Részlet Charlie Chaplin "Diktátor" című filmjéből.
A Szabadság Értéke
Felbecsülhetettlen
Újságok, Rádiók, Televiziók, Vallások, Kormányok,
Főnökök, Munkatársak, Szomszédok, Barátok ...
Világszerte Mondják ...
"2 + 2 = 5''
Felbecsülhetettlen
Újságok, Rádiók, Televiziók, Vallások, Kormányok,
Főnökök, Munkatársak, Szomszédok, Barátok ...
Világszerte Mondják ...
"2 + 2 = 5''
"2 + 2 = 5" - ÉBREDJ RÁ ...
hogy így működik a rendszer minden téren !
Díjnyertes rövidfilm a minket körülvevő (oktatást, politikát, médiát) átható hamis rendszerről.
Képezd magad ! Tájékozódj ! Ébredj !
http://www.VilagHelyzete.com
http://www.facebook.com/AWAKENINGtheW...
hogy így működik a rendszer minden téren !
Díjnyertes rövidfilm a minket körülvevő (oktatást, politikát, médiát) átható hamis rendszerről.
Képezd magad ! Tájékozódj ! Ébredj !
http://www.VilagHelyzete.com
http://www.facebook.com/AWAKENINGtheW...
|
|
|
"Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.
De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Albert Einstein
De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Albert Einstein
Albert Einstein:
A Hülye és a Demokrácia
A középkori háborúk mögött mindig pénzügyi csoportok álltak.
Két uralkodót összeugrasztottak, mindkettőt eladósították és
rablóháborúba kényszerítették.
Egyik biztos győzött, visszafizette az adósságot,
a másik javai pedig átvándoroltak a bankárok tulajdonába.
Két bankár dinasztia dominálta a középkort, délen a Mediciek,
Északon a Fuggerek, keleten és nyugaton (Isztanbul, London)
a Spanyolországból elüldözött zsidó dinasztiák.
Később megjelentek a Rothschildok is,
akik óriási pénz-hatalomra tettek szert a 18 század folyamán.
Már az 1789-es francia forradalmat is ők robbantották ki. XVI. Lajos nyakig el volt adósodva feléjük és nem tudta visszafizetni a kölcsönt.
Ekkor döntöttek Lajos és az egész francia nemesség likvidálása mellett.
Létrehozták a "demokráciát" amiben már nem az uralkodókat,
hanem a népet adósították el "képviselőik" által.
Ugyanis a népet nem lehet leváltani.
Így az adósság mindig megmarad,
csak a politikusoknak hazudott saját ügynökeiket váltják le ("kormányváltás").
Sok Hülye elhiszi, hogy valódi demokráciában él.
Pedig ordítóan nyilvánvaló, hogy egy olyan rendszerben,
ahol 4 évente 1 nap "demokrácia" van (a választások),
az nem lehet sem demokratikus, sem szabad.
Az egyetlen szabadságunk csak az,
hogy mi választhatjuk ki, melyik "politikusnak" hazudott ügynökük foszt ki minket.
A Hülye szentül hiszi, hogy a rendszer jó, és naivan gondolja,
hogy vannak korrupt politikusok, béna kormányok,
akik miatt magas az adó, élhetetlen az ország,
alacsony a bér, nehéz a megélhetés.
A Hülye része a rendszernek, hiszen az ő butasága nélkül nem lehetne azt működtetni.
A Hülye elhiszi, amit a média közvetít,
hiszen látja a tv-ben, amit elé tálalnak, sőt azáltal válik még hülyébbé.
Dolgozik, fogyaszt, eladósodik, dolgozik és egyszer elpusztul éppolyan értelmetlenül,
mint amilyen az egész élete volt.
De mégis Ő a legfontosabb eleme a rendszernek, mert ő a tartópillére.
Forrás: blog.xfree.hu
A Hülye és a Demokrácia
A középkori háborúk mögött mindig pénzügyi csoportok álltak.
Két uralkodót összeugrasztottak, mindkettőt eladósították és
rablóháborúba kényszerítették.
Egyik biztos győzött, visszafizette az adósságot,
a másik javai pedig átvándoroltak a bankárok tulajdonába.
Két bankár dinasztia dominálta a középkort, délen a Mediciek,
Északon a Fuggerek, keleten és nyugaton (Isztanbul, London)
a Spanyolországból elüldözött zsidó dinasztiák.
Később megjelentek a Rothschildok is,
akik óriási pénz-hatalomra tettek szert a 18 század folyamán.
Már az 1789-es francia forradalmat is ők robbantották ki. XVI. Lajos nyakig el volt adósodva feléjük és nem tudta visszafizetni a kölcsönt.
Ekkor döntöttek Lajos és az egész francia nemesség likvidálása mellett.
Létrehozták a "demokráciát" amiben már nem az uralkodókat,
hanem a népet adósították el "képviselőik" által.
Ugyanis a népet nem lehet leváltani.
Így az adósság mindig megmarad,
csak a politikusoknak hazudott saját ügynökeiket váltják le ("kormányváltás").
Sok Hülye elhiszi, hogy valódi demokráciában él.
Pedig ordítóan nyilvánvaló, hogy egy olyan rendszerben,
ahol 4 évente 1 nap "demokrácia" van (a választások),
az nem lehet sem demokratikus, sem szabad.
Az egyetlen szabadságunk csak az,
hogy mi választhatjuk ki, melyik "politikusnak" hazudott ügynökük foszt ki minket.
A Hülye szentül hiszi, hogy a rendszer jó, és naivan gondolja,
hogy vannak korrupt politikusok, béna kormányok,
akik miatt magas az adó, élhetetlen az ország,
alacsony a bér, nehéz a megélhetés.
A Hülye része a rendszernek, hiszen az ő butasága nélkül nem lehetne azt működtetni.
A Hülye elhiszi, amit a média közvetít,
hiszen látja a tv-ben, amit elé tálalnak, sőt azáltal válik még hülyébbé.
Dolgozik, fogyaszt, eladósodik, dolgozik és egyszer elpusztul éppolyan értelmetlenül,
mint amilyen az egész élete volt.
De mégis Ő a legfontosabb eleme a rendszernek, mert ő a tartópillére.
Forrás: blog.xfree.hu
Mindenki
Szeretetre és Szabadságra Vágyik
Szeretetre és Szabadságra Vágyik
Egy tanulságos 16 Perc. / A film csak angol nyelven.
A film teljes magyarra forditott szövege könnyen olvasható változatban.
http://www.delaservitudemoderne.org/hongrois1.html
A film teljes magyarra forditott szövege könnyen olvasható változatban.
http://www.delaservitudemoderne.org/hongrois1.html
MODERN RABSZOLGASÁG
Irta: Jean-François Brient
http://www.gyongyharmatoscsudafa.info/a-modern-rabszolgasag-osszegzes/
Irta: Jean-François Brient
http://www.gyongyharmatoscsudafa.info/a-modern-rabszolgasag-osszegzes/
"Az optimizmusom alapja az, hogy ez a civilizáció biztosan összeomlik.
A pesszimizmusomé pedig az, hogy mi is vele együtt bukunk."
„Idõnk csapása, hogy bolond vezet vakot”
William Shakespeare
A pesszimizmusomé pedig az, hogy mi is vele együtt bukunk."
„Idõnk csapása, hogy bolond vezet vakot”
William Shakespeare
A modern kori rabszolgaság önkéntes, a Földünkön vánszorgó rabszolgatömegek
beleegyezésével jöhetett létre. Õk maguk vásárolják meg azokat a fogyasztási cikkeket,
amelyeknek napról napra egyre jobban rabszolgáivá válnak. A rabszolgák olyan elidegenítõ
állásokat szereznek maguknak, amelyeket a hatalom erõltet rá a megszelídített tömegekre.
Õk maguk választják meg uraikat, akiknek engedelmeskednek. Hogy ezt az abszurd tragédiát
végigjátszhassák, beléjük kellett nevelni, hogy elfogadják kizsákmányolásukat és
elidegenedésüket. Íme korunk bizarr modernitása! Hasonlóan az antik világ rabszolgáihoz, a
középkor jobbágyaihoz, az ipari forradalom munkás osztályához,ma egy új, teljes
rabszolgasorban élõ réteg felemelkedésének lehetünk szemtanúi.
A különbség az, hogy a mai kor rabszolgái nincsenek tudatában rabszolgasorsuknak, vagy úgy döntenek, hogy nem vesznek róla tudomást. Nem ismerik fel, hogy egyetlen fegyver létezik a rabszolgasors ellen: a lázadas ! A rabszolgák szó nélkül elfogadják azt a szánalmas életet, amit létrehoztak számukra. Szerencsétlen sorsuk okozója a közöny és a lemondás.
Íme a modern kori rabszolga rémálma, akinek egyetlen törekvése az, hogy egy
hátborzongató haláltáncban elsöpörje az elidegenedés gépezete.
Az elnyomás újraéled, és terjed a megtévesztés,ami elrejti rabszolgasorsunkat.
Felfedni az igazságot teljes valójában, és nem úgy, ahogy a hatalom megjeleníti,ez a valódi
felforgatás.
Csak az igazság forradalmi.
« Urbanizáció – „várostervezés”- a kapitalista módszer ahogy tönkretesszük a természetes és az emberi környezetet. A teljes uralom átvételéhez közelítõ logikus fejlõdésben a kapitalizmus átalakíthatja, és át is kell, hogy alakítsa az egész világot a saját, egyéni képére. » / Látvány Társaság, Guy Debord
Ahogy rabszolgák építik a saját világukat az elidegenedett munkájukkal, a világ képe
úgy változik át egy börtönné, aminek kénytelenek lesznek lakói lenni. Egy íztelen és
illatmentes világé, a nyomorúság házáé, ahol a termelés a legfontosabb.
Ez a világkép olyan, mint egy folytonos építkezés, semmi sem állandó benne.
Környezetünk állandó változása okozza az általános emlékezetvesztést és bizonytalanságot az emberekben, amivel együtt kell élnünk. A rendszer célja az, hogy mindent a saját képére
formáljon: A világ minden nap egyre mocskosabb és hangosabb lesz, akár egy gyárüzem.
Minden talpalatnyi föld ezen a világon vagy egy állam vagy egy magánszemély
tulajdonához tartozik. A föld kisajátítása, amit a társadalmunktól lopnak el, nyilvánvalóvá
teszi falainkat, kerítéseinket, korlátainkat és határainkat, amik körül vesznek minket.
Ezek a szétszakadás látható jelei, annak, ami mindent tönkretesz.
