Barátom

Nézd barátom.
A fényt, hiába kergeted.
Lyukas zsebedben pénzt,
hiába rejtegetsz...
Hiába mondol a Napnak,
kedves, megható bókokat,
annyi fényt bocsájt Rád,
Mit tested befogadhat.
Könnyet hullatsz pénz miatt?
S lelked szárnyalni kiván...
Buta akarat előre nem segit,
sem az anyagi világ...

1979-körül irtam ezt  a versemet. Nem tudom hogy kinek, - ebben hazudok...- de nem is ez a lényeg. Lehet, hogy valaki által, Neked és magamnak fogalmazódott meg bennem ezek a sorok. Amit már régen mondani akartam.

Ami verseket leirtam, azok mind valóra váltak az életemben... 

Ez olyan lehet mint az átok. Ha valakit megátkoznak, és tud róla, az életét úgy formálja, hogy az átok teljessé váljon... De azt gondolom, az emberiség döntő része igy van ezzel.

Ha ezt tudnánk, hogy miért következik be ez az "átoknak" nevezhető fogalom,
valószinű, hogy jobb lenne az életünk...

Lehet, hogy az ember ilyen, hogy vonza magához a rosszat, és a jót akarata ellenére kizárja az életéböl. Vagy is, egy ideig, - igen rövid távon! - hagyja hogy az élete része legyen, hogy a sok rossz között, legyen mire emlékeznie.

De ezek a "jó" emlékek lassan elkopnak, és ezért válik olyanná az ember öregkorára, amilyen...

​Aki nem válik banyává és morcos öregemberré, abban még mindig él a remény, hogy egyszer lényegesen jobb lesz!     

Ezeket  igy gondolom Barátom...