Levél Kedvesemnek

Kinek nem szinpatikusak a verseim,
annak hiába akarom eladni önmagam.
Mint céltalanságot vesz számitásba,
okolja sorsát, mi vélem össze hozta.
Pedig, erről az IDŐ is tehet,
- mi velünk együtt múlik szüntelen, -
megannyi reszkető, igaz gondolattal.
Igen, nem vitás, engem szeretni kell.
Ha ezt meg teszed, hálás leszek,
- ha ezt nem is mondom szemedbe, -
gondolni fogok rád mindenemmel,
bezárlak az emlékembe, be a lelkembe,
- mi egy személyes, nincs benne kettő, -
csak egy, Te, és az igaz szerelem.
Ez, mire számítanod kell, kedvesem.
Kívánhatsz bármit, velem és nélkülem,
számomra mindig Te, Te maradsz.

Bennem minden eldőlt akkor,
mikor, szüleink lázasan szeretkesztek,
Isten azt akarta, én megszülessek.
Mikor őseim török ellen kűzdöttek,
szinte, akkor is az enyém voltál,
- átszelve a galaxisok végtelen távolságát, -
messzeségben, vonagló tudatunk alatt,
jövőben, a távolságban szerettük egymást,
sírva, egymást ölelték nyüzsgő sejtjeink,
mi lenne, ha valamelyikünk nem lenne...
Csillagokat átölelva szerettük egymást,
rettegve az IDŐ kérlelhetetlen korlátjaitól...
Akkor is szerettük egymást, és szeretkeztünk.
Forrón simultak éhes testünk egymáshoz,
gyermekek nevető sokaságát nemzettük,
amik, jelenleg is itt vannak a csillagokban...

Ez vagy nekem, s minden, amit még nem tudok, 
minden, amit képtelen vagyok szinekbe foglalni.
Ez számomra, egyszerű, szimpla ügy.
Érzéketlen vagyok, nem látok nélküled!
Szinte elveszek, megfeszülök hiányodban...
Kérlek, fogadd el ezt a keserves levelet,
ha már, nem fogadtad el égő lelkemet...
Ha elfogadod, meg újul minden, vele a természet.
Tudom, hogy menekülnél, de ezt ne tegyed!
Eszem itt magam kérlelhetetlen Amerikában.
Igy csendesen, büszkén lépek át rajtad,
remélve azt, a holnap nyugodtabb lesz,
s jobban tűröm majd, égető hiányodat...
Levelem zárom. Nagyon vigyázz magadra!
Hogy lehess, jobban Szeress,
és ha lehet, jobban Szeresselek!

2006 Pierre, South Dakota