Ételeink kereskedelmi célból történõ egységesítése a mai szánalmas korunk legfõbb célja.
A földünknek egy végtelen, hatékony autópályává kell válnia a kereskedelmi cikkek szállítását
kiszolgálva. Bármit ami ennek útjában kerül, legyen az emberi vagy természeti akadály, meg
kell semmisíteni.
A modernkori rabszolgák embertelen tömege szûkös helyekre van bezsúfolva,
amelyek olyanok, mint a kalitkák, börtönök vagy barlangok. A különbség az, hogy a modern
kori rabszolgák még fizetnek is hogy egy börtöncellában lakhassanak.
„Mert nem az ember, hanem a világ az ami abnormálissá vált. Egy áru elsõ pillantásra
magától értetõdõ, mindennapi dolognak látszik. Elemzése azonban megmutatja, hogy a
valóságban nagyon is szövevényes dolog, tele metafizikai szõrszálhasogatással
és teológiai bogarakkal.” / Karl Marx: A tõke
A határokkal szabdalt és siralmas lakóhelyükön a rabszolgák árucikkeket halmoznak
fel, amelyek a mindenütt jelenlévõ reklámok szerint kezeskednek a boldogságról és a
beteljesülésrõl. Sajnos azonban minél többet halmoznak fel, a boldogság annál tünékenyebb
lesz.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”
Márk 8:36
Az árucikkek, melyek természetüknél fogva ideologikusak, elidegenítik munkájuktól
elõállítóikat, és elszakítják életüktõl fogyasztóikat. Az uralkodó gazdasági rendszerben nem
a kereslet ösztönzi a kínálatot, hanem a kínálat határozza meg a keresletet.
Állandóan visszatérõ igényeket termelnek, amelyeket így a legtöbb ember nélkülözhetetlennek tart: kezdetben a rádiót, késõbb az autót, majd a televíziót, a számítógépet és most a mobiltelefont.
Mindezek a rövid idõ alatt tömegesen forgalomba hozott árucikkek alapjaiban
változtatják meg az emberi kapcsolatokat: arra szolgálnak, hogy embertársaikat elszigeteljék
egymástól, és mindeközben a rendszer domináns üzeneteit is terjesztik:
„Minden amit birtokolunk, cserébe minket fog birtokolni.”
„Egyeseknek méreg, másoknak étek.” / Paracelsus
Az a mód, ahogyan a modern ember eteti magát, még jobban kifejezi hanyatlásának
mértékét. Mivel kevés idõ jut élelmezésének elõkészítésére, arra kényszerül, hogy az
agrokémiai ipar által elõállított gyorsételeket fogyassza. Bevásárlóközpontokban bolyong az
instant termékeket keresgélve, melyeket a hamis bõség társadalma kínál neki. Ám most is,
mint eddig: választása nem más, mint illúzió. Az ételnek mint árucikknek a bõsége csak
bizonyíték lefokozódására és meghamisítására.
Az étel semmi több, mint génmódosított szervezetek, színezékek, tartósító- és növényvédõszerek, hormonok, valamint a modernitás egyéb találmányainak keveréke. Az indíték amögött, ahogyan a rabszolga saját választása szerint eteti magát nem más, mint az azonnali jóllakás, és ez az indítéka a fogyasztás minden más formájának is. Ennek következményei mindenhol nyilvánvalóak.
Ám a nyugati ember csak a többség nyomorának a fényében képes kiváltságos
helyzetét és õrjöngõ fogyasztását élvezni. A következmény: a totalitariánus kereskedelmi
társadalomban a nyomor mindenütt jelenvalóvá lesz. A hamis bõség érmének másik oldala a
szûkösség. Az agrokémiai ipar által elõállított bõséges kínálat ellenére ugyanis egy olyan
rendszerben, ahol a fejlõdés záloga az egyenlõtlenség, az éhségnek sohasem szabad eltûnnie.
„Meggyõzték magukat, hogy az ember, mely minden faj közül a legalávalóbb bûnös, a
teremtés koronája. Minden más teremtmény pusztán azért lett teremtve, hogy ellássa õt táplálékkal, irhával, és hogy általa gyötörtessen és kipusztíttasson.” Isaac B. Singer
Az állítólagos élelembõség másik következménye a „koncentrációs” gyárak
megsokszorozódása, valamint a rabszolgák fenntartása érdekében a fajok tömeges és
kegyetlen kipusztítása. Ez a termelés domináns formájának lényege. Az élet és az emberiség
képtelen szembeszállni a kevesek nyereségvágyával.
„Szomorú arra gondolni, hogy a természet beszél, és az emberiség nem hallgat rá.” V. Hugo
A bolygó erõforrásainak kifosztása, az energia és az árucikkek tömeges elõállítása, a
hivalkodó fogyasztás selejt-termékei bolygónk és a rajta élõ fajok túlélésének lehetõségeit
veszélyeztetik. Ám a brutális kapitalizmust szolgálandó, a növekedésnek folytatódnia kell.
Termelj, termelj, és csak termelj!
Azok pedig, akik szennyeznek, bolygónk megmentõinek köpönyegébe bújnak. Ezek a
multinacionális cégek által támogatott szórakoztatóipari udvari bolondok próbálnak minket
meggyõzni arról, hogy egy kicsiny változtatás a szokásainkban elegendõ lesz arra, hogy a
Földet megmentsük a katasztrófától. Mialatt minket vádolnak, õk tovább szennyezik a
környezetet és lelkeinket.
A korrupt politikusok a reklámszlogen-igénytõl vezetve ezeket a
szánalmas ál-ökológiai nézeteket hajtogatják. A döntéshozók fáradtságot nem sajnálva térnek
ki az elõl, hogy a termelési rendszerben jelentõs változást idézzenek elõ, ami így ezúttal is
felszínes és hamis lesz. Minden marad ugyan úgy, ahogy most van, és ahogyan mindig is volt.
A munka jelentése franciául: travail, mely a latin tri palium-ból ered,
ami három botot jelent, és amely egy kínzóeszköz volt.
Az õrült fogyasztás körforgásában való részvételhez anyagi eszközökre van
szükségünk, amihez dolgoznunk kell, ehhez azonban el kell magunkat adnunk. Az uralkodó
rendszer a munkát mint a legnagyobbra becsült értéket dicsõíti. A rabszolgáknak egyre többet
kell dolgozniuk ahhoz, hogy vásárolhassanak vagy hitelezhessék nyomorult életüket; kiégnek
a munkahelyükön, elpazarolják életadó erejüket, és a legrosszabb megaláztatásokat kell
eltûrniük. Életüket azzal töltik, hogy kevesek javára gyötrelmes feladatokat végezzenek.
A modern munkanélküliség egy félelemben tartó taktikai találmány, mellyel a
rabszolgákat a hatalmi elit nagylelkûségével szembeni örök hálára kényszerítik. Mit tennének,
ha nem kellene elszenvedniük ezt a munkának nevezett kínzást? Megszabadítónak kiáltják ki
ezeket az elidegenítõ tevékenységeket. Micsoda lealacsonyítás, és mekkora szerencsétlenség!
Állandóan az óramutató vagy az ostor alatti nyomástól fenyegetve a rabszolga minden
pillanata a termelés fokozásának szolgálatára lett megtervezve. A munkás saját magától,
munkájának gyümölcsétõl és idejétõl való elszakításának középpontjában a munka
tudományos megszervezése áll. Idejét ehelyett az árucikkek és szolgáltatások automatizált
termelésének rendeli alá. A dolgozó munkáját összetévesztik a gyárak gépsorainak
vagy az irodák számítógépének a munkájával.
A kifizetett idõt immár semmi sem tudja visszahozni. Minden munkásnak ismétlõdõ
kötelességeket írnak elõ, legyen az fizikai vagy szellemi, így a munkásból egy specialista lesz
a saját területén. A munka nemzetközi megosztásának keretében ez a specializáció
világméretû szinten is nyomon követhetõ: Nyugaton tervelik ki, Ázsiában állítják elõ, és
Afrikában halnak bele.
„ A munka szervezete az ember egészét termelékenység-központú viselkedésre
kondicionálja. Amikor elhagyja a gyárat, ettõl még ugyanaz marad a bõre és a feje.”
Christophe Dejours
A modern rabszolgának az is bõven elég lenne, hogy a munkahelyén mûködik
rabszolgaként. De amilyen mértékben a termelési rendszer gyarmatosítja az élet minden
területét, a leigázott ember a szabadidejét is a rendszer által szervezett idõtöltésekben és
szórakozásokban vesztegeti el. Hétköznapjainak egyetlen pillanata sem kerül ki a rendszer
kereteibõl, amely megszállva tartja az egész életet. A mai szolgaság a nap minden egyes
percére kiterjed.
„Az orvosság lassan öl meg.” Plutarkhosz
A modern rabszolgát sújtó új betegségek eredõje a környezet, a levegõ, az
élelmiszerek minõségének általános romlása, a munkakörnyezetbõl származó nyomás,
valamint a társadalom állapota együttvéve.
Szolgasága olyan kór, melynek ellenszerét soha nem fogják felfedezni. Szenvedéseinek végét
csak mostani helyzete alól történõ teljes felszabadulása jelentheti.
A nyugati orvoslás egyetlen gyógymódot ismer a mai rabszolgák betegségeire: a
csonkítást. A kereskedelmi orvoslás igája alatt a betegeket sebészeti beavatkozásoknak,
antibiotikumoknak vagy kemoterápiának vetik alá. A fájdalom eredetének kutatása az egész
társadalmi rendszer elítéléséhez vezetne, ezért csak annak következményeit veszik
figyelembe.
A jelenlegi rendszer, mint minden mást, testünket is puszta árucikként kezeli: a
kereskedelmi orvoslás és a molekuláris biológia ál-tudósainak vizsgálati és kísérleti
tárgyaként. A világ urai minden élõlényre szabadalmat vetnek ki.
Az emberi génállomány DNS-ének teljes feltérképezése is az új hatalmi stratégia
része. A genetikai dekódolás célja nem más, mint az uralom és ellenõrzés kiterjesztése.
Akár sok más dolog, testünk sem a miénk immár.
”Az engedelmességen keresztül a behódolás reflexe fejlõdik ki.” Ismeretlen
A rabszolga életének javarésze kicsúszik kezei közül, mégis kitart, mivel mindig
engedelmeskedett. Az engedelmesség második természetévé vált. Nem tudja miért, csak azt
tudja, muszáj engedelmeskednie. Életét az engedelmesség, termelés és fogyasztás
szentháromsága vezérli. Engedelmeskedik szüleinek, tanítóinak és gazdáinak, a
tulajdonosoknak és a kereskedõknek.
