Szavaltam Volna

Szavaltam volna, de össze volt varrva  a szám,
inkább vigyáztam volna tíz körömmel Rád...
Már késő a sírva, szipogó, őszinte megbánás,
ha elhiszed, nincs szívemben soha senki más!

Mindig csak Te voltál, TE szédült, buja ALKOTÁS,
mint lány a sötétben, Te mindig vártál rám.
Láttam Veled, kínpadra vonszolt, síró énemet,
és Te mosolyogtál, a bánat engem égetett.

- Ez mind semmi. - Mondtad lágyan, elmerülten,
élet ilyen, bólogattál, nevettél kuncogva derülten.
Azt akarod, hogy szárnyaljál a sötét fellegekben,
nyisd ki a lelked, a valóságot  beléd égettem...

2016 Április 22. Pierre, South Dakota