurkot vetett.” Szlovákia a jó barátunk, uniós és NATO és visegrádi tagtársunk, cellatársunk. Azt csinál velünk, amit akar, mint Szerbia és Románia.
Mert euróantant kedvenc. Ezért nincs már magyar kérdés, ezért hasonlott meg és foszlott szét a felvidéki magyarság, ezért éghet le Krasznahorka büszke vára, s ezért szlovák uralkodó második Frantyisek Rákóczi.

Világ-panoráma:
Miért árulták el ’56-ban Magyarországot? - Echo Tv
Echo Televízió
„A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták. És soha, és sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat” – írta Albert Camus.
Európa elárulta Magyarországot, s most is ezt teszi. A liberált, demokrált Európai Unió mindig és mindenütt, közvetlenül igazolja a gyilkosokat, elárulva mindazt, amiért 1956 hősei, vértanúi életüket adták, Európa szabadságát. S, hogy miként jön össze az olasz Lazio labdarúgóklub és az ’56-os forradalom? Kiderül a Világ-panorámából.

- Világ-panoráma: Botrányos békesség - Echo TvEcho Televízió
- 1 month ago
- 20,127 views
Ady Endre: BÉKE Hágában konferenciáznak, Párisban helyreállt a csend. Nálunk csak úgy dühöng a béke, Csendes, nyugodt a ...
25:06Világ-panoráma: Mit is hozhat 2016? - Echo TvEcho Televízió- 1 month ago
- 26,676 views
Ismét Bogár László közgazdász volt az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának a vendége. „Beteg a világ, nagy beteg”.
- Világ-panoráma: Damaszkuszi utakon - Echo Tvby Echo Televízió
- 3 weeks ago
- 18,009 views
A Világ-panoráma vendége volt Kassab Adonis, a www.orientalista.hu újságírója, akinek családja apai ágon szír, anyai ágon ...
25:01Világ-panoráma: Magyarnak lenni, tudod mit jelent - Echo Tvby Echo Televízió- 4 weeks ago
- 18,628 views
Sötét fellegek gyülekeznek a Kárpát-medence egén. A magyarság régtől csodára vár, habár a csoda már bekövetkezett: mert már ...
24:36Világ-panoráma: Mind menekültek vagyunk - Echo Tvby Echo Televízió- 2 weeks ago
- 16,099 views
Mind menekültek vagyunk. E gonosz globalista, liberális uralom üldözöttei. A mi bőrünkre, a mi földünkre megy ki az egész.
24:54Világ-panoráma: Tudást, bátorságot, becsületet! - Echo Tvby Echo Televízió- 2 months ago
- 39,844 views
Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának Bogár László közgazdász volt a vendége. Téma: A bevándoroltatás, a pusztító ...
25:01Világ-panoráma: Szupertitkos ülés az európai migránstervről - Echo Tvby Echo Televízió- 2 months ago
- 187,383 views
Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának Drábik János közíró volt a vendége. A migrációs válsággal kapcsolatban ...
24:33Világ-panoráma a szervezett népvándoroltatás okairól - Echo Tvby Echo Televízió- 2 months ago
- 76,705 views
Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának Hossó Andrea közgazdász volt a vendége. Téma: Tenni kell végre valamit az ...
25:01Kiszelly Zoltán az Echo Tv Világ-panorámájábanby Echo Televízió- 1 month ago
- 18,778 views
Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának Kiszelly Zoltán politológus volt a vendége. A migráció ügyében Németország a saját ...
25:03Világ-panoráma: devizahitelügyek és nem szűnő kálváriákby Echo Televízió- 1 month ago
- 15,070 views
Vendég: Dr. Lázár Dénes ügyvéd. A mostani bevándorlási hullám háttérbe szorította a devizahitelesek ügyét, de nem szabad ...
24:59Világ-panoráma: Az EU fut önmaga elől - Echo Tvby Echo Televízió- 3 weeks ago
- 15,303 views
Újabb nagyszerű elemzés az Echo Tv Világ-panoráma című műsorában Kiszelly Zoltán politológustól. Miként is próbál szabadulni ...
24:33Világ-panoráma: Csak a gyökér kitartson! - Echo Tvby Echo Televízió- 1 month ago
- 17,905 views
Nemzetünk sok évszázados, legalább Mátyás megöletése és elárultatása, de még inkább a kijelölt útról egy évezrede letérésünk, ...
25:01A Világ-panorámában nevükön lehet nevezni a dolgokat! - Echo Tvby Echo Televízió- 2 months ago
- 27,375 views
Az Echo Tv Világ-panoráma műsorának Bogár László közgazdász volt a vendége. „Négy-öt magyar összehajol, S kicsordul ...
25:01Világ-panoráma: Behódol-e Oroszország? - Echo Tvby Echo Televízió- 2 months ago
- 32,964 views
Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorából kiderül: most a tét: behódol-e a globális pénzügyi háttérhatalomnak Oroszország?
24:41Világ-panoráma: Újabb és újabb mohácsi vészeink - Echo Tvby Echo Televízió- 1 month ago
- 16,561 views
1526: A végzetes mohácsi úttévesztés – Béke, vagy 150 év háború! Ezen címen jelent meg Cey-Bert Róbert Gyula legújabb ...
25:00Világ-panoráma: Csak az első csatán vagyunk túl - Echo Tvby Echo Televízió- 1 week ago
- 13,097 views
Ha most, ideig-óráig föl is lélegezhetünk menekültügyben, végleges megoldás nem született. Nem is születhetett, hiszen a ...- NEW
24:38Világ-panoráma: Kinek az érdeke Európa veszte? - Echo Tvby Echo Televízió- 4 months ago
- 299,509 views
Kinek az érdeke, hogy Európát menekültáradattal ostromolva fölforgassa? Ki pénzeli s szervezi a népvándorlást? Honnan szedik ...
24:36Az egyik legkeményebb hangú Világ-panoráma - Echo Tvby Echo Televízió- 4 months ago
- 114,955 views
Az Echo Tv Világ-panoráma műsorának Hossó Andrea közgazdász volt a vendége. Már 600 ezer körül van azok száma, akik az ...
24:40Világ-panoráma: Élőhelyünk, hazánk a tét - Echo Tvby Echo Televízió- 1 month ago
- 24,384 views
Élethalálharc folyik a túlélésért, fönnmaradásért, megmaradásért. Élelemért, ivóvízért, földért, lakhelyért. Ádáz küzdelem a puszta ...
24:14Világ-panoráma: A láthatatlan hatalom - Echo Tvby Echo Televízió- 1 week ago
- 15,572 views
Kerülhet-e valaki a globális pénzügyi hatalom nélkül engedélye nélkül kormányra? Választani általában akkor lehet, amikor a ...
24:40Világ-panoráma: Magyarország a Selyemúton - Echo Tvby Echo Televízió- 3 months ago
- 20,126 views
Az Echo Tv Világ-panoráma című műsorának ismét Varga István közgazdász volt a vendége. Görögország 150 milliárd eurónyi ...
24:56Világ-panoráma: Két nemzet áll a háttérhatalom útjában - Echo Tvby Echo Televízió- 3 months ago
- 104,872 views
A globális uralom ilyen sorsot mér mindenkire, aki ellenkezik: tönkretenni, föllázítani a lakosságot, demokrálni, liberálni, ...
- Világ-panoráma: Damaszkuszi utakon - Echo Tvby Echo Televízió
1 2 3 4 5 6 7 Next »