A törvény és a rend erõinek engedelmeskedik, minden
hatalomnak aláveti magát, mivel egyszerûen nem tud jobbat. Semmi sem rémiszti jobban,
mint az engedetlenség, mert az kockázatot, kalandot, változást jelent. Akár a gyermek, aki
szüleit szem elõl tévesztve pánikba esik, a modern rabszolga elveszettnek érzi magát az õt
megteremtõ hatalmi rendszer nélkül. Így hát szüntelenül engedelmeskedik...
A félelem szolgaságba dönt. Kizárólag félelembõl hajolunk meg a világ urai elõtt,
fogadjuk el megalázásból és nyomorúságból álló életünket.
Pedig számunk meghaladja a vezetõ rétegét. Erejüket nem a rendõrség, hanem
beleegyezésünk adja. A bennünket elnyomókkal szembeni gyávaságunkat moralizáló
humanizmussal igazoljuk. A forradalmi erõszak elutasítása azok szellemében gyökeredzik,
akik, bár a rendszerrel szembefordulnak, annak értékrendjét védelmezik.
De amikor a hatalomnak kell megvédenie hegemóniáját, nem riad vissza az erõszaktól.
”Egy igazságtalanul bebörtönzõ kormány alattaz igaz ember helye a börtönben van.”
Henry David Thoreau, A polgári engedetlenségrõl.
Azokat, akik megszöknek a tudati felügyelet elõl, szintén szemmel tartják. Minden
felkelés vagy ellenállási tevékenység terror- vagy bûncselekménynek számít. A szabadság
azok elõjoga, akik a gazdasági érdekeket védelmezik. Ennek következtében az uralkodó
rendszerrel szembeni ellenállás tiltott és titkos. A korlátok állítóinak törvénye az elnyomás.
Az elnyomásban élõ rabszolgák hallgatása a konfliktus létét tagadó politikai-és
médiakampány eredménye.
”Amit korábban Istenért tettünk, azt most pénzért tesszük; vagyis azért,
ami a hatalom és jó lelkiismeret érzésével ajándékoz meg bennünket.”
Nietzsche, „Aurora”
Akár a történelem során elnyomott emberi lényeknek, a modern rabszolgának is
szüksége van misztikára és istenre, ami enyhíti szenvedését és a gonosz támadásait. Az új
isten viszont akinek lelkét adta, az maga a nemlét: Egy darab papír és egy szám, ami a
közmegegyezés szerint mesterséges értékkel bír. Ennek az Istennek a nevében dolgozik, tanul, küzd és adja el magát az ember.
Ennek az Istennek a nevében hagyja el azt, ami számára értékes, és válik bármire hajlandóvá. Hisz abban, hogy minél több pénzzel bír, annál
szabadabb lesz mindenfajta köteléktõl, mintha a birtoklás és a szabadság együtt járnának. A
szabadság aszketizmus, ami önuralomból, tenni vágyásból és tetterõbõl származik. Létezni, és nem birtokolni. Semmilyen körülmények között nem szolgálni és nem engedelmeskedni. Úgy tûnik, a szabadságért olyan szokásokkal kell szakítanunk, amelyekkel senki nem mer
szembeszállni.
Acta est fabula
A jelen kor rabszolgája meg van gyõzõdve róla, hogy a világ mostani rendjének nincs
alternatívája. Beletörõdött ebbe az életbe, mivel úgy hiszi, hogy nem létezik másmilyen.
Éppen ebben rejlik a jelenlegi uralom ereje: Fenntartani azt az illúziót, hogy ez a világot
meghódító rendszer a történelem vége.
Meggyõzte a leigázott osztályt, hogy ez az ideológia az emberiség valódi természete, ezáltal gondolkodásának logikai alapfeltétele. A más világokról történõ álmodozást a média és a hatalmat kézben tartók egységesen bûnként ítélik el. Közben a valóságban a bûnözõ éppen az, aki tudatosan vagy öntudatlanul hozzájárul az uralkodó társadalmi struktúra tébolyodottságához. A jelenlegi rendszer a legnagyobb õrültség, amit el lehet képzelni.
„De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek
nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk.”
Dániel próféta könyve: 3,18
A világ pusztulásának fényében a rendszernek meg kell hódítania a rabszolgák tudatát.
Fiatalon az elnyomás lebeszélés alakjában jelenik meg, amit a rabszolgák elõállítására
használnak fel. El kell felejteniük szolgai körülményeiket, börtöneiket és nyomorúságos
életüket. Az emberek életét nyomon kísérõ képernyõktõl függõ hipnotizált tömegek látványa
mindennek ékes bizonyítéka. Egy pénzbõl, dicsõségbõl és kalandokból álló eltorzított
álomképpel rejtik el örökös elégedetlenségüket.De álmaik ugyanolyan szánalmasak, mint
nyomorúságos életük.
Képzeteket hoznak létre mindenrõl és mindenkirõl. Ezek a képzetek alkotják a modern
társadalom ideológiai üzenetét, egyben szolgálva az egységesítést és a propagandát is.
Ahogy az emberiség kivetkõzik a világából és az életébõl, ezek a képzetek megsokszorozódnak. A gyerekek az elsõdleges célpontjai ezeknek a képzeteknek. Butává kell tenni õket, és meg kell õket fosztani bárminemû megfontolt vagy kritikus gondolkozástól. Mindez a szüleik szomorú bûnrészessége mellett történik, akik megadták magukat a modern kommunikációs gépezetnek.
Õk maguk vásárolják meg azokat az árucikkeket, amik rabszolgává teszik az utódjaikat.
Lemondanak a gyermekeik nevelésében elfoglalt szerepükrõl, és rábízzák õket egy
középszerû, lebutító rendszerre.
Minden korosztályt és társadalmi osztályt ellátnak képzetekkel. A modern rabszolgák
összetévesztik ezeket a képzeteket a kultúrával és néha a mûvészettel is. A piac a
legalapvetõbb impulzusokra alapozza az árucikkek eladását. Mindezért a mai társadalomban
kétszeresen is rabszolgává tett nõk fizetik a legnagyobb árat. A rendszer a fogyasztás puszta
tárgyává teszi õket. A lázadás képét is megfosztották bomlasztó potenciáljától. A képzetek
elõállítása jelenleg a kommunikáció legegyszerûbb és leghatékonyabb formája.
Szerepmodelleket hoz létre, lebutítja a tömegeket, hazudik nekik, és a kielégítetlenség
ábrándját kelti bennük. A képzet segítségével a kapzsi ideológiát újra és újra elterjesztik az emberek között. Célja mindig ugyanaz: ELADNI! Legyen akár szó életstílusról, termékekrõl, viselkedésmintákról, árucikkekrõl, bármirõl, a lényeg az, hogy ELADNI!
Ezek a szerencsétlen rabszolgák szórakoztatják magukat, de a szórakozás csak arra jó,
hogy elvonja a figyelmüket a bajaikról, amik gyötrik õket. A rabszolgák mások kezébe adták
életüket, hogy azok kedvük szerint rendelkezzenek felettük, és közben úgy tesznek, mintha
minderre ráadásul büszkék is lennének. Színlelik az elégedettséget, de ezt senki sem hiszi el,
és még zord tükörképük elõtt állva sem ismerik fel önbecsapásukat. Saját idejüket rabolják
azzal, hogy idiótákat néznek, akik nevetésre, éneklésre, álmodozásra vagy sírásra késztetik
õket.
A sportmédián keresztül a rabszolgák átélhetik a sikert, a kudarcot, az erõfeszítést és a
gyõzelmet, azokat az érzéseket, amiket õk a valóságban többé már nem tapasztalnak. A
televíziók elõtt élik életüket, mintha meg lennének bízva ezzel a feladattal. Miközben az ókori
Róma császárai „kenyérrel és cirkuszi játékokkal” bírták engedelmességre az embereket,
addig manapság a behódolás a szórakoztatáson és az üresség fogyasztásán keresztül valósul meg.
„Azt hisszük, hogy mi uraljuk a szavakat, valójában azonban a szavak uralnak minket.”
Alain Rey
A tudat fölötti uralom abból ered, hogy a társadalmi és gazdasági uralkodó osztályok a
nyelvet rossz célra használták fel. A kommunikációs csatornákat felügyelõ hatalmon lévõ elit
a piaci ideológiákat azokon a rögzített, elfogult és kitalált jelentéseken keresztül terjeszti,
amiket saját maga adott a szavaknak.
A szavak felidézésükkor semlegesek, jelentésük pedig nyilvánvaló. Azonban ha a
hatalom irányítja õket, akkor nagyon eltérõ képet festenek a valóságról.
Ez elsõsorban a beletörõdés és a tehetetlenség nyelve. Ez a passzív elfogadás nyelve,
ami úgy fogadja el a dolgokat, ahogy vannak, és ahogy maradniuk kell. A szavak az élet fölött
uralkodó rendszer inasai, ezért a rendszer nyelvének használata tehetetlenségre ítél minket.
A nyelv ügyének megoldása az emberiség felszabadulásáért vívott küzdelem
középpontjában áll. A nyelv nem az uralkodás egy újabb formája, hanem maga a diktatórikus
pénzsóvár rendszer leigázó tervének szíve.
A radikális változások lehetõségei úgy jönnek létre, hogy az emberek újra megszerzik
maguknak a nyelvet, ezáltal pedig az egymás közötti kommunikáció lehetõségét. Ennek
értelmében a forradalmi és a költõi gondolatok közös cél felé tartanak. A közös forrongás
során számtalan csoport újra és újra felfedezi a beszélt szó erejét. A spontán kreativitás
mindannyiunkban benne van, és az egység erejét testesíti meg.
„A szavazás: lemondás.” Élisée Reclus
Jelenkorunk rabszolgái még mindig azt gondolják, hogy állampolgárok. Azt hiszik,
hogy szabadon választanak, hogy õk döntik el, ki igazgassa ügyeiket. Mintha még lenne
választásuk. Holott már csak a választás illúziójába ringathatják magukat.
Még mindig azt hiszitek, hogy megválaszthatjátok, milyen társadalomban akartok élni? Hogy alapvetõ különbséget jelenthet a választás a szocialista párt vagy a jobboldali néppárt között
Franciaországban, a demokrata és a republikánus párt között az Egyesült Államokban, a
munkáspártiak vagy a konzervatívok között Nagy-Britanniában? Ellenzék nincs, hiszen az
uralkodó politikai pártok egyetértenek a lényegben:
A MAI ÁRUTERMELÕ TÁRSADALOM FENNTARTÁSÁBAN.
