1790. Augusztus 8. - 1838. Augusztus 23. (48 évesen)
Írta: Murányi László
A Magyar Himnuszról
187 éves Nemzeti HIMNUSZUNK.
187 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik,
hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
Mindjárt válaszolok rá - három példával is:
A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit,
Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10 esztendős a himnusza.
A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a
legfontosabbat.
Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem,
de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti.
A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott,
kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz.
Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort.
Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel.
Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel,
hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919 és az 55 évig tartó magyar bolsevizmus / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született.
Voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária
(A székelyek régi nemzeti imádsága), később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva",
vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk,
elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében.
A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható,
tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat.
Rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván:
az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza,
vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.
Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának.
Ezt mondta: Jó a régi.
Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt,
a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott.
Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán:
meg van az már írva.
187 éves Nemzeti HIMNUSZUNK.
187 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik,
hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
Mindjárt válaszolok rá - három példával is:
A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit,
Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10 esztendős a himnusza.
A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a
legfontosabbat.
Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem,
de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti.
A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott,
kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz.
Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort.
Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel.
Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel,
hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919 és az 55 évig tartó magyar bolsevizmus / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született.
Voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária
(A székelyek régi nemzeti imádsága), később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva",
vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk,
elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében.
A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható,
tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat.
Rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván:
az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza,
vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.
Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának.
Ezt mondta: Jó a régi.
Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt,
a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott.
Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán:
meg van az már írva.
Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó,
betegségekkel küzdő Kölcsey
mit hagyott ránk e nemzeti imában?
Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta
a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek, a
kultúra a szemünk előtt silányul el, vagy hever romokban.
Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően.
Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és
az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység.
Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása,
nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy
egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés,
- OTT ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!
OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a
jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.
OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra - mindegy,
hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken temetők lesznek.
Ha hagyjuk.
OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn,
OTT, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett
egy - állítólagos jogállamban.
Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt
nemhogy egy templomot vagy iskolát,
de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának,
legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.
OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban,
hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása.
- OTT a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.
OTT, ahol a kabaréban téma lehet az úgynevezett buta paraszt -nénikének öltözött férfiként -
OTT idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit.
Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat.
Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem.
Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország
egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.
OTT, ahol a tovább tanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik,
ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.
OTT, ahol - lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár
csak és kizárólag a CD-k és DV D-k, - ott már a globalizmus ütött tanyát.
És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék:
lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára,
Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz
felejthetetlen hőse...
Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza,
Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.
OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az
éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a
nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.
És cselédsorba a 21.-ik században.
Wass Albert írja:
"aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát,
igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek
egymást.. Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé
tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.
A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk
születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:
Magyarország bajban van!
S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen
A világon, amely saját országával van körülvéve.
Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó
kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő
magyar generációjának kell átadnunk.
Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
betegségekkel küzdő Kölcsey
mit hagyott ránk e nemzeti imában?
Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta
a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek, a
kultúra a szemünk előtt silányul el, vagy hever romokban.
Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően.
Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és
az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység.
Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása,
nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy
egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés,
- OTT ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!
OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a
jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.
OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra - mindegy,
hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken temetők lesznek.
Ha hagyjuk.
OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn,
OTT, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett
egy - állítólagos jogállamban.
Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt
nemhogy egy templomot vagy iskolát,
de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának,
legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.
OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban,
hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása.
- OTT a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.
OTT, ahol a kabaréban téma lehet az úgynevezett buta paraszt -nénikének öltözött férfiként -
OTT idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit.
Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat.
Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem.
Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország
egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.
OTT, ahol a tovább tanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik,
ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.
OTT, ahol - lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár
csak és kizárólag a CD-k és DV D-k, - ott már a globalizmus ütött tanyát.
És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék:
lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára,
Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz
felejthetetlen hőse...
Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza,
Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.
OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az
éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a
nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.
És cselédsorba a 21.-ik században.
Wass Albert írja:
"aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát,
igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek
egymást.. Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé
tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.
A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk
születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:
Magyarország bajban van!
S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen
A világon, amely saját országával van körülvéve.
Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó
kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő
magyar generációjának kell átadnunk.
Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
Írta: Murányi László
Kelt, Adyligeten az Úr 2010-ik esztendeje Fergeteg (Január) havának 15-ik napján.
http://pesterzsebet.jobbik.hu/content/mi-himnuszunk-más-mint-többi
Kelt, Adyligeten az Úr 2010-ik esztendeje Fergeteg (Január) havának 15-ik napján.
http://pesterzsebet.jobbik.hu/content/mi-himnuszunk-más-mint-többi
A Himnusz kézirata
Magyarország egyik legbecsesebb kézirat kincsét mutatjuk be,
melyet az Országos Széchenyi Könytár őriz.
Íme, a Himnusz eredeti kézirata, Kölcsey Ferenc aláírásával.
