Nem Szeretnék

Nem szeretnék az utolsó lenni,
mert engem okolnának, amit el kéne feledni.
Ami volt, ami lesz, ami netán jönni fog,
halott szeretnék lenni, az élők között...

Silány ez a Nap, nem tudni merre fú a szél,
látszatra minden rendben van, de a kín, az él.
Söpredékek ülnek a korhadt, roggyant trónon,
és onnan üvöltik, "Mégis él ez a nép"?!

Kimondott szavakat újra és újra szajkóznak,
ki tanította meg velük, már úgy is egyre megy.
Semmi, senki nincs az élő, kínlódó emberekkel,
hogy ez mennyire igaz, a tanú, Te vagy...

Voltam lázadó, vagy gyáva,  vagy megjuhászkodó, 
és mégis élek. Bár sárban van szám és mindenem...
Buta, színes kitalált szavakat írok egymás mögé,
tehát, azt mondják a benfektesek, álmodozó vagyok...

Lehet, hogy ez így van. Minden ember alkot valamit.
Nem a szavakkal, a földdel, állattal, vagy a növényekkel.
Mint az állat aki éhes, vinnyog, és lesüti szemét,
éltét megy keresni, hajtja a remény, ami benne él.

Míg meg nem nyugszik, addig rémülve fél,
silány vigasz a távolságban vergődő remény.
Mint megalázott gyermekek, síró szemekkel
éneklik, üvöltik, sírják, elég, elég, elég...

2016 Január 26. Pierre, South Dakota