Nem kerülhet hatalomra olyan politikai párt, amely
megkérdõjelezné a piac dogmáját. És ezek a pártok rendelkeznek, a média cinkosságára
támaszkodva, a láthatóság monopóliumával. A részletekrõl vitáznak miközben együtt
gondoskodnak arról, hogy a lényeg változatlan maradjon. Csak arról szól a vetélkedésük,
hogy ki foglalja el a posztokat az áruvilág parlamenti demokráciájában.
Ezeket a szánalmas viszálykodásokat közvetíti a média egésze, hogy eltakarja az igazi vitakérdést, arról, hogy miféle társadalomban szeretnénk élni. Látszatok és jelentéktelenségek szorítják háttérbe az eszmék igazi konfliktusát. Mindez távolról sem hasonlít egy demokráciára.
A valódi demokrácia sajátossága mindenekelõtt a polgárok tömeges részvétele a
közösség életének igazgatásában. Ez a demokrácia közvetlen és részvételi alapú. A
leghitelesebb kifejezõdése a népgyûlés és az állandó párbeszéd a közös élet szervezésérõl.
A képviseleti és parlamenti kormányzati forma, amely csak bitorolja a demokrácia nevet, a
polgárok jogát a puszta szavazás jogára korlátozza, vagyis semmivé teszi. Hiszen a
világosszürke és a sötétszürke közötti választás nem igazi választási lehetõség. A parlamenti
helyek túlnyomó többségét a gazdaságon uralkodó osztály foglalja el, akár a jobboldalhoz
tartoznak a képviselõk, akár az úgynevezett szociáldemokrata baloldalhoz.
A HATALMAT NEM MEGHÓDÍTANI KELL, HANEM MEGSEMMISÍTENI!
A hatalom a természeténél fogva zsarnoki, akár király gyakorolja, akár diktátor vagy
megválasztott elnök. A parlamenti „demokrácia” csak abban különbözik, hogy a
rabszolgáknak megadja azt az illúziót, hogy maguk választják Meg a gazdát akit szolgálniuk
kell. A szavazással cinkosaivá válnak a zsarnokságnak, amely elnyomja õket. Nem azért
rabszolgák, mert vannak gazdák, hanem azért vannak gazdák, mert a rabszolgák úgy
döntöttek, hogy rabszolgák maradnak.
„A természet nem alkotott urakat, sem rabszolgákat.
Törvényeket hozni sem akarok, és törvényeknek engedelmeskedni sem.” Denis Diderot
Az uralkodó rendszert az árutermelés ideológiájának mindent átható jelenléte
határozza meg. Ez az ideológia tölti ki az egész teret és az élet minden szféráját. Szüntelenül
ugyanarra szólít fel bennünket:
„Termeljetek, értékesítsetek, fogyasszatok, halmozzatok fel!”
Minden emberi viszonyt puszta kereskedelmi viszonnyá korcsosított, és a bolygónkat is
egyszerûen csak árunak tekinti. A kötelesség, melyet ez a rendszer ránk ró, a szolgai
munkavégzés kötelezettsége. Az egyetlen jog, amelyet elismer, a magántulajdon joga. És az
egyetlen isten, amelyet imád, A PÉNZ.
A láthatóság monopóliuma mindenre kiterjed. Csak az uralkodó ideológiának
megfelelõ emberek és megnyilatkozások válnak láthatóvá. A bírálatokat ezzel a világgal
szemben megfojtja a média áradata, amely meghatározza, hogy mi helyes és mi helytelen, mi
legyen látható és mi láthatatlan.
A mindenre rátelepedõ ideológia, a pénz imádata, a látszás monopóliuma, az egypárti
uralom a többpárti parlamenti rendszer álcája alatt, a látható szembeszegülés hiánya, az
elnyomás minden formája, a rendszer törekvése, hogy a maga képére formálja az embert és a
világot. Ez a mai totalitarizmus igazi arca, amelyet „liberális demokráciának” neveznek, de
most már ideje, hogy a valódi nevén nevezzük: A PÉNZ ÖNKÉNYURALMI RENDSZERE.
Az emberiség, a társadalom, az egész bolygónk ezt az ideológiát szolgálja. A pénz
önkényuralma elérte, amit korábban egyetlen totalitarizmus sem tudott elérni: a saját képére
egységesítette a világot. Többé nincs hová menekülni.
Ahogyan az elnyomás az élet minden területére kiterjed, a lázadás társadalmi háborúvá
válik. Újraélednek a zavargások és elõrejelzik a forradalom eljövetelét.
Az árutermelõ társadalom önkényuralmának megsemmisítése nem vélemények
kérdése. Ez elengedhetetlenül szükséges, hiszen tudjuk, hogy ez a világ pusztulásra van ítélve.
Minthogy a hatalom mindenütt jelen van, mindig és mindenhol harcolni kell ellene.
A nyelv újrafelfedezése, a hétköznapi élet állandó felforgatása, az engedelmesség
megtagadása és az ellenállás döntõ elemei a fennálló rend elleni lázadásnak. Ahhoz azonban, hogy ebbõl a lázadásból forradalom szülessen, közös frontba kell összefogni a személyes ellenállásokat.
Az összes forradalmi erõ egységének megteremtésére kell törekednünk. Ez csak akkor
érhetõ el, ha nem felejtjük el múltbeli kudarcaink okait. Sem a meddõ reformizmus, sem a
totalitárius bürokrácia nem felel meg a szükségleteinknek.
A szervezõdés és a küzdelem új formáit kell megtalálnunk. A munkahelyi önigazgatás
és a települési közvetlen demokrácia az alapja az új szervezõdésnek, amelynek formájában is, tartalmában is hierarchiaellenesnek kell lennie.
A HATALMAT NEM MEGHÓDÍTANI KELL, HANEM MEGSEMMISÍTENI.
„Oh! Híveim, az élet oly rövid (...)
Királyokat tiprunk le, hogyha élünk.”
William Shakespeare
A szöveget írta és elmondta, a filmet összeállította: Jean-François Brient.
A szöveg Jamaicában készült 2007 októberében, a film összeállítása a kolumbiai
Caliban fejezõdött be 2009 májusában.
Ez a film teljes mértékben a szellemi tulajdon, és a szerzõi jogok szféráján kívül
készült eltérített képek és zenék felhasználásával. Teljesen ingyenes, semmilyen módon nem
bocsátható áruba.
A szövege részben is, teljes egészében is szabadon felhasználható. / Fordítás: FöldKelte
http://www.delaservitudemoderne.org/Documents/Modern_Rabszolgasag.pdf
beleegyezésével jöhetett létre. Õk maguk vásárolják meg azokat a fogyasztási cikkeket,
amelyeknek napról napra egyre jobban rabszolgáivá válnak. A rabszolgák olyan elidegenítõ
állásokat szereznek maguknak, amelyeket a hatalom erõltet rá a megszelídített tömegekre.
Õk maguk választják meg uraikat, akiknek engedelmeskednek. Hogy ezt az abszurd tragédiát
végigjátszhassák, beléjük kellett nevelni, hogy elfogadják kizsákmányolásukat és
elidegenedésüket. Íme korunk bizarr modernitása! Hasonlóan az antik világ rabszolgáihoz, a
középkor jobbágyaihoz, az ipari forradalom munkás osztályához,ma egy új, teljes
rabszolgasorban élõ réteg felemelkedésének lehetünk szemtanúi.
A különbség az, hogy a mai kor rabszolgái nincsenek tudatában rabszolgasorsuknak, vagy úgy döntenek, hogy nem vesznek róla tudomást. Nem ismerik fel, hogy egyetlen fegyver létezik a rabszolgasors ellen: a lázadas ! A rabszolgák szó nélkül elfogadják azt a szánalmas életet, amit létrehoztak számukra. Szerencsétlen sorsuk okozója a közöny és a lemondás.
Íme a modern kori rabszolga rémálma, akinek egyetlen törekvése az, hogy egy
hátborzongató haláltáncban elsöpörje az elidegenedés gépezete.
Az elnyomás újraéled, és terjed a megtévesztés,ami elrejti rabszolgasorsunkat.
Felfedni az igazságot teljes valójában, és nem úgy, ahogy a hatalom megjeleníti,ez a valódi
felforgatás.
Csak az igazság forradalmi.
« Urbanizáció – „várostervezés”- a kapitalista módszer ahogy tönkretesszük a természetes és az emberi környezetet. A teljes uralom átvételéhez közelítõ logikus fejlõdésben a kapitalizmus átalakíthatja, és át is kell, hogy alakítsa az egész világot a saját, egyéni képére. » / Látvány Társaság, Guy Debord
Ahogy rabszolgák építik a saját világukat az elidegenedett munkájukkal, a világ képe
úgy változik át egy börtönné, aminek kénytelenek lesznek lakói lenni. Egy íztelen és
illatmentes világé, a nyomorúság házáé, ahol a termelés a legfontosabb.
Ez a világkép olyan, mint egy folytonos építkezés, semmi sem állandó benne.
Környezetünk állandó változása okozza az általános emlékezetvesztést és bizonytalanságot az emberekben, amivel együtt kell élnünk. A rendszer célja az, hogy mindent a saját képére
formáljon: A világ minden nap egyre mocskosabb és hangosabb lesz, akár egy gyárüzem.
Minden talpalatnyi föld ezen a világon vagy egy állam vagy egy magánszemély
tulajdonához tartozik. A föld kisajátítása, amit a társadalmunktól lopnak el, nyilvánvalóvá
teszi falainkat, kerítéseinket, korlátainkat és határainkat, amik körül vesznek minket.
Ezek a szétszakadás látható jelei, annak, ami mindent tönkretesz.
Ételeink kereskedelmi célból történõ egységesítése a mai szánalmas korunk legfõbb célja.
A földünknek egy végtelen, hatékony autópályává kell válnia a kereskedelmi cikkek szállítását
kiszolgálva. Bármit ami ennek útjában kerül, legyen az emberi vagy természeti akadály, meg
kell semmisíteni.
A modernkori rabszolgák embertelen tömege szûkös helyekre van bezsúfolva,
amelyek olyanok, mint a kalitkák, börtönök vagy barlangok. A különbség az, hogy a modern
kori rabszolgák még fizetnek is hogy egy börtöncellában lakhassanak.
