Csontkovácsnál

Te fájtál, én kíváncsi voltam,
mi lehet csodálatos csontoddal. 
Bementünk a csontkovácshoz,
ha nem én, majd ő össze kovácsol.
Pedig, értettem hozzád nagyon,
együtt ébredtünk minden hajnalon...

Igy bementünk a csontkovácshoz,
- mint két tépett, különálló idegen, -
hogy valamikor a miénk volt,
most valahogy, belőlünk kiveszett.
Figyeltem nagyon mozdulataira,
nem tudtam rájönni mi történt veled...

Te siránkoztál a fájdalomtól,
én meg drukkoltam veled,
így lett vége a csontkovácsnak,
- bár nem halt meg, - de te sem...
Figyelve ezt az elkopott emléket,
valamikor, nagyon szerettelek...

2016. Január 28. Pierre, South Dakota