Rohan Könyörtelen az Idő

Rohan könyörtelen az idő,
Vele századok s ezredek.
Hervad a szép ifjúság, erő;
A népek, törzsek, nemzetek.

S a múló rövid földi évek
Eltűnnek éjben nyomtalan,
Repül szelek szárnyán az élet,
Mi is vele megyünk gyorsan.

A földi gyönyör mind elmúlik,
A munka, gond, sok küzdelem,
A rang, dicsőség porba hullik, 
S nem kell belőle semmi sem.

Ó! ember, mondd, miért születtél?
Mért kell szenvedned itt neked?
Mit tett e földön szomjas elméd?
Porrá lesz mind, mi porból lett.

E földnek csábja s múló érve
Elmúlik s mégy a sír felé,
És nem gondolsz rá évről évre, 
Hogy tested az enyészeté.

De van élet a síron túl is!
Örök, boldogság élete.
Ítélet elé fogunk állni,
Ó, erre gondoltál-e te?

Énekek

Percek tűnnek, órák múlnak, évek szállnak, s jön a vég.

Minden romlik, minden porlad; éltünk mécse is elég.

Ámde Isten földre küldte értünk drága Gyermekét.

Jézus által nekünk adja dicső égi Édenét.
​

Fönt a mennyben nem lesz többé bánat, könny és fájdalom,

Osztályrészünk örök béke, a megígért nyugalom.

Kapu tárul, és a trónnál angyal ének hangja kél;

Hátrahagyjuk földi terhünk, vándor utunk célhoz ér.