Vártam, Vártam

Rimánkodásom az égig jutott,
vártam, vártam, és mind hiába.
Szinkronban álltam az éjszakával,
sirattam a nappalt, kíméltem önmagam.

Látszatra semmi nem változott,
kiszakadtam önmagam testéből,
és sajnálattal figyeltem mit teszek.
Érdemes volt ezért megszületni...?

Feleletet nem várva tovább repültem,
kerestem ami jó volt az életemben.
Láttam anyámat apámat, elfordultak tőlem,
és a mostoha bátyámat, kit alig ismertem.

Ez lenne a halál, kivel mindenki szemben áll?
Arcomat a szégyen pírja járta át,
mint egy kondás, ki az utolsó malacát elvesztette,
értetlenül vizsgáltam a múltbeli döntésemet.

Ha ezért születtem meg, jobb lett volna a sötétség.
Ha lelkem, soha nem érezte volna a világosságot,
ha testem soha nem érzett volna gyönyört...
Szilánkba léptem, és vak voltam, talpam égetett...

Hibáztattam önmagam gyávaságát, szüleimet,
Istent, mert biztos hogy van valahol, s figyel,
és önmagam, nézve a csillagok szét szórtságát.
Keresztbe tettem a két kezem, s vártam, vártam.....

2017 Január 13. Pierre, South Dakota