„Mert nem az ember, hanem a világ az ami abnormálissá vált. Egy áru elsõ pillantásra
magától értetõdõ, mindennapi dolognak látszik. Elemzése azonban megmutatja, hogy a
valóságban nagyon is szövevényes dolog, tele metafizikai szõrszálhasogatással
és teológiai bogarakkal.” / Karl Marx: A tõke
A határokkal szabdalt és siralmas lakóhelyükön a rabszolgák árucikkeket halmoznak
fel, amelyek a mindenütt jelenlévõ reklámok szerint kezeskednek a boldogságról és a
beteljesülésrõl. Sajnos azonban minél többet halmoznak fel, a boldogság annál tünékenyebb
lesz.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”
Márk 8:36
Az árucikkek, melyek természetüknél fogva ideologikusak, elidegenítik munkájuktól
elõállítóikat, és elszakítják életüktõl fogyasztóikat. Az uralkodó gazdasági rendszerben nem
a kereslet ösztönzi a kínálatot, hanem a kínálat határozza meg a keresletet.
Állandóan visszatérõ igényeket termelnek, amelyeket így a legtöbb ember nélkülözhetetlennek tart: kezdetben a rádiót, késõbb az autót, majd a televíziót, a számítógépet és most a mobiltelefont.
Mindezek a rövid idõ alatt tömegesen forgalomba hozott árucikkek alapjaiban
változtatják meg az emberi kapcsolatokat: arra szolgálnak, hogy embertársaikat elszigeteljék
egymástól, és mindeközben a rendszer domináns üzeneteit is terjesztik:
„Minden amit birtokolunk, cserébe minket fog birtokolni.”
„Egyeseknek méreg, másoknak étek.” / Paracelsus
Az a mód, ahogyan a modern ember eteti magát, még jobban kifejezi hanyatlásának
mértékét. Mivel kevés idõ jut élelmezésének elõkészítésére, arra kényszerül, hogy az
agrokémiai ipar által elõállított gyorsételeket fogyassza. Bevásárlóközpontokban bolyong az
instant termékeket keresgélve, melyeket a hamis bõség társadalma kínál neki. Ám most is,
mint eddig: választása nem más, mint illúzió. Az ételnek mint árucikknek a bõsége csak
bizonyíték lefokozódására és meghamisítására.
Az étel semmi több, mint génmódosított szervezetek, színezékek, tartósító- és növényvédõszerek, hormonok, valamint a modernitás egyéb találmányainak keveréke. Az indíték amögött, ahogyan a rabszolga saját választása szerint eteti magát nem más, mint az azonnali jóllakás, és ez az indítéka a fogyasztás minden más formájának is. Ennek következményei mindenhol nyilvánvalóak.
Ám a nyugati ember csak a többség nyomorának a fényében képes kiváltságos
helyzetét és õrjöngõ fogyasztását élvezni. A következmény: a totalitariánus kereskedelmi
társadalomban a nyomor mindenütt jelenvalóvá lesz. A hamis bõség érmének másik oldala a
szûkösség. Az agrokémiai ipar által elõállított bõséges kínálat ellenére ugyanis egy olyan
rendszerben, ahol a fejlõdés záloga az egyenlõtlenség, az éhségnek sohasem szabad eltûnnie.
„Meggyõzték magukat, hogy az ember, mely minden faj közül a legalávalóbb bûnös, a
teremtés koronája. Minden más teremtmény pusztán azért lett teremtve, hogy ellássa õt táplálékkal, irhával, és hogy általa gyötörtessen és kipusztíttasson.” Isaac B. Singer
Az állítólagos élelembõség másik következménye a „koncentrációs” gyárak
megsokszorozódása, valamint a rabszolgák fenntartása érdekében a fajok tömeges és
kegyetlen kipusztítása. Ez a termelés domináns formájának lényege. Az élet és az emberiség
képtelen szembeszállni a kevesek nyereségvágyával.
„Szomorú arra gondolni, hogy a természet beszél, és az emberiség nem hallgat rá.” V. Hugo
A bolygó erõforrásainak kifosztása, az energia és az árucikkek tömeges elõállítása, a
hivalkodó fogyasztás selejt-termékei bolygónk és a rajta élõ fajok túlélésének lehetõségeit
veszélyeztetik. Ám a brutális kapitalizmust szolgálandó, a növekedésnek folytatódnia kell.
Termelj, termelj, és csak termelj!
Azok pedig, akik szennyeznek, bolygónk megmentõinek köpönyegébe bújnak. Ezek a
multinacionális cégek által támogatott szórakoztatóipari udvari bolondok próbálnak minket
meggyõzni arról, hogy egy kicsiny változtatás a szokásainkban elegendõ lesz arra, hogy a
Földet megmentsük a katasztrófától. Mialatt minket vádolnak, õk tovább szennyezik a
környezetet és lelkeinket.
A korrupt politikusok a reklámszlogen-igénytõl vezetve ezeket a
szánalmas ál-ökológiai nézeteket hajtogatják. A döntéshozók fáradtságot nem sajnálva térnek
ki az elõl, hogy a termelési rendszerben jelentõs változást idézzenek elõ, ami így ezúttal is
felszínes és hamis lesz. Minden marad ugyan úgy, ahogy most van, és ahogyan mindig is volt.
A munka jelentése franciául: travail, mely a latin tri palium-ból ered,
ami három botot jelent, és amely egy kínzóeszköz volt.
Az õrült fogyasztás körforgásában való részvételhez anyagi eszközökre van
szükségünk, amihez dolgoznunk kell, ehhez azonban el kell magunkat adnunk. Az uralkodó
rendszer a munkát mint a legnagyobbra becsült értéket dicsõíti. A rabszolgáknak egyre többet
kell dolgozniuk ahhoz, hogy vásárolhassanak vagy hitelezhessék nyomorult életüket; kiégnek
a munkahelyükön, elpazarolják életadó erejüket, és a legrosszabb megaláztatásokat kell
eltûrniük. Életüket azzal töltik, hogy kevesek javára gyötrelmes feladatokat végezzenek.
A modern munkanélküliség egy félelemben tartó taktikai találmány, mellyel a
rabszolgákat a hatalmi elit nagylelkûségével szembeni örök hálára kényszerítik. Mit tennének,
ha nem kellene elszenvedniük ezt a munkának nevezett kínzást? Megszabadítónak kiáltják ki
ezeket az elidegenítõ tevékenységeket. Micsoda lealacsonyítás, és mekkora szerencsétlenség!
Állandóan az óramutató vagy az ostor alatti nyomástól fenyegetve a rabszolga minden
pillanata a termelés fokozásának szolgálatára lett megtervezve. A munkás saját magától,
munkájának gyümölcsétõl és idejétõl való elszakításának középpontjában a munka
tudományos megszervezése áll. Idejét ehelyett az árucikkek és szolgáltatások automatizált
termelésének rendeli alá. A dolgozó munkáját összetévesztik a gyárak gépsorainak
vagy az irodák számítógépének a munkájával.
A kifizetett idõt immár semmi sem tudja visszahozni. Minden munkásnak ismétlõdõ
kötelességeket írnak elõ, legyen az fizikai vagy szellemi, így a munkásból egy specialista lesz
a saját területén. A munka nemzetközi megosztásának keretében ez a specializáció
világméretû szinten is nyomon követhetõ: Nyugaton tervelik ki, Ázsiában állítják elõ, és
Afrikában halnak bele.
„ A munka szervezete az ember egészét termelékenység-központú viselkedésre
kondicionálja. Amikor elhagyja a gyárat, ettõl még ugyanaz marad a bõre és a feje.”
Christophe Dejours
A modern rabszolgának az is bõven elég lenne, hogy a munkahelyén mûködik
rabszolgaként. De amilyen mértékben a termelési rendszer gyarmatosítja az élet minden
területét, a leigázott ember a szabadidejét is a rendszer által szervezett idõtöltésekben és
szórakozásokban vesztegeti el. Hétköznapjainak egyetlen pillanata sem kerül ki a rendszer
kereteibõl, amely megszállva tartja az egész életet. A mai szolgaság a nap minden egyes
percére kiterjed.
„Az orvosság lassan öl meg.” Plutarkhosz
A modern rabszolgát sújtó új betegségek eredõje a környezet, a levegõ, az
élelmiszerek minõségének általános romlása, a munkakörnyezetbõl származó nyomás,
valamint a társadalom állapota együttvéve.
Szolgasága olyan kór, melynek ellenszerét soha nem fogják felfedezni. Szenvedéseinek végét
csak mostani helyzete alól történõ teljes felszabadulása jelentheti.
A nyugati orvoslás egyetlen gyógymódot ismer a mai rabszolgák betegségeire: a
csonkítást. A kereskedelmi orvoslás igája alatt a betegeket sebészeti beavatkozásoknak,
antibiotikumoknak vagy kemoterápiának vetik alá. A fájdalom eredetének kutatása az egész
társadalmi rendszer elítéléséhez vezetne, ezért csak annak következményeit veszik
figyelembe.
A jelenlegi rendszer, mint minden mást, testünket is puszta árucikként kezeli: a
kereskedelmi orvoslás és a molekuláris biológia ál-tudósainak vizsgálati és kísérleti
tárgyaként. A világ urai minden élõlényre szabadalmat vetnek ki.
Az emberi génállomány DNS-ének teljes feltérképezése is az új hatalmi stratégia
része. A genetikai dekódolás célja nem más, mint az uralom és ellenõrzés kiterjesztése.
Akár sok más dolog, testünk sem a miénk immár.
”Az engedelmességen keresztül a behódolás reflexe fejlõdik ki.” Ismeretlen
A rabszolga életének javarésze kicsúszik kezei közül, mégis kitart, mivel mindig
engedelmeskedett. Az engedelmesség második természetévé vált. Nem tudja miért, csak azt
tudja, muszáj engedelmeskednie. Életét az engedelmesség, termelés és fogyasztás
szentháromsága vezérli. Engedelmeskedik szüleinek, tanítóinak és gazdáinak, a
tulajdonosoknak és a kereskedõknek.
A törvény és a rend erõinek engedelmeskedik, minden
hatalomnak aláveti magát, mivel egyszerûen nem tud jobbat. Semmi sem rémiszti jobban,
mint az engedetlenség, mert az kockázatot, kalandot, változást jelent. Akár a gyermek, aki
szüleit szem elõl tévesztve pánikba esik, a modern rabszolga elveszettnek érzi magát az õt
megteremtõ hatalmi rendszer nélkül. Így hát szüntelenül engedelmeskedik...
A félelem szolgaságba dönt. Kizárólag félelembõl hajolunk meg a világ urai elõtt,
fogadjuk el megalázásból és nyomorúságból álló életünket.