Magyarország egyik legbecsesebb kézirat kincsét mutatjuk be,
melyet az Országos Széchenyi Könytár őriz.
Íme, a Himnusz eredeti kézirata, Kölcsey Ferenc aláírásával.
Erkel Ferenc / Németgyula
1810. November 7. – 1893. June 15.
1810. November 7. – 1893. June 15.
A MI HIMNUSZUNK MÁS MINT A TÖBBI
http://pesterzsebet.jobbik.hu/content/mi-himnuszunk-más-mint-többi
http://pesterzsebet.jobbik.hu/content/mi-himnuszunk-más-mint-többi
KÖLCSEY FERENC
HIMNUSZ
A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!\
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(1823)
FERENC KÖLCSEY
NATIONAL ANTHEM
ON HUNGARY’S STORMY PAST
O, my God, the Magyar bless
With Thy plenty and good cheer!
With Thine aid his just cause press,
Where his foes to fight appear.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
Sins of past and future days.
By Thy help our fathers gained
Kárpát’s proud and sacred height;
Here by Thee a home obtained
Heirs of Bendegúz, the knight.
Where’er Danube’s waters flow
And the streams of Tisza swell
Árpád’s children, Thou dost know,
Flourished and did prosper well.
For us let the golden grain
Grow upon the fields of Kún,
And let Nectar’s silver rain
Ripen grapes of Tokay soon.
Thou our flags hast planted o’er
Forts where once wild Turks held sway;
Proud Vienna suffered sore
From King Mátyás’ dark array.
But, alas! for our misdeed,
Anger rose within Thy breast,
And Thy lightnings Thou did’st speed
From Thy thundering sky with zest.
Now the Mongol arrow flew
Over our devoted heads;
Or the Turkish yoke we knew,
Which a free-born nation dreads.
O, how often has the voice
Sounded of wild Osman’s hordes,
When in songs they did rejoice
O’er our heroes’ captured swords!
Yea, how often rose Thy sons,
My fair land, upon Thy sod,
And Thou gavest to these sons,
Tombs within the breast they trod!
Though in caves pursued he lie,
Even then he fears attacks.
Coming forth the land to spy,
Even a home he finds he lacks.
Mountain, vale – go where he would,
Grief and sorrow all the same –
Underneath a sea of blood,
While above a sea of flame.
’Neath the fort, a ruin now,
Joy and pleasure erst were found,
Only groans and sighs, I trow,
In its limits now abound.
But no freedom’s flowers return
From the spilt blood of the dead,
And the tears of slavery burn,
Which the eyes of orphans shed.
Pity, God, the Magyar, then,
Long by waves of danger tossed;
Help him by Thy strong hand when
He on grief’s sea may be lost.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
All the sins of all his days.
(1881)
A könyv megjelenését támogatta:
KÖLCSEY TÁRSASÁG
HIMNUSZ
A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!\
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(1823)
FERENC KÖLCSEY
NATIONAL ANTHEM
ON HUNGARY’S STORMY PAST
O, my God, the Magyar bless
With Thy plenty and good cheer!
With Thine aid his just cause press,
Where his foes to fight appear.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
Sins of past and future days.
By Thy help our fathers gained
Kárpát’s proud and sacred height;
Here by Thee a home obtained
Heirs of Bendegúz, the knight.
Where’er Danube’s waters flow
And the streams of Tisza swell
Árpád’s children, Thou dost know,
Flourished and did prosper well.
For us let the golden grain
Grow upon the fields of Kún,
And let Nectar’s silver rain
Ripen grapes of Tokay soon.
Thou our flags hast planted o’er
Forts where once wild Turks held sway;
Proud Vienna suffered sore
From King Mátyás’ dark array.
But, alas! for our misdeed,
Anger rose within Thy breast,
And Thy lightnings Thou did’st speed
From Thy thundering sky with zest.
Now the Mongol arrow flew
Over our devoted heads;
Or the Turkish yoke we knew,
Which a free-born nation dreads.
O, how often has the voice
Sounded of wild Osman’s hordes,
When in songs they did rejoice
O’er our heroes’ captured swords!
Yea, how often rose Thy sons,
My fair land, upon Thy sod,
And Thou gavest to these sons,
Tombs within the breast they trod!
Though in caves pursued he lie,
Even then he fears attacks.
Coming forth the land to spy,
Even a home he finds he lacks.
Mountain, vale – go where he would,
Grief and sorrow all the same –
Underneath a sea of blood,
While above a sea of flame.
’Neath the fort, a ruin now,
Joy and pleasure erst were found,
Only groans and sighs, I trow,
In its limits now abound.
But no freedom’s flowers return
From the spilt blood of the dead,
And the tears of slavery burn,
Which the eyes of orphans shed.
Pity, God, the Magyar, then,
Long by waves of danger tossed;
Help him by Thy strong hand when
He on grief’s sea may be lost.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
All the sins of all his days.
(1881)
A könyv megjelenését támogatta:
KÖLCSEY TÁRSASÁG
