Bertók László - Fenyvesi Béla:

Boldogság - Dal

Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, csak mindenkit szeretsz.

Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
​
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!

Ne Szomorkodj

​​Ne szomorkodj, a valóság túl rideg,
Ne keseredj, ha nem leled helyedet.

A valóság olyan, mint csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod célod, ne gyötörjed magad,
Idővel alakul, most csak egy gondolat ...

... hogy minden nap csak küzdünk,
​csak egy darabig marad.

Ha csalódott vagy, 
gondoljál csak bele, 
sokan rögtön cserélnének veled.

Csak a jóra figyelj, 
​hibáid elfeledd ...
​
szeresd önmagadat,
könnyebb lesz életed.

Ha nem látod a Napot, 
nyisd ki jól a szemed,
gondjaid közt csodákat tartogat életed.

Mindig a mának élj ... 
a szabályt sose feledd:

A holnap mindig tiszta, és még nem szennyezett.​

 Ernest Hemingway 

A Boldogság Kulcsa

http://www.verseskonyv.com/boldogsaacuteg-kulcsa.html

Ha majd az éjszaka két angyal a párnádra száll,

mindkettő jót akar,

​mégis mást ajánl,

​az egyik azt súgja jó legyél,
​
a másik rád kacsint,
​
tedd amit szeretnél!

Játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,

Játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni, ...

Játssz el egy dalt - csak úgy csendben magadnak,
​
Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!

Kosztolányi Dezső: 

Boldog Szomorú Dal
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.

Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.

Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,

Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.

Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.

Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.

Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.

De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,

Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,

Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

​🌸

Váradi Norbert

Váratlan Szépség

Ritka manapság őszinte szeretetet látni,
Nekem mégis volt benne részem.

Három testvér szállt le a buszról,
S mind közül a legkisebbik mutatta be nékem,
Mi is a szeretet.

Annyira szívből jövő volt, annyira önzetlen,
Újabb szürke reggelem aranyozta be egyetlen
Ártatlan csókkal, mit testvérei arcára lehelt
Egy szeplőtlen falusi leány.

Vad puffogást ormótlan, fekete füst kísért,
Megindult a busz jobbra, fel a kanyar felé,
Arcomon halvány mosoly árnyéka ült,
Mert eszembe jutott elmúlt gyermekkorom világa.