Pedig számunk meghaladja a vezetõ rétegét. Erejüket nem a rendõrség, hanem
beleegyezésünk adja. A bennünket elnyomókkal szembeni gyávaságunkat moralizáló
humanizmussal igazoljuk. A forradalmi erõszak elutasítása azok szellemében gyökeredzik,
akik, bár a rendszerrel szembefordulnak, annak értékrendjét védelmezik.
De amikor a hatalomnak kell megvédenie hegemóniáját, nem riad vissza az erõszaktól.
”Egy igazságtalanul bebörtönzõ kormány alattaz igaz ember helye a börtönben van.”
Henry David Thoreau, A polgári engedetlenségrõl.
Azokat, akik megszöknek a tudati felügyelet elõl, szintén szemmel tartják. Minden
felkelés vagy ellenállási tevékenység terror- vagy bûncselekménynek számít. A szabadság
azok elõjoga, akik a gazdasági érdekeket védelmezik. Ennek következtében az uralkodó
rendszerrel szembeni ellenállás tiltott és titkos. A korlátok állítóinak törvénye az elnyomás.
Az elnyomásban élõ rabszolgák hallgatása a konfliktus létét tagadó politikai-és
médiakampány eredménye.
”Amit korábban Istenért tettünk, azt most pénzért tesszük; vagyis azért,
ami a hatalom és jó lelkiismeret érzésével ajándékoz meg bennünket.”
Nietzsche, „Aurora”
Akár a történelem során elnyomott emberi lényeknek, a modern rabszolgának is
szüksége van misztikára és istenre, ami enyhíti szenvedését és a gonosz támadásait. Az új
isten viszont akinek lelkét adta, az maga a nemlét: Egy darab papír és egy szám, ami a
közmegegyezés szerint mesterséges értékkel bír. Ennek az Istennek a nevében dolgozik, tanul, küzd és adja el magát az ember.
Ennek az Istennek a nevében hagyja el azt, ami számára értékes, és válik bármire hajlandóvá. Hisz abban, hogy minél több pénzzel bír, annál
szabadabb lesz mindenfajta köteléktõl, mintha a birtoklás és a szabadság együtt járnának. A
szabadság aszketizmus, ami önuralomból, tenni vágyásból és tetterõbõl származik. Létezni, és nem birtokolni. Semmilyen körülmények között nem szolgálni és nem engedelmeskedni. Úgy tûnik, a szabadságért olyan szokásokkal kell szakítanunk, amelyekkel senki nem mer
szembeszállni.
Acta est fabula
A jelen kor rabszolgája meg van gyõzõdve róla, hogy a világ mostani rendjének nincs
alternatívája. Beletörõdött ebbe az életbe, mivel úgy hiszi, hogy nem létezik másmilyen.
Éppen ebben rejlik a jelenlegi uralom ereje: Fenntartani azt az illúziót, hogy ez a világot
meghódító rendszer a történelem vége.
Meggyõzte a leigázott osztályt, hogy ez az ideológia az emberiség valódi természete, ezáltal gondolkodásának logikai alapfeltétele. A más világokról történõ álmodozást a média és a hatalmat kézben tartók egységesen bûnként ítélik el. Közben a valóságban a bûnözõ éppen az, aki tudatosan vagy öntudatlanul hozzájárul az uralkodó társadalmi struktúra tébolyodottságához. A jelenlegi rendszer a legnagyobb õrültség, amit el lehet képzelni.
„De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek
nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádjuk.”
Dániel próféta könyve: 3,18
A világ pusztulásának fényében a rendszernek meg kell hódítania a rabszolgák tudatát.
Fiatalon az elnyomás lebeszélés alakjában jelenik meg, amit a rabszolgák elõállítására
használnak fel. El kell felejteniük szolgai körülményeiket, börtöneiket és nyomorúságos
életüket. Az emberek életét nyomon kísérõ képernyõktõl függõ hipnotizált tömegek látványa
mindennek ékes bizonyítéka. Egy pénzbõl, dicsõségbõl és kalandokból álló eltorzított
álomképpel rejtik el örökös elégedetlenségüket.De álmaik ugyanolyan szánalmasak, mint
nyomorúságos életük.
Képzeteket hoznak létre mindenrõl és mindenkirõl. Ezek a képzetek alkotják a modern
társadalom ideológiai üzenetét, egyben szolgálva az egységesítést és a propagandát is.
Ahogy az emberiség kivetkõzik a világából és az életébõl, ezek a képzetek megsokszorozódnak. A gyerekek az elsõdleges célpontjai ezeknek a képzeteknek. Butává kell tenni õket, és meg kell õket fosztani bárminemû megfontolt vagy kritikus gondolkozástól. Mindez a szüleik szomorú bûnrészessége mellett történik, akik megadták magukat a modern kommunikációs gépezetnek.
Õk maguk vásárolják meg azokat az árucikkeket, amik rabszolgává teszik az utódjaikat.
Lemondanak a gyermekeik nevelésében elfoglalt szerepükrõl, és rábízzák õket egy
középszerû, lebutító rendszerre.
Minden korosztályt és társadalmi osztályt ellátnak képzetekkel. A modern rabszolgák
összetévesztik ezeket a képzeteket a kultúrával és néha a mûvészettel is. A piac a
legalapvetõbb impulzusokra alapozza az árucikkek eladását. Mindezért a mai társadalomban
kétszeresen is rabszolgává tett nõk fizetik a legnagyobb árat. A rendszer a fogyasztás puszta
tárgyává teszi õket. A lázadás képét is megfosztották bomlasztó potenciáljától. A képzetek
elõállítása jelenleg a kommunikáció legegyszerûbb és leghatékonyabb formája.
Szerepmodelleket hoz létre, lebutítja a tömegeket, hazudik nekik, és a kielégítetlenség
ábrándját kelti bennük. A képzet segítségével a kapzsi ideológiát újra és újra elterjesztik az emberek között. Célja mindig ugyanaz: ELADNI! Legyen akár szó életstílusról, termékekrõl, viselkedésmintákról, árucikkekrõl, bármirõl, a lényeg az, hogy ELADNI!
Ezek a szerencsétlen rabszolgák szórakoztatják magukat, de a szórakozás csak arra jó,
hogy elvonja a figyelmüket a bajaikról, amik gyötrik õket. A rabszolgák mások kezébe adták
életüket, hogy azok kedvük szerint rendelkezzenek felettük, és közben úgy tesznek, mintha
minderre ráadásul büszkék is lennének. Színlelik az elégedettséget, de ezt senki sem hiszi el,
és még zord tükörképük elõtt állva sem ismerik fel önbecsapásukat. Saját idejüket rabolják
azzal, hogy idiótákat néznek, akik nevetésre, éneklésre, álmodozásra vagy sírásra késztetik
õket.
A sportmédián keresztül a rabszolgák átélhetik a sikert, a kudarcot, az erõfeszítést és a
gyõzelmet, azokat az érzéseket, amiket õk a valóságban többé már nem tapasztalnak. A
televíziók elõtt élik életüket, mintha meg lennének bízva ezzel a feladattal. Miközben az ókori
Róma császárai „kenyérrel és cirkuszi játékokkal” bírták engedelmességre az embereket,
addig manapság a behódolás a szórakoztatáson és az üresség fogyasztásán keresztül valósul meg.
„Azt hisszük, hogy mi uraljuk a szavakat, valójában azonban a szavak uralnak minket.”
Alain Rey
A tudat fölötti uralom abból ered, hogy a társadalmi és gazdasági uralkodó osztályok a
nyelvet rossz célra használták fel. A kommunikációs csatornákat felügyelõ hatalmon lévõ elit
a piaci ideológiákat azokon a rögzített, elfogult és kitalált jelentéseken keresztül terjeszti,
amiket saját maga adott a szavaknak.
A szavak felidézésükkor semlegesek, jelentésük pedig nyilvánvaló. Azonban ha a
hatalom irányítja õket, akkor nagyon eltérõ képet festenek a valóságról.
Ez elsõsorban a beletörõdés és a tehetetlenség nyelve. Ez a passzív elfogadás nyelve,
ami úgy fogadja el a dolgokat, ahogy vannak, és ahogy maradniuk kell. A szavak az élet fölött
uralkodó rendszer inasai, ezért a rendszer nyelvének használata tehetetlenségre ítél minket.
A nyelv ügyének megoldása az emberiség felszabadulásáért vívott küzdelem
középpontjában áll. A nyelv nem az uralkodás egy újabb formája, hanem maga a diktatórikus
pénzsóvár rendszer leigázó tervének szíve.
A radikális változások lehetõségei úgy jönnek létre, hogy az emberek újra megszerzik
maguknak a nyelvet, ezáltal pedig az egymás közötti kommunikáció lehetõségét. Ennek
értelmében a forradalmi és a költõi gondolatok közös cél felé tartanak. A közös forrongás
során számtalan csoport újra és újra felfedezi a beszélt szó erejét. A spontán kreativitás
mindannyiunkban benne van, és az egység erejét testesíti meg.
„A szavazás: lemondás.” Élisée Reclus
Jelenkorunk rabszolgái még mindig azt gondolják, hogy állampolgárok. Azt hiszik,
hogy szabadon választanak, hogy õk döntik el, ki igazgassa ügyeiket. Mintha még lenne
választásuk. Holott már csak a választás illúziójába ringathatják magukat.
Még mindig azt hiszitek, hogy megválaszthatjátok, milyen társadalomban akartok élni? Hogy alapvetõ különbséget jelenthet a választás a szocialista párt vagy a jobboldali néppárt között
Franciaországban, a demokrata és a republikánus párt között az Egyesült Államokban, a
munkáspártiak vagy a konzervatívok között Nagy-Britanniában? Ellenzék nincs, hiszen az
uralkodó politikai pártok egyetértenek a lényegben:
A MAI ÁRUTERMELÕ TÁRSADALOM FENNTARTÁSÁBAN.
Nem kerülhet hatalomra olyan politikai párt, amely
megkérdõjelezné a piac dogmáját. És ezek a pártok rendelkeznek, a média cinkosságára
támaszkodva, a láthatóság monopóliumával. A részletekrõl vitáznak miközben együtt
gondoskodnak arról, hogy a lényeg változatlan maradjon. Csak arról szól a vetélkedésük,
hogy ki foglalja el a posztokat az áruvilág parlamenti demokráciájában.
