Egyveleg

Talán semmi köze nem volt az éjszakához,
búsuló szivárvány törött akaratokat fújt tovább.
És mi az, látszatra égő arany szobrok,
vizuális hajnalt vigyorogva rimánkodta a nap.

Látni lehetett, a körmök vissza fogottságán,
éltető könnyek üvegszerű simogatásán.
Egyveleg volt sóhajtó igaz rimánkodásában,
egetverő szégyenletes simaság tükröződött felém.

Sírásra hajlott remegő pillangók eltőrt szárnyai,
tudtam, kezéből éltető szivárványok lógnak.
Megkellet volna fognom a semmibe ment őrjöngést,
régi önmagam árnyéka voltam, a napfényben...

Ez semmi több, mint egy siralom az éghez...

2016 Augusztus 28. Pierre, South Dakota