Drága Istenem!

Irom a leveleket hozzátok,
- "Posta mester, aki a Barátom",
bár életbe sohsem láttam, -
vissza küldi ezekkel a szavakkal,
valami nem stimmel a barakkal...

Többszőr is át olvastam levelem,
- miről beszél ez a fickó nekem?!
Mi az, mit nem tűr a komputerem...?
Rá jöttem, hogy semmi sem...
Politika lenne csupán? Igy hiszem...

Az "egyén", ki a masina mögött ül,
a sok dolgában lázasan elszenderűl,
találomra üti a billentyűket,
- ez álmenet, ez nem, kényszerűlten...
Egy Ország népe lesi, felhevűlten...

Ezért gondoltam ezt, Magyar vagyok,
többet lenyelni, már nem tudok!
Ki kezték eléggé Nemzetemet,
kik csak a pénzt számolják.
a vérző lelkeket soha sem...

Mert a Magyar lélek nekik egyre megy,
bántja az agyukat, a fene egye meg!
Nem mink kértük a Kárpát Medencét,
mióta ember él ezen a Földön,
azóta ott él a Magyar Nép!

Ez nem röpke pillanat, százezer éve,
emberiség bölcsője a Kárpát, 
vele a mindenség, a messzeség!

Korhadó lelkeink, sírva kéri ezt,
LEGYÉL VELÜNK! Te! Akiben Hiszek!

Mikor eljön az este, lehajtom fejem,
egy imát mondok el szüntelen.
BOLDOG ANYA, kérlek! Légy a Nemzetemmel,
mivé lett, vagy hagytad, ez így legyen!
Arra vártál, hogy lázadjunk erőtelen?!
Azt akarod, hogy eltűnjön Nemzeted?!

Ez nem lehet, hogy ezt akarjad,
hogy az aljasok jusson diadalra!
Annyi gyötrelem után, át élt a Magyarság,
megveted halotti ágyunkat?!
Ki arra jár, köpjön ránk, nyugodtan?!
 
2O15 Március 4. Pierre, South Dakota