Ezeket a szánalmas viszálykodásokat közvetíti a média egésze, hogy eltakarja az igazi vitakérdést, arról, hogy miféle társadalomban szeretnénk élni. Látszatok és jelentéktelenségek szorítják háttérbe az eszmék igazi konfliktusát. Mindez távolról sem hasonlít egy demokráciára.
A valódi demokrácia sajátossága mindenekelõtt a polgárok tömeges részvétele a
közösség életének igazgatásában. Ez a demokrácia közvetlen és részvételi alapú. A
leghitelesebb kifejezõdése a népgyûlés és az állandó párbeszéd a közös élet szervezésérõl.
A képviseleti és parlamenti kormányzati forma, amely csak bitorolja a demokrácia nevet, a
polgárok jogát a puszta szavazás jogára korlátozza, vagyis semmivé teszi. Hiszen a
világosszürke és a sötétszürke közötti választás nem igazi választási lehetõség. A parlamenti
helyek túlnyomó többségét a gazdaságon uralkodó osztály foglalja el, akár a jobboldalhoz
tartoznak a képviselõk, akár az úgynevezett szociáldemokrata baloldalhoz.
A HATALMAT NEM MEGHÓDÍTANI KELL, HANEM MEGSEMMISÍTENI!
A hatalom a természeténél fogva zsarnoki, akár király gyakorolja, akár diktátor vagy
megválasztott elnök. A parlamenti „demokrácia” csak abban különbözik, hogy a
rabszolgáknak megadja azt az illúziót, hogy maguk választják Meg a gazdát akit szolgálniuk
kell. A szavazással cinkosaivá válnak a zsarnokságnak, amely elnyomja õket. Nem azért
rabszolgák, mert vannak gazdák, hanem azért vannak gazdák, mert a rabszolgák úgy
döntöttek, hogy rabszolgák maradnak.
„A természet nem alkotott urakat, sem rabszolgákat.
Törvényeket hozni sem akarok, és törvényeknek engedelmeskedni sem.” Denis Diderot
Az uralkodó rendszert az árutermelés ideológiájának mindent átható jelenléte
határozza meg. Ez az ideológia tölti ki az egész teret és az élet minden szféráját. Szüntelenül
ugyanarra szólít fel bennünket:
„Termeljetek, értékesítsetek, fogyasszatok, halmozzatok fel!”
Minden emberi viszonyt puszta kereskedelmi viszonnyá korcsosított, és a bolygónkat is
egyszerûen csak árunak tekinti. A kötelesség, melyet ez a rendszer ránk ró, a szolgai
munkavégzés kötelezettsége. Az egyetlen jog, amelyet elismer, a magántulajdon joga. És az
egyetlen isten, amelyet imád, A PÉNZ.
A láthatóság monopóliuma mindenre kiterjed. Csak az uralkodó ideológiának
megfelelõ emberek és megnyilatkozások válnak láthatóvá. A bírálatokat ezzel a világgal
szemben megfojtja a média áradata, amely meghatározza, hogy mi helyes és mi helytelen, mi
legyen látható és mi láthatatlan.
A mindenre rátelepedõ ideológia, a pénz imádata, a látszás monopóliuma, az egypárti
uralom a többpárti parlamenti rendszer álcája alatt, a látható szembeszegülés hiánya, az
elnyomás minden formája, a rendszer törekvése, hogy a maga képére formálja az embert és a
világot. Ez a mai totalitarizmus igazi arca, amelyet „liberális demokráciának” neveznek, de
most már ideje, hogy a valódi nevén nevezzük: A PÉNZ ÖNKÉNYURALMI RENDSZERE.
Az emberiség, a társadalom, az egész bolygónk ezt az ideológiát szolgálja. A pénz
önkényuralma elérte, amit korábban egyetlen totalitarizmus sem tudott elérni: a saját képére
egységesítette a világot. Többé nincs hová menekülni.
Ahogyan az elnyomás az élet minden területére kiterjed, a lázadás társadalmi háborúvá
válik. Újraélednek a zavargások és elõrejelzik a forradalom eljövetelét.
Az árutermelõ társadalom önkényuralmának megsemmisítése nem vélemények
kérdése. Ez elengedhetetlenül szükséges, hiszen tudjuk, hogy ez a világ pusztulásra van ítélve.
Minthogy a hatalom mindenütt jelen van, mindig és mindenhol harcolni kell ellene.
A nyelv újrafelfedezése, a hétköznapi élet állandó felforgatása, az engedelmesség
megtagadása és az ellenállás döntõ elemei a fennálló rend elleni lázadásnak. Ahhoz azonban, hogy ebbõl a lázadásból forradalom szülessen, közös frontba kell összefogni a személyes ellenállásokat.
Az összes forradalmi erõ egységének megteremtésére kell törekednünk. Ez csak akkor
érhetõ el, ha nem felejtjük el múltbeli kudarcaink okait. Sem a meddõ reformizmus, sem a
totalitárius bürokrácia nem felel meg a szükségleteinknek.
A szervezõdés és a küzdelem új formáit kell megtalálnunk. A munkahelyi önigazgatás
és a települési közvetlen demokrácia az alapja az új szervezõdésnek, amelynek formájában is, tartalmában is hierarchiaellenesnek kell lennie.
A HATALMAT NEM MEGHÓDÍTANI KELL, HANEM MEGSEMMISÍTENI.
„Oh! Híveim, az élet oly rövid (...)
Királyokat tiprunk le, hogyha élünk.”
William Shakespeare
A szöveget írta és elmondta, a filmet összeállította: Jean-François Brient.
A szöveg Jamaicában készült 2007 októberében, a film összeállítása a kolumbiai
Caliban fejezõdött be 2009 májusában.
Ez a film teljes mértékben a szellemi tulajdon, és a szerzõi jogok szféráján kívül
készült eltérített képek és zenék felhasználásával. Teljesen ingyenes, semmilyen módon nem
bocsátható áruba.
A szövege részben is, teljes egészében is szabadon felhasználható. / Fordítás: FöldKelte
http://www.delaservitudemoderne.org/Documents/Modern_Rabszolgasag.pdf
Minden hatalom a néptől van,
a nép ellen nem lehet egy hatalmat sem használni.
Nem a Debreceni Közlekedési Vállalat dirigál neked, hanem te neki.
A Debreceni Közlekedési Vállalat nem tilthatja meg, hogy te igyál vizet.
Nem alázatosan kéred, hogy ezt ne tegye veled, hanem széttéped a bilincseket.
a nép ellen nem lehet egy hatalmat sem használni.
Nem a Debreceni Közlekedési Vállalat dirigál neked, hanem te neki.
A Debreceni Közlekedési Vállalat nem tilthatja meg, hogy te igyál vizet.
Nem alázatosan kéred, hogy ezt ne tegye veled, hanem széttéped a bilincseket.
ÍGY LÁZADTOK TI IS
BARTUS LÁSZLÓ
BARTUS LÁSZLÓ
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/27/3000_forintra_buntettek_
https://nepszava.us/blogs/news/106012486-bartus-laszlo-igy-lazadtok-ti
https://nepszava.us/blogs/news/106012486-bartus-laszlo-igy-lazadtok-ti
Először megörültem, amikor megláttam, hogy a debreceniek végigisszák az 1-es villamos vonalát. Azt gondoltam, mégiscsak van kurázsi, jellem, gerinc ebben a népben. Mégiscsak jó helyre születtem. Minden elismerés, le a kalappal, így kell ezt csinálni! Már kezdtem előkeresni a bő gatyámat, a szentkoronás sörnyitómat és a Nagy-Magyarország térképet, amikor elolvastam, hogyan képzelik ezt.
Azt találták ki, hogy "utazzunk el a Nagyerdőre a Kossuth térről és útközben minden megállónál leszállva a villamos mellett igyunk vizet . Majd szálljunk vissza és utazzunk tovább. (Így nem tudnak büntetni az ellenőrök, mivel a villamos mellett iszunk). Így hívjuk fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a jelenlegi szabályozás életszerűtlen". Azt a ravasz mindenit! Hol van ettől az okos lány, aki hozott is, meg nem is! Ez ám a csavaros magyar észjárás.
Mit lehet erre mondani? Ezek jöttek be a Vereckei-hágón? Ezek nyilaztak hátrafelé? Mitől lett ilyen gyáva ez a népség? Nem láttak még tiltakozást a tévében? Ez a tiltakozás, hogy föl-le ugrálnak a villamosról, minden megállóban isznak vizet, majd visszaszállnak? Hát még a Vasas is ki merte ejteni a Felcsútot, kisvonatoztak, és nem kerültek Recskre.
Mi ebben a tiltakozás? A rendelet pontosan ezt írja elő. Ez nem tiltakozás, hanem meghunyászkodás, az embertelen rendelet elfogadása.
Minden hatalom a néptől van, a nép ellen nem lehet egy hatalmat sem használni. Nem a Debreceni Közlekedési Vállalat dirigál neked, hanem te neki. A Debreceni Közlekedési Vállalat nem tilthatja meg, hogy te igyál vizet. Nem alázatosan kéred, hogy ezt ne tegye veled, hanem széttéped a bilincseket.
Nem neked kell félned, hanem nekik. Aki fél attól, hogy megbüntetik, s nem vállalja, hogy leszállítják, leteperik, megverik, börtönbe csukják, tíz évet lehúz, ha kell, de ezt nem tűri, az ne menjen oda égetni és lejáratni minden egészéges lelkű embert. Aki gyáva, az maradjon otthon, bújjon be a takarója alá, aztán ott remegjen, mint a kocsonya.
Hát kiröhögnek benneteket, emberek. Ha nem kell inni, akkor is isztok? Már a fületeken jön ki a víz, de még leszálltok a következő állomásnál is inni? Én ha ilyen embereket látnék, kipróbálnám, mennyire jellemtelenek. Azt csinálnám, hogy kiadnék egy újabb rendeletet, hogy aki leszállt inni, az csak a következő állomáson szállhat vissza. Megnézném, hányan hajlandók végrehajtani. Ha több, mint a fele, akkor a Kertész Ákos hazaköltözhet, és megkapja a magyar antropológiai tanszéket.
Attól tartok, lennének. Pszichológiai teszt, hogy meddig lehet megalázni embereket, hol van az emberi szolgalelkűség határa. Ezek az emberek képesek lennének arra, hogy egyik állomástól a másikig szaladjanak, lötyögő vízzel a hasukban, miközben azt gondolnák, hogy ők most ellenállók. Egek szent Mariskája el ne hagyj! Ezekhez képest a csiga egy dinoszaurusz gerincével rendelkező főemlős.
