Ennyi Voltunk Mi Ketten

Virtuális Szerelem, addig tartott... 
Tökéletes égi háború, elképzelt csókok,
virágba borúlt szigetek elsüllyedtek értünk 
vele a remény zamatos íze hervadozott.
Ennyit értünk, ennyi voltunk mi ketten...
Nem én, Te döfted belém Prága hazugságát,
elcsavart igazat, Magyarország tépett múltját,
megannyi Magyarnak életét, keserves búját...

Tépedt szerelmünk, már nem nyújt örömöt,
pedig lélekben Magyar vagy, Magyar lennél,
s kérdőn nézem a halált, és a szerelmedet...
Meg érte, a szőkőkút belőled áramlását,
égi történések, hiába való zavart várása,
hömpölygő lelkek, velőt rázó sírása, kiáltása,
darabokra szeletelt igazság rimánkodása,
a tudat, már nem vagy enyém, sohasem...

Bár lehet, soha nem tudtalak magamnak...
Rám tőrt egy érzés, ezt súgta könnyesen,
- vigyáztam rád, követtelek hosszú utakon át,
nem voltál képes meg tartani, a látomást...
Agyadba adta számtalan gondolatot, csodát,
érezted azt, mire az emberiség örökké várt,
tóduló könny világba, még több közényt hintettél,
soha nem érdemelted meg, amit eddig el értél...

2015 Augusztus 31. Pierre, South Dakota