Felkelőnap Mögött

Amikor jött a vihar,
ázva figyeltem a lépésére,
nevetéstől görbült a szám,
kinyalt frizurámat magamra aggatám,
értve, - bár nem értve, - búcsút intett.
Forgószél ágyamban tüzeltem,
rimánkodtam, szózat hiányában,
s ágyamat megvetve a föld alatt,
nevetésre kényszerítettem a halottakat.

Sáros vizet szavaltam az üveg ajkaimon,
késztettem magam,
s nem lett belőle, igazán jó.
Figurákat dobott ki fáradt agyam,
csak keservesen zokogtam,
láttam az utcán húzódó tömeget.

Kár volna megfesteni látomásaimat, 
nincs hozzá akarat, sem anyag,
mint a szelet sem lehet csapdába ejteni,
- sem sapkát húzni a napra, hogy ne fázzon.
Gyűlölet-szerelem összhangja az élet,
a szép, és zagyvák harsogásnak,
a felette kifacsart embereknek,
késve beérett búzának, karban-rimánkodóknak,
túl az üveg hegyen, de idébb a köszvénytől,
figyelve a hangyák nevetését és szomját...

2017. Július. 14. Pierre, South Dakota