S még hozzáteszik: "FONTOS! Nem akarunk szabályt szegni, nem célunk, hogy egy csomó büntetést begyűjtsünk! Ezért fontos, hogy mindenki a villamosról leszállva igyon!" A tiltakozók úgy tiltakoznak, hogy közben arra buzdítanak, hogy tartsa be mindenki azt a szabályt ami ellen tiltakoznak.
A lázadó rabszolgák úgy tiltakoznak, hogy tízszer annyi munkát végeznek el, jelentkeznek az ostorcsapásokért, hogy ne vegyék el a rabszolgatartók örömét, a végén felkeresik a vérebeket is, hogy beléjük harapjanak. Így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy "életszerűtlen" a velük szembeni bánásmód.
Nehogy begyűjtsetek egy büntetést is föld okosai. Egyetlen mentségetek, hogy ezt nem nevezitek "polgári engedetlenségnek", de lehetséges, hogy csak nem jutott eszetekbe. Az akció mindenesetre arra jó, hogy rávilágítson Pilz Olivér kolléga felhívására, amikor a nyomorult egyórás "polgári engedetlenségnél" felszólította a tanárokat, hogy addig is szedjenek szemetet az iskola udvarán. Én beletömtem volna a szemetet Pilz zsebébe. Ne velem hízlegjen és üzengessen, hogy "alásszolgája".
Hölgyeim és Uraim! Ha gyáva szarok vagyunk, akkor valljuk be. Ez van. Mondjuk meg, hogy gyáva szar emberek vagyunk, köpjünk fel a magasba, álljunk alá, aztán menjünk haza. De ne égessük magunkat és egymást. Igyunk meg öt liter vizet, és zárjuk magunkra a WC-ajtót. Esetleg a bátrabbak le is húzhatják magukat, de úgy, hogy az öblítés zajával ne zavarják a Debreceni Közlekedési Vállalat békés délutáni pihenését.
Mitől féltek emberek? Hogy minden állomáson megbüntet száz embert két élősködő? Ti meg sorba álltok a személyivel, hogy fizethessetek? Ne ti szálljatok le, hanem ezeket lökjétek le, és a villamoson igyátok magatokat vízzel rogyásig. Csak azért is. Ez egy tiltakozás. De az, hogy föl-le ugráltok, mint a hülyék, isztok akkor is, ha nem kell, az nem egy tiltakozás. Ha megitatod a villamosvezetőt és az ellenőrt is, az igen. Az egy tiltakozás. Abból érteni fognak, és ingyen adják majd a vizet a villamoson.
Sajnos, ez van országos méretekben is. Így "tiltakoznak" a NER ellen is. És tapsolni kell nekik, mert ők az élcsapat, akik legalább "megpróbálják". A mit is? Miközben vágni lehet a félelmet, a gerinctelenséget. A gyávaságot, a jellemtelenséget oltják az emberekbe. Ez nem meghátrálásra készteti a zsarnokságot, hanem felhatalmazza őket még nagyobb szemétségre. Ti magatokra húzzátok a diktatúrát.
Komolyan mondom, hogy ennek az országnak egyetlen szerencséje, hogy rajtuk kívül senki nem beszéli ezt a törzsi nyelvet, és nem tudják mások, hogy naponta mi történik. Ha ezt értenék, turistacsoportokat szerveznének, mert nincs az a valóságshow, amelyik ezzel vetekedhetne. A sírt, ahol ez a nemzet süllyed el, népek veszik majd körül, de a szemükben nem gyászkönny ül, hanem könnyeznek és megszakadnak a röhögéstől.
Ja, és minderről azzal a címmel számol be a sajtó, hogy "felvették a kesztyűt a debreceniek". Mondjátok, hogy játék. Hülyéskedtek. Az egész nem igaz, születésnapi tréfa, beugratás. Azt úgysem hiszem el, hogy ez igaz.
Azt találták ki, hogy "utazzunk el a Nagyerdőre a Kossuth térről és útközben minden megállónál leszállva a villamos mellett igyunk vizet . Majd szálljunk vissza és utazzunk tovább. (Így nem tudnak büntetni az ellenőrök, mivel a villamos mellett iszunk). Így hívjuk fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a jelenlegi szabályozás életszerűtlen". Azt a ravasz mindenit! Hol van ettől az okos lány, aki hozott is, meg nem is! Ez ám a csavaros magyar észjárás.
Mit lehet erre mondani? Ezek jöttek be a Vereckei-hágón? Ezek nyilaztak hátrafelé? Mitől lett ilyen gyáva ez a népség? Nem láttak még tiltakozást a tévében? Ez a tiltakozás, hogy föl-le ugrálnak a villamosról, minden megállóban isznak vizet, majd visszaszállnak? Hát még a Vasas is ki merte ejteni a Felcsútot, kisvonatoztak, és nem kerültek Recskre.
Mi ebben a tiltakozás? A rendelet pontosan ezt írja elő. Ez nem tiltakozás, hanem meghunyászkodás, az embertelen rendelet elfogadása.
Minden hatalom a néptől van, a nép ellen nem lehet egy hatalmat sem használni. Nem a Debreceni Közlekedési Vállalat dirigál neked, hanem te neki. A Debreceni Közlekedési Vállalat nem tilthatja meg, hogy te igyál vizet. Nem alázatosan kéred, hogy ezt ne tegye veled, hanem széttéped a bilincseket.
Nem neked kell félned, hanem nekik. Aki fél attól, hogy megbüntetik, s nem vállalja, hogy leszállítják, leteperik, megverik, börtönbe csukják, tíz évet lehúz, ha kell, de ezt nem tűri, az ne menjen oda égetni és lejáratni minden egészéges lelkű embert. Aki gyáva, az maradjon otthon, bújjon be a takarója alá, aztán ott remegjen, mint a kocsonya.
Hát kiröhögnek benneteket, emberek. Ha nem kell inni, akkor is isztok? Már a fületeken jön ki a víz, de még leszálltok a következő állomásnál is inni? Én ha ilyen embereket látnék, kipróbálnám, mennyire jellemtelenek. Azt csinálnám, hogy kiadnék egy újabb rendeletet, hogy aki leszállt inni, az csak a következő állomáson szállhat vissza. Megnézném, hányan hajlandók végrehajtani. Ha több, mint a fele, akkor a Kertész Ákos hazaköltözhet, és megkapja a magyar antropológiai tanszéket.
Attól tartok, lennének. Pszichológiai teszt, hogy meddig lehet megalázni embereket, hol van az emberi szolgalelkűség határa. Ezek az emberek képesek lennének arra, hogy egyik állomástól a másikig szaladjanak, lötyögő vízzel a hasukban, miközben azt gondolnák, hogy ők most ellenállók. Egek szent Mariskája el ne hagyj! Ezekhez képest a csiga egy dinoszaurusz gerincével rendelkező főemlős.
S még hozzáteszik: "FONTOS! Nem akarunk szabályt szegni, nem célunk, hogy egy csomó büntetést begyűjtsünk! Ezért fontos, hogy mindenki a villamosról leszállva igyon!" A tiltakozók úgy tiltakoznak, hogy közben arra buzdítanak, hogy tartsa be mindenki azt a szabályt ami ellen tiltakoznak.
A lázadó rabszolgák úgy tiltakoznak, hogy tízszer annyi munkát végeznek el, jelentkeznek az ostorcsapásokért, hogy ne vegyék el a rabszolgatartók örömét, a végén felkeresik a vérebeket is, hogy beléjük harapjanak. Így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy "életszerűtlen" a velük szembeni bánásmód.
Nehogy begyűjtsetek egy büntetést is föld okosai. Egyetlen mentségetek, hogy ezt nem nevezitek "polgári engedetlenségnek", de lehetséges, hogy csak nem jutott eszetekbe. Az akció mindenesetre arra jó, hogy rávilágítson Pilz Olivér kolléga felhívására, amikor a nyomorult egyórás "polgári engedetlenségnél" felszólította a tanárokat, hogy addig is szedjenek szemetet az iskola udvarán. Én beletömtem volna a szemetet Pilz zsebébe. Ne velem hízlegjen és üzengessen, hogy "alásszolgája".
Hölgyeim és Uraim! Ha gyáva szarok vagyunk, akkor valljuk be. Ez van. Mondjuk meg, hogy gyáva szar emberek vagyunk, köpjünk fel a magasba, álljunk alá, aztán menjünk haza. De ne égessük magunkat és egymást. Igyunk meg öt liter vizet, és zárjuk magunkra a WC-ajtót. Esetleg a bátrabbak le is húzhatják magukat, de úgy, hogy az öblítés zajával ne zavarják a Debreceni Közlekedési Vállalat békés délutáni pihenését.
Mitől féltek emberek? Hogy minden állomáson megbüntet száz embert két élősködő? Ti meg sorba álltok a személyivel, hogy fizethessetek? Ne ti szálljatok le, hanem ezeket lökjétek le, és a villamoson igyátok magatokat vízzel rogyásig. Csak azért is. Ez egy tiltakozás. De az, hogy föl-le ugráltok, mint a hülyék, isztok akkor is, ha nem kell, az nem egy tiltakozás. Ha megitatod a villamosvezetőt és az ellenőrt is, az igen. Az egy tiltakozás. Abból érteni fognak, és ingyen adják majd a vizet a villamoson.
Sajnos, ez van országos méretekben is. Így "tiltakoznak" a NER ellen is. És tapsolni kell nekik, mert ők az élcsapat, akik legalább "megpróbálják". A mit is? Miközben vágni lehet a félelmet, a gerinctelenséget. A gyávaságot, a jellemtelenséget oltják az emberekbe. Ez nem meghátrálásra készteti a zsarnokságot, hanem felhatalmazza őket még nagyobb szemétségre. Ti magatokra húzzátok a diktatúrát.
Komolyan mondom, hogy ennek az országnak egyetlen szerencséje, hogy rajtuk kívül senki nem beszéli ezt a törzsi nyelvet, és nem tudják mások, hogy naponta mi történik. Ha ezt értenék, turistacsoportokat szerveznének, mert nincs az a valóságshow, amelyik ezzel vetekedhetne. A sírt, ahol ez a nemzet süllyed el, népek veszik majd körül, de a szemükben nem gyászkönny ül, hanem könnyeznek és megszakadnak a röhögéstől.
Ja, és minderről azzal a címmel számol be a sajtó, hogy "felvették a kesztyűt a debreceniek". Mondjátok, hogy játék. Hülyéskedtek. Az egész nem igaz, születésnapi tréfa, beugratás. Azt úgysem hiszem el, hogy ez igaz.
